Minden ötödik gyerek viselkedészavaros

Jobban oda kell figyelni a gyerekekre, a tanároknak a konfliktushelyzeteket időben fel kell ismerniük, az iskolának pedig jobban le kell kötnie a gyereket, hogy ne történjen iskolai agresszió - hangzott el a csütörtöki Biztonságos Iskoláért konferencián Veszprémben. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium illetékese elmondta: ma már a testi agressziónál veszélyesebb a lelki terror. Egy felmérés szerint minden ötödik gyereknek van valamilyen mentális és viselkedészavara.



Gyakorló pedagógusok, szülők, civil szervezetek képviselői tanácskoztak csütörtökön Veszprémben, a Biztonságos Iskoláért konferenciára. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium vezető- főtanácsosa azt mondta, hazánkban alapvetően biztonságosak az iskolák, hiszen az agresszió nem mindennapos az intézményekben, írja a Független Hírügynökség.

Ennek ellenére az látszik, hogy a testi erőszak mellett egyre inkább megjelentik a lelki terror is, nemcsak a gyerekek között, hanem a tanár- diák viszonyban is, például amikor a tanár valamilyen megvonással fenyeget.

Simonyi István, a Független Hírügynökségnek elmondta: fontos, hogy a gyerek órán is elmondhassa véleményét, tehát demokratikusabb nevelésre lenne szükség, a szülőnek pedig sokkal többet kellene érdemben foglalkoznia, beszélgetni a gyerekével. A WHO és az ENSZ Gyermekalap tanulmánya szerint minden ötödik gyerek küzd valamilyen mentális és viselkedészavarral, számol be a Független Hírügynökség.
Oszd meg másokkal is!
Mustra