SZÜLŐSÉG

Hétvégi programok: Menjünk vagy maradjunk?

2009. február 6., péntek 08:00

Két lázcsillapító között, persze nem akkor, amikor végre aludni is tudtam, csak amikor feküdtem a láz és a gyógyszer vajpuha ágyán, az élet magvas dolgain filozofálgattam. Egyrészt, hogy föl kéne kelni, megírni az ajánlót, másrészt, kapaszkodjatok meg, magas labda jön, van-e létjogosultsága annak, hogy az ember él. A természethez ugyanis semmit nem tettünk hozzá, csak saját képünkre formáltuk és gyilkoljuk, valamint szép csendben fölfaljuk, a szó legszorosabb értelmében a bolygónkat. És mi fog utánunk maradni? Néhány millió köbméter beton, némi költészet, egy ideig sok jó festmény, valamint sok kilométernyi film. S amilyen ütemben pusztítjuk a Földet, azt is meg merem kockáztatni, hogy a tudomány, a felfedezések, találmányok sem voltak elegendők ahhoz, hogy minket megtartson, vagy hogy is mondjam, embert faragjon belőlünk.



Először egy bugyuta fantasztikus filmben döbbentem rá arra, amikor a gonosz idegeneket végül nem mi, hanem egészen apró vírusok, vagy baktériumok csinálták ki. A kemény az egészben, hogy velünk is pont ugyanez lesz, csak jóval lassabban, mert akár hogy is hisszük magunkat erősnek és az evolúció csúcsának, a természet sokkal erősebb nálunk. Mióta van ember? A homo sapiens mindössze 270 ezer, míg a föld kábé 4 milliárd éves, egészen jelentéktelen kártevők vagyunk csak, ha az időszalagot nézzük. A természet pedig okos, mi pusztítjuk, aztán meg mi leszünk allergiásak például rá. Egyre többen és egyre durvábban. Azt pedig ki tudja, hogy mikor jön egy járvány, amitől elnéptelenedik a Föld…



Fővárosi Állat- és Növénykert
Macifesztivál van az állatkertben január 31. (szombat) 11:00-től február 8. (vasárnap) 15:00-ig, annak tiszteletére, azt a népi hiedelmet körülölelve, hogy február másodikán visszamegy-e a medve a barlangjába (nem ment vissza, de kis csalással). A mindenféle macis foglalkozás mellett, 11:30 és 12:00-kor maci bemutató lesz a barnamedvéknél, majd jegesmedvéknél, valamint 12:30-kor jelmezes macitalálkozó a jegesmedvéknél meglepetéssel.

TEMI Fővárosi Művelődési Háza
Szombaton 11:00 órakor Gryllus Vilmos ha lehet, a lehető legaktuálisabb lesz, ugyanis a népszerű Maszkabállal lép fel a művelődési házban.

Szépművészeti Múzeum
Irodalom a Kerengőben-Bújócska az arcok mögött címmel szombaton, 10:00 órától bújhatnak a remek alkotások szereplőinek a bőrébe a gyerekek, s játszva ismerkednek a művészettel a Kerengő segítségével. A belépő: 900 Ft / alkalom / fő vagy 8000 Ft / 10 alkalom / fő.

Művészetek Palotája - Lépcsőterem
Szombaton 10:30 órai kezdettel Zenebona - ne csak hallgasd! címmel ismerkedhetnek a gyerekek a zene csodás világával. Előzetes bejelentkezés szükséges a zenebona@mupa.hu címen, a belépő pedig ingyenes.

Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ
Ez a hétvége sem telhet el a Kolompos nélkül, vasárnap 9:00 órakor Itt a farsang címmel egészen húshagyó keddig tartó mulatságot elevenít meg az együttes.

VIDÉK
Debrecen
Farsangi kézműves játszóház lesz a Józsai Közösségi Házban szombaton 10:00 órától, farsangi szemüveg és állarc készítéssel.

Kaposvár
Szombaton 14:30-tól Farsangi vigadalom lesz a Kossuth téren, hagyományőrző koncertekkel és együttesekkel, a Kaposvári Dorottya és Farsangi Napok keretében.

Szombathely
Az AGORA Gyermekek Házában szombaton, 9:00 órától Kézműves Kuckó - Bohócságok fejre, orra, című rendezvényen régi és új kézműves technikával ismerkedhetnek meg a gyerekek. Részvételi díj: 350 Ft/fő

Nyíregyháza
Szombaton délután 3-kor Énekeljünk együtt! a Korzó Bevásárló- és Szórakoztató Központnál a A Romwalter duó zenés gyermekműsorával.

Nagykanizsa
A Móricz Zsigmond Művelődési Házban vasárnap 10:00 órakor a szokásos Aprók tánca elnevezésű zenés, táncos rendezvény lesz. A belépő 2000 forint/10 alkalom.

GYEREKMENTES ÖVEZET
Talán az egyetlen esélyünk arra, hogy elkerüljük ezt a brutális influenzát, hogy nem megyünk sehová, csak otthon maradunk. Amennyiben mégis szeretnénk egy kis élményt gyűjteni, menjünk moziba (és gondoljunk a Vírus című film jelenetére, hogyan ábrázolják az egy tüsszentéssel elterjesztett betegséget), mert sok jó nekünk való film van. Ha némiképp szuicid hangulatba szeretnénk kerülni, akkor semmiképpen ne hagyjuk ki Kate Winslet és Leonardo DiCaprio legújabb közös filmjét, a Szabadság útjait , mert nagyon ott van a történet és persze Caprio is, aki szerény véleményem szerint hatalmas színész. Aki pörgősebb filmre vágyik, ne hagyja ki a Spílert, amiben igaz, hogy három filmnyi lendület szorult bele, de határozottan Guy Ritchie-s . A zenéje pedig annyira jó, ha meghallgatjátok ezt, amit amúgy is ismertek, rögtön tudjátok, hogy miről beszélek. Ha nem akartok közösségbe menni, vagy ha de, akkor is, itt a lehetőség, hogy a Duna tévén újra felvegyétek a Drót fonalát, ami az egyik legjobb nyomozós, maffiózós film (persze csak a Kemény zsaruk után). De ezt megírták amúgy is a comment:com-on .

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2009.02.06 08:05:31Subbantósdi

    Jobbulást kívánok!

  • 2009.02.06 08:21:03anyatájger

    Win, köszi a beszámolót, annyira röhögök...

    Miután totál eltemetted magad és az egész bolygót, jöhet a macifesztivál a macitalálkozóval, a maci bemutatóval és macis foglalkozásokkal :)))

    Amúgy én is jobbulást kívánok neked!



    még mindig röhögök

  • 2009.02.06 08:29:53Macs25

    Ez nem viccess. Azt, hogy mikor lesz vege az embereknek ezen a bolygon, nem a bacilusok fogjak eldonteni.

  • 2009.02.06 08:40:55sztroberi

    BAROKK VÍGASSÁGOK



    És megint :) Barokk vigasság a Nemzeti Múzeumban, február 8-án, vasárnap 10.30 órakor.



    A vígasságon készíthetnek a gyerekek: férfi vagy női parókát, dísztőrt, árnyképet, legyezőt, ékszert, illetve lesz marionett játék előadására.



    A tárgykészítés után Esterházy herceg kastéláyban lesz a mulatság, ahol társasági játékokkal szórakozhatnak a résztvevők, lesz bábszínházi előadás, és végül tánccal záródik a mulatság.



    (a belépő 1000/gyerek, szülőknek a program ingyenes)

  • 2009.02.06 08:49:37kéksárga

    én csak azt a karácsonyi Halász Judit koncertet nem értem :)) Win, lassan húsvét van :) Tudom a láz, meg a vírisok....

  • 2009.02.06 09:00:50Win

    köszi, kivettem, bent maradt a szerkesztő sablonomban:)

  • 2009.02.06 11:55:31Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és

    macs25



    igazad van, nem a bacik döntik el, de mégcsak nem is a vírusok, mert ha azok ki akartak volna minket irtani, már megtehették volna sokkal korábban, a pestis és a tbc idejében...



    nem. nem ők fognak minket kiirtani. MI MAGUNK FOGJUK MAGUNKAT KIIRTANI...

  • 2009.02.07 09:06:50dodóó

    Mi Farsangi álarcokat fogunk készíteni a közösségek házában.



    Ha a lányom végre hajlandó lesz felébredni.

  • 2009.02.07 09:31:51hinta-palinta

    2009.mangalicafesztival.hu/

  • 2009.02.07 10:06:15anyatájger

    macs, apám, ez aztán a humorérzék...

  • 2009.02.07 10:52:10Subbantósdi

    7-én szombaton egész napos farsangi mulatságot szervez a Millenáris. A praktikusan Gyermekfarsang névre keresztelt rendezvényen a zenés programoktól a jelmezversenyig minden lesz, ráadásul a gyerekek ott helyben készíthetik el jelmezeiket, szakértő felügyelet mellett természetesen. Külön a maszkkészítést is el lehet sajátítani, a picit nagyobbak már biztosan élvezni fogják a hangszerbemutatót is, ami a különböző tájak fura zenekeltő eszközeit veszi sorra, vagy a társasjátékokat, melyeket akár az egész család kipróbálhat. 10 órától egészen délután 4-ig tart a program, amit jelmezes felvonulás zár.



Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta