SZÜLŐSÉG

A, mint akasztófa - betűtanulás Bagoly doktor segítségével

2009. február 5., csütörtök 10:00

Hatéves lányom a minap az egyik elektronikai áruházban megfűzött, hogy vegyem meg neki a Bagoly doktor sorozat Ismerd meg a betűket című oktató cédéjét. Mivel csak 500 forintot kértek érte, a gyerek pedig élénken érdeklődik a betűk iránt, a termék bekerült a kosárba. Jobban jártunk volna, ha nem vesszük meg, mert bebizonyosodott: olcsó húsnak híg a leve.



Izgatottan ült le mellém a kölyök és elindítottuk a cédét. A narrátor hangját meghallva szaladgált a hideg a hátamon: mély, mézesmázos hangján, idegesítően lassan, rettentő rosszul hangsúlyozva mondta a feladatokat, miközben a képernyőn is olvasni lehetett az instrukciókat. Tele helyesírási hibával. Sebaj, ezt a gyerek még úgysem tudja elolvasni.

Egy perc alatt eljutottunk az A betűig: a különböző rajzokra kattintva a halvány szín élénkké változott, mély hangú narrátorunk pedig mondta, mi látható a képen: alma, ajtó, ablak… akasztófa. (Anya, mi az az akasztófa? – tette fel a kérdést a lányom). Aztán jött a vonat, a borosüveg. Itt már teljes volt a káosz. A, mint üveg? A narrátor azt mondta: A vonaton egy A betű van. Aha.

Gondoltuk, ez már jól megy, jöhet a következő betű. A cédé felbúgott, ismét képernyőre kerültek a betűk, amelyek közül választani lehetett. Volna. Ugyanis akárhová kattintottunk, semmi sem történt. Bagoly doktor csak mondta a magáét, mintha beakadt volna a lemez. Adtam még egy esélyt és újraindítottam a rendszert. A helyzet semmit nem változott. A harmadik próbálkozásra pedig már el sem indult a cédé. (Utólag kiderült, hogy netes áruházakban 1990 forintért kínálják az oktató cédét. Az is elromlik az első alkalommal?) A gyerek lelombozódott, Bagoly doktor pedig elmehet a sunyiba.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2009.02.05 12:04:04huhhh

    "De inkább hagyjuk ezt, valahogy hülyén érzem azt, hogy itt filozofálgassunk Tünde agyának gondolatain"



    Subi, ÉN nem filozofálgattam Tünde "agyának gondolatain", csak a leírtam a SAJÁT véleményemet. :))))

  • 2009.02.05 12:14:26Subbantósdi

    huhhh: ok, remélem, nem lesz itt morgás Tünde részéről, én csak ezt akartam megakadályozni, hogy beírjon ide és jól eligazítson minket, mert nem célom senkivel sem, főleg Vele és Win-nel itt összerúgni a port. :o)

    Véleményt meg lehet mondani, persze, véleményszabadság is van, igen... :o)

  • 2009.02.05 12:20:19mammina

    nalunk ez ugy nez ki, hogyha ajandekba kapunk nagyon gagyit, mikor kibontja es latszik mar akkor mondjuk hogy ez nem egy sokaig tarto jatek lesz. mostansag a kicsi mikor tonkremegy a kezeben valami, csak annyit mond: "tudom froccsontott kaki". pedig hat tort el olyat is ami nem igazan az volt. :-) de legalabb nem sirt. en majdnem :-)

  • 2009.02.05 12:23:26huhhh

    Subi, tökéletesen egyetértünk. :)) Én éppen ezért nem bújtam bele senki fejébe, nem írtam olyat, hogy biztosan eztmegazt gondolja, csak annyit, hogy én mit gondolok arról, hogy akkora nagy baj-e, ha időnként becsúszik a gyerek életébe egy-egy gagyi. Szerintem ennél azért jóval több kell Tündének ahhoz, hogy "eligazítson" bárkit is. :))))

  • 2009.02.05 12:35:36Subbantósdi

    huhhh: :o)

  • 2009.02.05 13:05:24hát igen

    gőgős gúnár gedeon - csodálatos, a fiaim is imádták az én régi példányomat a nagyinál, ezen felbuzdulva másik nagyitól megkapták ajándékba az újat és kiderult, hogy egy csomó versikét megváltoztattak, ritmustalanná, rímtelenné vált. néhány egyéb kiviteli apróságról nem beszélve. pedig egy versike sem szólt kisdobosokról :(

  • 2009.02.05 13:06:43alzheimer

    A használható olvasóscuccokról:

    a Manó -sorozat olcsó, a gyerekek szeretik, én nem:)

    Van nagyon jó, de baromi drága, viszont ha nagyon kell, megéri és megunhatatlan, néha még én is belefeledkezem, itt megnézheted, és ingyen lehet tesztelni négy napig: www.varazsbetu.hu



    Ez meg ingyen letölthető, igaz, hallássérülteknek készült, de lehet benne mazsolázni, az olvasás-részt használd:

    www.inf.u-szeged.hu/beszedmester/

    (kicsit bonya volt letöltenem, ki kellett vennem az explorerből a letöltést, és külön letöltésvezérlővel bírtam leszedni,mert a másik folyton félbehagyta. (De lehet, hogy csak béna vagyok:)))

  • 2009.02.05 13:07:41anyamadár

    Betűtanításra nekünk a legjobban a hűtőmágnes vált be :)Nagyon jókat lehet vele játszani. :)



    A másik ami hasznos, hogy szójátékozunk négyesben, valaki mond egy szót és a másik annak az utolsó betűjével mond egy újat és így körbe-körbe tovább. Mivel még kicsikék (5,4 évesek) nincs szófaji megkötés. Autóban kitűnően játszható.



    A nagyon sok szorgalmas szülő meg készíthet powerpoint prezentációban betű-kép párosításokat.



    Nekünk erre most különösen nagy szükségünk van, mert a nagyobbik itt Angliában jár iskolába és tanítják nekik a betűket és szeretnénk ha ezzel együtt a magyar ABC-t és a betűk magyar kiejtését is megtanulná.

  • 2009.02.05 13:08:21Temptation

    Zengő ABC?

  • 2009.02.05 13:09:01Temptation

    Tüske ABC (Tüske építő játék "rokona")

  • 2009.02.05 13:10:59anyamadár

    .. és persze ott a rengeteg jó könyv amit felsoroltak már előttem: Gőgös Gúnár, Zengő ABC...

  • 2009.02.05 13:18:41alzheimer

    ...folytatás: ha a Beszédmestert használod, arra figyelj, hogy a szpíker így mondja ki a betűket: "bö", ez nem jó, de a "bé" sem, csak magában szabad: "b", mert a plusz hang összeolvasásnál gond lehet. (Most újra belenéztem, és érdemes kipróbálni!)

  • 2009.02.05 13:20:41alzheimer

    anyamadár, a Varázsbetű legtöbb játéka magyarul és angolul is műx!

  • 2009.02.05 13:24:02Subbantósdi

    "A másik ami hasznos, hogy szójátékozunk négyesben, valaki mond egy szót és a másik annak az utolsó betűjével mond egy újat és így körbe-körbe tovább. Mivel még kicsikék (5,4 évesek) nincs szófaji megkötés. Autóban kitűnően játszható.

    anyamadár:Ez egy nagyon jó játék,még nagyobb gyerekekkel is kitűnően játszható, én emlékszem, hogy amikor nem Amerikából jöttem-et játszottunk, akkor ezt általában, már kamasz korunkban is... :o)

  • 2009.02.05 13:25:08anyamadár

    Alzheimer köszönöm, ismerem őket! A hírlevelükre is fel vagyok iratkozva már régóta. :)



    Subbantósdi :)

  • 2009.02.05 13:25:15anyamadár

    Alzheimer köszönöm, ismerem őket! A hírlevelükre is fel vagyok iratkozva már régóta. :)



    Subbantósdi :)

  • 2009.02.05 13:35:36Subbantósdi

    anyamadár: és ez még izgisebb, mondjuk angol szavakkal...ha már vagy mondjuk legalább középfokon...észre sem veszed, hogy telik az idő, annyit agyalsz a kútfődből.:o)

  • 2009.02.05 13:43:54manka78

    Ez a szójátékozás jó buli, de régen játszottunk olyat. Tavaly előtt nyáron, mikor jöttünk haza az erdélyi nyaralásból, mi is a kocsiban játszottuk a gyerekekkel, így könnyebben eltelt az a 13 óra.:) Most meg már majdnem minden betűt ismer, még mókásabb lesz. Köszi, hogy eszembe juttattátok.:)

  • 2009.02.05 13:51:23Tessina

    Tünde, bocs, hogy kötekszem, de nem

    "A, mint akasztófa", hanem A mint akasztófa, vessző nélkül.

    Amúgy meg: hát igen, az még ok, hogy az olcsó nem olyan jó, de azért az, hogy használhatatlan és hibásan tanítja a gyereket, az felháborító.

  • 2009.02.05 13:52:32Tessina

    hm, mot elbizonytalanodtam, vagy mégis kell vessző?:P



  • 2009.02.05 13:58:00Subbantósdi

    szerintem kell vessző...:o)

  • 2009.02.05 14:00:40Magenta

    Szerintem nem kell. :)))



    Baud, madz?

  • 2009.02.05 14:04:06Tessina

    én megnéztem most a halyesírási szabályzatban, és nem derült ki számomra egyértelműen, gyertek már, nyelvészek:))

  • 2009.02.05 14:05:42evet

    Mi is jártunk így, amikor a Barbie újsághoz csomagolt nyaklánc esett szét 3 perc alatt. Még örültem is, hogy spontán jött ez a tapasztalat, nem nekem kellett hosszasan érvelnem amelett, hogy ez úgy vacak, ahogy van. Azóta terelgethetem a Dörmögő felé.



    Betűkhöz nekünk a Kerge ABC jött be, meg a barátnőjénél a hempergőnek is használható szivacslapok betűkkel, számokkal.

  • 2009.02.05 14:13:19madz

    nahát, benézek ide több nap után, és azt látom, hogy hiányolnak :) ez oly szívmelengető

    amúgy szerintem nem kell vessző. akkor kell, ha hasonlítás. most nem az.

    egyébként olyan létezik még, hogy ablakzsiráf? szerintem hasznosabb, mint ezek a cd-k, a GGG meg talán kicsit későbbre való

  • 2009.02.05 14:24:54ipmics

    nálunk abszolút kedvenc a Kerge ABC c. könyv (www.alexandra.hu/scripts/cgi/webshop.cgi/GetBook?SessionID=2503442C4A3FA762005DA05AA052E80C2D9F62686818EEDDB49B92C21BB653997A5201A78443DKMBLJKSNICQIZKJQXRLYFGGEXCGYFDIRPHCVRQ093FB0FC55C053E5&TabSheet=book&Page=1&SrcWord=kerge%20abc&SrcField=sfMegNev&SrcCategory=&CategoryID=AOJ&BookID=109035&GotoBook=True&Price=&CBStock=Checked&LastDays=20)



    igaz, ez nem cd, nem dvd, de a lányom és én is imádjuk, főleg azokat a verseket, amiket a Varró D. írt

  • 2009.02.05 14:29:27Subbantósdi

    Van valakinél kéznél egy nyelvtan tanár? Én nem vagyok nagy nyelvtanos... :O(

  • 2009.02.05 14:30:13Tessina

    kösz, madz:)

  • 2009.02.05 14:36:29alzheimer

    Szerintem meg hasonlítás, mert tartalmilag: Ugyanúgy A betűvel kezdődik ,ahogyan az akasztófa . Ez így egy összetett mondat.

  • 2009.02.05 14:36:57anyamadár

    #

    2009.02.05 13:05:24 hát igen



    Sajnos ezt én is tapasztaltam több régi de felújított könyvnél - pl. Tesz-Vesz város...



    De találkoztunk már olyannal amit viszont meg kellett volna változtatni és nem tették...:S

  • 2009.02.05 14:42:35Pandi

    Madz, persze, létezik, mi vettünk is már egyet.

    Viszont még nem hasonlítottam össze az én régi elnyűtt példányommal, ami anyunál van(?), őszintén szólva eszembe sem jutott, hogy átírhatták a tartalmat, erre most olvasom, hogy a Gőgös Gúnár Gedeon új verziójában is sok a változtatás.

  • 2009.02.05 14:44:02madz

    alzheimer, nem, nem hasonlítás. nem azt mondja, hogy olyan, mint az akasztófa, hanem hogy az 'akasztófa' szó A betűvel kezdődik. tehát nem hasonlít, hanem azonosít. és nem is a tárgyról van szó, hanem a szóról. ezért raktam idézőjelbe.

  • 2009.02.05 14:45:44alzheimer

    Várjatok azért, mert mit is kezdek a régi ablakzsiráfban az "úttörő"-vel? :)))))

    Vagy a számomra oly kedves Öreg néne őzikéje végén ugyanaz...

  • 2009.02.05 14:48:51alzheimer

    Nem vitázom, de ha azonosít, akkor az értelme: "A " akasztófaként... Attól még lehet igazad!

  • 2009.02.05 14:55:40alzheimer

    Megkérdeztem illetékes elvtársat, mindkettő jó lehet, attól függ, melyik feloldást alkalmazod. Ha a mellékmondatosat, kell, ha az azonosítást, akkor nem. :)( egyetemi tanár volt a tudológus:)))

  • 2009.02.05 14:59:50madz

    alzheimer, pontosan erről van szó! valóban kontextusfüggő, de itt azonosítás.

  • 2009.02.05 15:26:54csutkababa

    Nyelvészek jól értem?



    Elbeszélés:Kati mint kalóz jelent meg a farsagon.

    A mint akasztófa. Ez utóbbi nem hiányos mondat?



    Bekonferálás: És most Kati, mint kalóz!!!

    És most: A, mint akasztófa!

  • 2009.02.05 15:40:12madz

    hátőőő... lehet, hogy én nem értem a példákat...

    Kati mint kalóz jelent meg... ez oké.

    A mint akasztófa. ez nem hiányos, hanem tagolatlan mondat (ha valakit érdekel a különbség, elmagyarázom, de most lényegtelen)

    de bekonferálásnál miért lenne más a 'Kati mint kalóz' mondat? Kati ugyanúgy kalózként jelenik meg. ide sem kell vessző. de: 'Katinak megműtötték a szemét, és most a kötéssel úgy néz ki, mint egy kalóz' akkor persze kell.

  • 2009.02.05 15:59:42alzheimer

    Szerintem nem érdemes ezen vitázni, csináljunk neki új postot inkább:)

    Úgyse tudtok meggyőzni, hogy A akasztófaként, de az is lehet, hogy rá lehet akaszkodni. madz, ez szerintem inkább valamiféle "szokás" lehet, theoretice érdekes, gyakorlatban az érettségin is átengednek, ha csak ennyit hibázol. És bocs, hogy szólni mertem, UFF:)

  • 2009.02.05 16:05:45alzheimer

    h nélkül

  • 2009.02.05 16:18:46madz

    alzheimer, nekem jólesik ezen vitázni :) de nem célom, hogy meggyőzzelek. de mi az, hogy "szokás"?

  • 2009.02.05 16:29:46kriszi

    Alzheimer,

    bele lehet még szólni? Szerintem nem akasztófaként az "A", hanem "A"-ként az akasztófa :)

  • 2009.02.05 16:54:00madz

    meg még annyi, hogy az akasztófa itt nem fogalomként, hanem szóként van jelen. tehát a jelentése lényegtelen, pusztán az a-k-a-sz-t-ó-f-a hangok sorozatáról van szó.

  • 2009.02.05 17:22:33baudolinA

    Szerintem madznak van igaza. :)

    csutkababa, a konferáláskor sem kell vessző, esetleg lehet szünetet tartani. De az nem azt jelenti, hogy ahol szünet van (a beszédben), oda feltétlenül vessző is kell.



    Na, idézek a Szent Könyvből (az Akadémiai helyesírásról van szó, höhö):

    243/c

    A 'mint' kötőszóval bevezetett hasonlítás önálló (bár sokszor hiányos) tagmondatnak számít, ezért vesszőt kell elé tenni: Tündöklik, mint a gondolat.



    A hasonlító TÖBB, MINT szerkezetben vessző van a 'mint' előtt. Pl. Hat több, mint öt. (Ilyenkor a 'több' ragozható: többet, mint ötöt.) NINCS vessző akkor, ha a 'több mint' (a 'majdnem' ellentéteként) a mondanivaló tartalmának erősítésére, nem pedig összehasonlítására szolgál. Pl. Ez több mint szemtelenség. Több mint öt évig élt külföldön. (Ilyenkor a 'több' nem ragozható.)



    249/b

    Bátyámat mint tanút (=tanúként) hallgatták ki. Vagy: Petőfi mint ember nem hazudtolta meg a költőt. -- nincs vessző, mert a 'mint' szó állapotot vagy minőséget jelölő szó vagy szókapcsolat előtt áll.



    Na, vigyázz, kész, box! :)

  • 2009.02.05 17:26:58Kipikopii

    Lattam esti furdesnel hasznalhato, kadra, csempere vizzel tapaszthato betuket is...

  • 2009.02.05 18:20:14alzheimer

    baudolinA

    Köszi, korrekt, de nem is ezen vekengtem (szerintem), hanem hogy hasonlítás vagy azonosítás, és valóban lehet "mint az akasztófa első betűje" ,vagyis ~ként.

    Egyébként én se írkáltam volna itt egy-egy órám között, ha nem esett volna jól:)

  • 2009.02.05 18:46:30baudolinA

    alzheimer,

    a vonatkozó szabályokat kifejezetten a gyengébbek kedvéért másoltam be. :) Na ezért most kikapok... :)

  • 2009.02.05 18:47:19baudolinA

    Egyébként pedig irkál. ;)

  • 2009.02.05 21:32:35Anura

    Frappáns mese volt, tetszett. :) Főleg a vége.

    Ma vettem a kölöknek nagyszemű könyvet. Hát az se egy nagy durranás, falnak megyek a szövegektől.

  • 2009.02.07 19:44:16zolnaid

    Még jó hogy olcsó volt, 500 ft, borzalmasan bele lehet nyúlni ilyesmibe a legjobb akarattal is.



    Különben, szerintem, ha az nem is lehet elvárás hogy egy oktató dvd didaktikai szempontból a helyén legyen, (bár én elvárnám) az már mindenképp gáz hogy lefagy.

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta