Tizennégy babát hordott ki a "hivatásos" béranya

Zanza!

Carole Horlock két saját gyerek után döntött úgy, hogy másoknak is besegít a gyermekáldásba, és béranya lesz. Ezután nem tudta abbahagyni a szülést és még 12 gyereket bevállalt, mindet másoknak. 1990 óta, három év kivételével minden évben járt a szülőszobán, kilenc béranyaságot vállat, abból egy kettes, és egy hármas ikreket. A legtöbb terhességhez nem csak méhét, hanem petesejtjét is adományozta.



„Nagyon élveztem, nem láttam semmi okát, hogy abbahagyjam a szülést” – nyilatkozta a BBC-nek a most 42 éves brit nő, aki elmondása szerint mindig is szeretett volna a gyermektelen párokon segíteni. „Amikor először olvastam a béranyaságról, rögtön nagyszerű ötletnek tartottam. Örülök, hogy az én segítségemmel gyerekhez juthatnak azok, akik már nagyon szeretnének babát.”

A béranyarekorder bevallotta, először neki is kétségei voltak, el tudja-e majd engedni a babát szülés után, de aztán arra gondolt, hogy a saját gyerekeinél is csak jóval szülés után, a szoptatás alatt kezdett kialakulni a kötődés, nem pedig a terhesség alatt. De általában minden szülővel megállapodik, hogy minden évben küldenek egy fényképet és egy beszámolót a gyermekről. Néhány gyerek még az ő, most 18 és 15 éves lányaival is tartja a kapcsolatot.

Bár a családja támogatja, Carole Horlock úgy érzi, hogy az édesapja sosem tudta elfogadni, amit csinál. Főleg azok után, hogy az egyik terhesség alatt egy DNS tesztből kiderült, a magzat a saját partnerétől van, tehát valószínűleg teherbe esett még a megtermékenyítés előtt. Ennek ellenére nem formált jogot a gyerrekre, mert meggyőzödött róla, hogy nagyon várják, és nagyon jó helye lesz. Szerinte nem ő az egyetlen ilyen eset, a béranyaságot választó pároknak ezzel számolni kell.

Az viszont mélyen felháborítja, hogy egyes béranyák anyagi ellenszolgáltatást kérnek, holott ezt a törvény tiltja. Elvileg egy béranya csak a kiadásai fedezésére formálhatna jogot, de szerinte egyesek akár 50 000 eurót is elkérnek egy terhességért, vagy éppen a terhesség közepén jelentik be a kétségbeesett szülőknek, hogy szeretnének egy új autót, vagy a költségek közé számolják az egzotikus utazást is.

Carol Horlock nem sokára Görögországba utazik, hogy megkezdje a 13. bérgyerekének kihordását, és csak abban reménykedik, hogy ezúttal csak egy lesz, nem három. „Szeretek terhes lenni, és szeretek segíteni másokon. Amikor elhatározom, hogy abbahagyom, akkor mindig találkozom egy szimpatikus gyermektelen párral, akikről rögtön az jut eszembe, hogy istenem, milyen jó szülők lennének. De most már tényleg abbahagyom, hiszen 43 éves leszek, mire a következő terhességet befejezem, és az orvosaim szerint már túl nagy egészségügyi kockázatot vállanék. Az egészségemet nem akarom kockáztatni, de ha tudnám, hogy a szervezetem elbír még egy terhességet, lehet, hogy azt is bevállanám.”

Blogmustra