Nincs rám írva, hogy APA LETTEM?

Zanza!

Magenta múlt heti szüléstörténetét, amelyben a baba nem várta meg a császármetszést, hanem természetes úton jött a világra, ezúttal a kispapa meséli el: hogyan próbált segíteni szenvedő feleségén, miket érzett, amikor meglátta a baba fejét és milyen érzés volt elvágni a köldökzsinórt. Szeretnéd megosztani olvasóinkkal szüléstörténeted? Küldd el nekünk erre a címre!



Kedd reggel:
Ma megyünk befeküdni a kórházba. Idegesek vagyunk, de igyekszünk higgadtak maradni. „Laza” másfél óra alatt érünk a Szent Imrébe. Juhéé! Örömködök, - de jó,hogy nem élesben, szüléssel megfűszerezve utaztunk, mert akkor kb. a Blaha és a Ferenc körút között szültünk volna vészvillogóval félreállva.

Apróság , de ágy az még nincs. Vizsgálatok, miegymás rendben ahogy kell! Délután kettőre be kell érjek dolgozni, úgyhogy lelépek. Őrjítő, egyáltalán nem érdekel már semmi más, csak a szülés. Vettünk előre „Paparuhát” , bár előzetesen úgy hallottam, csak a folyosón várakozhatok majd a műtő előtt. Lassan telik a nap, maximum 2 óránként beszélünk. Próbálok a munkára koncentrálni, de nem vagyok túl esélyes most. Este megegyezünk, hogy időben megyek aludni (ebből végül éjfél lett), majd hajnali négykor kelek és nekiállok készülődni. 6-kor indulok és hét órára már ott is vagyok, bár a doki szerint elég ha nyolc után benézek, de majd addig tartom a lelket a feleségemben, mert azt mondták, a vajúdóban együtt lehetünk a műtétig. Császár kilenckor.

Szerda
Valóságban mindez: Már fél négykor az órát bámulom mereven, majd négykor STAART, készülődés. Épp befejezem a tusolást, amikor Imádottam csörög, hogy hátazahelyzethogy… hogy három óra után elindult a magzatvíz, ezért lehet előbb lesz a műtét. Húzzak bele, ha lehet, ő meg addig körbeérdeklődik, hogy mi legyen most vele. Szájremegés, kapkodva légzés, nincs már mire várni, APA leszek, VAGYMI!

Percekkel később már úton is vagyok, magam sem tudom, ki vezette az autót a következő 30 kilométeren, mert én egy pillanatig se tudtam már másra figyelni. De, siker! Beértem. Szülőszobán csengetek. Nagy nehezen kinéznek rám, és közlik, nyugi papa, csüccs le, a felesége még nincs is a szobán. „OKÉ, OKÉ.” - Francokat oké, miért nem fogja valaki a kezem és visz már a feleségemhez, mondjuk a dokink vagy egy szülésznő?

Pár perc és megérkezik az Édesem. Nem panaszkodik, csak meséli, hogy hát azért mintha görcsölgetne, meg azért van itt némi folyás, és ...és vérzik is kicsit. – Véérzik? Kattog az agy … az szabványos, frankó?? Jó az nekünk?!?! Bazze, éljen a para! Minden perc óráknak tűnik. Közben feleségem visszamegy az osztályra, és kb. 20 perc múlva jön vissza. Ideges, még jobban vérzik. Felhívjuk a dokit, azt mondja, mindjárt jön, addig menjen be a szülőszobára. „A papa még üljön nyugodtan itt kinn a fenekén!” – mondja az ápolónő, aki beengedi őt.

Hívom a dokit, mi van már, hol van, mert mi itt vérzünk ám, meg minden. Pillanatokkal később érkezik, int nekem azt „Csáá- Páá!!” megy is be a szobára. Újabb „óóórák” (vagyis kb. 10 perc) telik el. Doki jön!

„-Figyeljen! Jó hírem van, a szülés már meg is indult. Jelen esetben nem indokolt a császár, sőt mire a műtétre előkészülnénk, ITT GYEREK LESZ!!! -Ahham, ehem - hebegem. – Győzze meg gyorsan a párját, hogy ne erőltesse a császárt, mert Ő már úgy beleélte magát abba a helyzetbe, hogy ragaszkodik az eredeti verzióhoz – fejezi be a Doki. És már indulunk is befelé. Átvedlek játszósba, azaz a PAPARUHÁBA! Beterelnek a KONKRÉT! szobába. Vázolom a szitut a páromnak.

Rémülten próbál ragaszkodni a műtéthez most már, de megegyezünk (éves „lila”csoki-utalvány, lehozott csillagok, ellipszis tréner, na meg a prof, aki közben megvizsgálta a zasszonykámat és letiltotta a császárt) . Doki kimegy egy –„Majd benézek”-kel. Ekkor tűnik fel a pocakon túl, az ágy másik oldalán a szülésznő. Épp valamit ténykedik.. – Apuka segítene? Persze! - mondom. Ebben a pillanatban kezembe nyom egy csurig töltött kémcső vért, hogy –Fogjamá’meg, lécci!! Hmm. Fogom, gondolom legalább segítek! Aztán az addigra költőivé vált kérdés, máig röhögök rajta… –Apuka bírja a vért?? Én a döbbenettől csak így, - Maga szerint?! (Persze minden éjjel iszom egy pohárral! –magamban. hehehe) HA mégse bírnám, ekkor már a méter magasra emelt kórházi ágy alatt feküdtem volna tán habzó szájjal!

Negyed nyolc után járhatunk, kész a vérvétel. Szülésznő el. Még szól, hogy csak nyugodtan vajúdjunk (persze, persze, Hogyismáshogy?!?!), időnként ránk néznek és ha székelési ingerre hasonlítót érzünk akkor szóljunk, mert indul a buli! (Én már érzem is!!! ) Neki sorban jöttek a fájások, de még semmi extra! (ezért a laza dumáért biztos sok Nő agyonvágna… hehehe! ) Közben ki kell menni a mosdóba, de úgy ám, ahogy eddig még soha! Bébimbe infúzió csepeg, ezt fejem felett tartva, összekapaszkodva kitotyogunk és egy zuhanyfüggönnyel választjuk szét magunkat a produkció idejére. Nagyon megkapó pillanatok voltak, zavarunkban jól végignevettük. Majd vissza a szobába, én is gyorsan kiszaladok legalább mosdóba, amíg az orvos bent van a szobában. Futó gondolat közben átszalad rajtam, és bevág keményen: Szülünk vazze’, de nem külön, együtt!! Élesben, kéz a kézben! Nem készültem! Nem ERRE készültem! Mit lesz most, mit kell csinálni ilyenkor? Halálra rémülök, de nem mutatom! Vigyáznom kell rá, majd pedig már Rájuk!

2 perces fájásai(nk) vannak. Néha ránk néznek. Életem értelme rám támaszkodva éli meg a kétperceseit, közben valami műanyag vödörbe célzunk a szakaszosan csorgó magzatvízzel. Egész jól megy! „Jutalmul” minden fájás után ihat egy korty vizet. Fájások alatt combomat dagasztja cica kezeivel - itt-ott be is kékült miatta! Szülésznő vissza. Figyel, majd javasol egy oldalra fordulást, sikeresen végrehajtjuk, kézcsuklóm roppan, párom jajgat egyet, Én kicsit könnyezek. Várva várt inger meg is jön és felgyorsul minden. Minden, kivéve engem, mert én egy pillanatra épp lesokkolódom izgalmamban. Doki be, létszám teljes, FILMBELI jelenetek következnek!

Lélegezzen nagyokat, lassan! Tépek egy kis (40-50db) papírtörlőt is, amit bevizezek, hogy majd azzal tudjam hűsíteni a homlokát, arcát, nyakát. Mire nem jó a TV! (mint kiderült ezzel az apró figyelmességgel az év hőse voltam nála!) Tolófájás követi az elfordulásos manővert. Doki meg én oldalt „segítünk”, szülésznő az érkezési oldalon. Lábakat nyakig húzzuk, térd a mellkasnál, kezemmel támasztom a hátát és nyakát, megtámasztom, hátha annyival is könnyebb. Aha, persze… Következő „órákban” (negyed óra) úgy érzem magam, mint egy gyilkos, aki nézi a haláltusát, de persze ennek egész más vége lesz. EGY IGAZI CSODA!

Hallom, amint mondják, hogy már látszik a feje onnan nézve, de én minden igyekezetemmel a Kedvesemre koncentrálok, hogy bíztatgasssam, itassam, és áttörölgessem, amikor kéri. Jön már valahol, de nagyon lassan a fejecske. Egyre jobban nyomunk, izzadok, mint állat!! És odapillantok.. Ekkor csusszan kifelé szépen a Béébi fej! – a szülésznő, mint a gép masszírozza a kijárat környékét valami speckó olajjal – ebben a pillanatban kint van a fej, és ahogy kiért a mögötte préselődött jó adag magzatvíz is kicsattan az ágy végébe. Megdöbbenek egy századmásodpercre (vajon hány liter magzatvíz fért el a gyerek mellett? azt hittem, már nincs bent, csak a kiscsaj) és mire becsuknám a számat, már segíti is tovább a szabadba a baba vállait, testét , virgácsait. És ahogy Stahl is mondhatná: „Már kész is!”

Édi Béébit ahogy lehelyezték az ágy végébe már fel is üvöltött nagy panaszos hangon. Na ez az a pillanat, ami semmi máshoz nem fogható, az hogy tudod jól van, és minden rendben lesz!! Soha nem felejtem el! Utána következő percekben, mint derült égből Leves a tehén (by Gyalog-galopp, hehehe) ollót adtak a kezembe. Igent mondtam, hogy is nézne ki, ha pont majd a tápkábelt (azaz a köldökzsinórt) nem vágom el. Félek! Most egy pillanatra megijedek, olló között már a zsinór és jön a gondolat: Ezzel most okozok valakinek fájdalmat???? Hát nem!  úgyhogy nekiállok. (Szerettem volna, ha úgy megy, mintha papírt vágnék, de nem.) Nehezen viszi az olló. Olyan porcosnak tűnik, sokkal erősebb, mint gondolnád. Egy határozott nyissz és meg is volnánk. Egy perccel később csöpp (4100Gr, 58 cm-s) leányom kezeimben fekszik hanyatt, és kétségbeesetten sírdogál. Elveszik egy gyors fürdés, mérés erejéig, majd az ölembe nyomják. Moccanni sem merek szinte, úgy tartom kezemben vigyázva, hogy napokig izomlázam marad. Belefér! Ennél több is! 8:58-kor látta meg a világot, egy bő óra volt az egész. Rá is ragasztották a kicsire a Császár-szökevény becenevet a nővérkék!

Körülbelül két órával később jöhettünk ki a szobából hárman, hogy induljunk vissza az osztályra. Óriási érzés volt! Praktikus kis kocsin toltam Őcseppségét, feleségem pedig belém karolva kísért lassan, de a saját lábán! A hálókörlethez kísérés után nem sokkal engem kitessékeltek a szülészetről, mert ott nem lehet látogató. Nem is hülyeség összességében! Kilépve az utcára a világba szeretném kiabálni örömömet, elmesélni mindenkinek az utcán mi is történt velem! És nem értem egy villanásig, hogy hogy lehet az, Ők itt sétálnak, megy mindenki a dolga után, és nem tudják amit én. Hát nincs rám írva, hogy APA LETTEM?

Blogmustra