SZÜLŐSÉG

Legyél csinos kismama az ünnepek alatt!

2008. december 18., csütörtök 11:50

 

Klikk!


A „Mit vegyek fel, nincs egy rongyom sem” című cirkuszt minden nő elő tudja adni, még terhesnek sem kell lennie hozzá. Elég, ha eljön a karácsony, vagy a szilveszter, s máris tátott szájjal bámulhatja a család, ahogy kivetkőzve magából tombol kétségbeesve az asszonyt, aki egyébiránt békés fajta.
De mit tehet egy nő, ha akkora a hasa, mint egy jól fejlett dinnye? Dőljön kardjába és susiban, valamint egy kisebb sátorponyvában töltse az ünnepeket, elbújva a világ szeme elől? Vagy kezdjen a család már májusban gyűjteni a mami karácsonyi toalettjére? Nos, talán egyiket sem kell megtennie, ráadásul ma már annyi igazán csinos terhesruha van, nem feltétlenül aranyáron, hogy kár lenne kihagyni a szépen domborodó pocak felcsinosítását.



Miután kiszabadult a kismama a konyhából, a Jézuska tiszteletére végre felöltözhet olyanba, amit eddig féltett a tojássárgától, vagy a majonéz támadásától. Ha szeretjük a feketét, igazán csinos darabokat találhatunk, ráadásul a fekete slankít, ami nem elhanyagolható szempont ebben az állapotban. Ha ruhások vagyunk , semmi gond, legegyszerűbb felkapni egy helyes kis ruhát, s már önmagában csinosak vagyunk.

Ha ügyesek vagyunk és persze szerencsések, számos olyan ruhát ) is vásárolhatunk magunknak, amit jó eséllyel nem terhesen is hordhatunk, jómagam is rendelkezem ilyen multifunkciós darabbal. Ráadásul a terhesség jó hatással van a dekoltázsunkra is, s ha nem érezzük állapotunkból kifolyólag szemérmetlennek, az eleddig lapos hölgyek is domboríthatnak a pocak fölött (9.000,- Brendon).

Nem kell azonban rögtön koktélruhát vennünk, még ha igazán kényelmesek is a terhesség alatt, feldobhatjuk a karácsonyi anyóslátogatásunkat egy szép szoknyával (9.500,- OLLA ) is. Ehhez tetszőlegesen variálhatjuk a felsőrészt, s szilveszterkor is felvehetjük, csak más blúzzal, vagy toppal.

A mostani divat határozottan kedvez a kismamáknak, ugyanis a mell alatti megkötés számos normál ruhán, vagy felsőrészen köszön vissza. Elegáns változatban, vékony, csatos övvel, vagy a ruha anyagával megegyező kötővel, gyönyörűen kiemelheti a pocakot is és a has mögött rejtőző karcsú derekat is. Magas nőknél a pocak alatti öv (13.500,- B.Boom) is nagyon elegáns és egyben vagány lehet olyan szűk ruháknál, amit nadrághoz is fel lehet venni.

Ha a ruha kötött anyagú, akkor öv nélkül is simulhat az alakunkhoz (10.000,-B.Boom), s az egyszerű fazonhoz már csak kiegészítőt kell találnunk Amennyiben nem vagyunk történetesen szoknyásak, s a nadrágtól (6.000,- Mami Módi) még nagy pocakkal sem tudunk elszakadni, már van alternatívája a kismamáknak a farmer kertésznadrágon kívül is. Míg régen gumival oldották meg az anyukák (a gomb és a gomblyuk között feszült), hogy a régi, kedvenc nadrágjukat tudják hordani nagy hassal is, addig ma már a legtöbb kismamanadrág gumiövvel készül, s 9 hónapon keresztül hordhatóak kényelmesen. Sőt, arra is van már megoldás, hogy tényleg a régi nadrágunkat hordjuk, kismamaöv (2.800-tól B.Boom) segítségével, amely elasztikus anyagának köszönhetően rajtunk tartja a gatyát. Ezeket a bandázsokat később is fölvehetjük, sőt, hidegben jól védi egyébként is a derekunkat, nyáron tavasszal pedig nagyon csinos öv helyett, ugyanis nagyon klassz anyagokból és mintákkal készülnek.

Nincs tehát veszve semmi, ha gömbölyű pocakkal meg kell jelennünk. Az egyetlen teendőnk az, hogy időben készüljünk fel és nézzünk körül, s végül olyan ruhát vegyünk, amit ha lehet, nem csak egy alkalommal tudunk felvenni.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2008.12.19 18:16:35Magenta

    Ha te önigazolásnak nevezed azt, hogy a férje valakit megkíván...



    Márpedig annak ugye szemmel látható jele van egy férfinél, nem nagyon tudja erőszakkal tettetni.



    Amúgy nem értelek, úgy rohantál ki a kommentelők ellen, mint Zrínyi, bazzeg, megkért a csaj, hogy védd meg?



    rita a felcser, ugyan nem vagyok Zappe, de...

    "leszarom". :)))))))))

  • 2008.12.19 18:17:58Magenta

    Á, hülye, összetévesztettem!

    Bocs, rita

  • 2008.12.19 18:19:26Magenta

    cantaloupe, off:



    egyrészt, hogy vagy? :))

    másrészt, te váltottál már mailt Sue-val ugye? Nem tudod, mi van vele?

  • 2008.12.19 18:21:00cantaloupe

    Magenta,



    ugyan, csak a szokasos..Hetherette ma is FHSZ-ben szenved. (figyelemhianyos szindroma)

    :D

  • 2008.12.19 18:22:35cantaloupe

    OFF:

    Koszi, holnap toltom be a 15. hetet, tegnap vettunk is egy kordbarsony terhesnacit, mert mar csak egy farmer jon ram. Egy honap mulva tan a nemet is megtudjuk. :)

  • 2008.12.19 18:24:40Magenta

    :))))) Örülök, hogy jól vagytok!

  • 2008.12.19 18:26:02Heatherette

    de cantaloupe, hát én ilyet nem is feltételeztem, amit a 2. bekezdésben írsz!

    na látod, erről beszéltem: "Kriszta-féle vélemények". ez nem önigazolás volt a részéről,és nem is arról beszélt,h ÖNMAGÁT nem látja szépnek, hanem magát a terhes létet. ez nem ugyanaz azzal, hogy önértékelési problémái lennének. vannak, akik számára ez a test nem vonzó, de attól ő még tudja, h egy átmeneti állapot, és nem kerül emiatt depressziós hangulatba. ő meg emiatt a nézete miatt tudhatja, hogy te nem vagy vonzó, mert az ő szemében egyik kismama sem vonzó, mert maga a kismamaság nem tetszik neki, és erről nem tehet. de ettől ő nem rossz ember, vannak, akiknek ez nem tetszik, mégis egészséges lelkületű, boldog felnőttek, családanyák/családapák.

  • 2008.12.19 18:28:39cozumel

    Ugyanma'

    Megint az tortent, ami H. eseteben mindig.



    Nagyon jol erti es latja, hogy mivel van problemank, senki nem esett neki Krirsztinanak, senki nem fikazta ot szemelyeben, persze H. rogton igy allit be bennunket.



    Ha tortenetesen forditva lett volna, tehat a nagy tobbseg itt sirdogalna, hogy milyen randa terhesen, es egy valaki megallapitana, hogy marpedig a terhes no szexi es kesz, akkor H. most azt a velemenyt hangoztatna, hogy marpedig a terhes no szexi es kesz.



    Hat nem egyertelmu?

    Tokmindegy, szinre, szagra, nickre, temara valo tekintet nelkul, neki csak az a lenyeg, hogy szembe mehessen a tobbseg velemenyevel.



    Hogy ennek mi all a hattereben, azt rabizom mindenki intelligenciajara, szemely szerint engem nem igazan erdekel.



  • 2008.12.19 18:29:40dodóó

    Heatherette



    Biztos van ilyen eset is amit te mondasz.

    De ha kívánni lehet én mindenkinek(legalább)ilyen pasit, szeretőt, barátot, apát kívánok mint az én párom.

    Tudom nagyképűen hangzott,de fő az önbizalom.

  • 2008.12.19 18:33:10Heatherette

    ahhh... reménytelen

    amúgy ha a hülyeséggel szeretek szembe menni, igazad van... ha a tyúkól támad valakit, és olyan tölteted az bizonyos véleményeknek, ami nem létezik, azzal szembe megyek.

    és nagyon finom és nőies voltam még az elején, direkt nem hagytam magam felhúzni azon, hogy már megint képtelenek vagytok egyszer felfogni, amiről beszélek. mit hangoztattok továbbra is? hogy ő magát nem látta szépnek, hát irigy másokra. nesze! ennyi jutott el abból a tök egyszerű tényből, h vki szerint a terhesség akkor sem szexi. de nektek aztán meg kell mondanotok, hogy márpedig ti szexik vagytok a férjeteknek, mintha ezt külön ki kéne emelni, szerintem ez az alap, nem?

    és a végén be vagyok állítva hülyének, mert ugye ha elfogytak az érvek, ez a legjobb válasz.

  • 2008.12.19 18:33:23Tessina

    Ez a rész legalább kétféleképp értelmezhető, és szerintem a szájkarate ebből a kétféle értelmezésből jön.

    "Ugy latom, nem vagyok egyedul a velemenyemmel, hogy terhesen barmit magadra huzhatsz, nem vagy csinos. Egy terhes no nem szep. Ha apolt es gondozott, azzal okat javit a helyzeten, nade ugyan mar hagyjuk a szexi szoveget..."

    v1 (a többség értelmezése): arra az álláspontra helyezkedem, hogy egy terhes nő nem lehet szexi, ez feljogosít engem arra, ezen az alapon tegadom, hogy egy terhes nő általába lehet szexi.

    v2 (Heatherette értelmezése): számomra egy terhas nő nem lehet szép.



    Valóban van rá esély, hogy Krisztina v2-t értette a mondandója alatt, de szerintem a többség elsősorban a felszólító mód használata miatt ("hagyjuk a szexi szöveget") értette alatta az első verziót. Ez a megfogalmazás erősen normatív...

  • 2008.12.19 18:35:09Tessina

    hiányzó betűkért (különös tekintettel az n-ekre) és elírásokért bocs

  • 2008.12.19 18:39:37cantaloupe

    Heatherette,



    ne haragudj, de barmilyen szemantikai vitaban alulmaradsz itt, ugyanis nem olvasol rendesen. Hadd idezzek Krisztinatol, aki nemcsak onmagat jellemezte:



    "Egy terhes no nem szep. Ha apolt es gondozott, azzal okat javit a helyzeten, nade ugyan mar hagyjuk a szexi szoveget..."



    Ez altalanositas volt. Sokan emiatt szoltak.

    Az elso mondat meg hagyjan, mondom, nem Gipsz Jakabnenak akarok tetszeni. De azt akkor se jelentse ki, hogy egy terhes kismama nem szexi. Ha o nem erzi magat annak, sajnalom, de sokan meg igen, es kapnak is visszacsatolast ezugyben.



    En elhiszem, hogy nem minden kapcsolatban zavartalan terhesseg alatt a szex, s amig ezt a par megbeszeli, megoldja, nincs is baj. Nem keszultunk egy kaptafara.



    De mint cozumel is mondta, szerintem csak feltunoskodsz. Nem hinnem, hogy kardinalis kerdes az eletedben a kismamasag vagy az a bizonyos hozzaszolo, aki azota el is tunt angolosan. :)

  • 2008.12.19 18:42:30cantaloupe

    Latom, Tessina, te is probalkozol. :)

  • 2008.12.19 18:47:30Heatherette

    Mégis rossz konklúziót vontatok le, akkor ki érti félre? Továbbra sem látom azt, hogy általános igazságként állította volna be, de persze, aki így akarja látni, tudja, mert nem írta oda, hogy szerinte, csak egyszer a bekezdésben. Amire én reagáltam, az ennyi, hogy miért kell azért is ragaszkodni ahhoz, hogy ő rosszindulatú, és RÁD mondta, hogy nem vagy szexi? Az meg, hogy én mit gondolok, a saját dolgom, ne te döntsd el, mit miért mondok. Ne hogy véletlenül belegondoljatok abba, amit írok! Nehogy! Könnyebb csak fikázni, meg FHSZ-ezni nyilván. Nem őt védem, hanem védem azt, hogy olyan véleményt mondott, ami nem személyeket sértett, hanem egy nem átlagosnak mondható látásmód, de attól még nem kéne senkinek személyes sérelemként felfognia, és bizonygatni, hogy márpedigőigenisszexi.

  • 2008.12.19 18:50:38Heatherette

    mindegy, elmondtam a VÉLEMÉNYEM, bővebben, mint terveztem, ez hibapont. szerintem egy ilyet akkor is ratyi dolog sértésnek felfogni és bizonygatni, hogy deakkoris csak azért, mert vki nem tartja szépnek a terhes nőket. én meg ugye csak szokás szerint úgysem értem, amiről a nagyok beszélgetnek.

  • 2008.12.19 18:50:52Tessina

    hjah, pont logikát taulok és nehezen tudok elvonatkoztatni (bár szeretnék:P)

  • 2008.12.19 18:50:59verkaverka

    A porontyon mindenki imád mindent jobban tudni és provokálni, de ha valaki CSAK jobbantudni és provokálni jár ide, annak lehet hogy nem kéne ebben segíteni...

  • 2008.12.19 18:52:43Tessina

    H, én pl nem sértődtem meg, csak hoztam egy ellenpéldát.

  • 2008.12.19 18:54:50Heatherette

    tudom, nem is neked írtam...

    verkaverka, te meg szeretsz mások "háta mögött" beszélni, úgy tapasztaltam. az ugye kevésbé provokatív és jófej dolog

  • 2008.12.19 19:00:16verkaverka

    Tévedsz, H. nem szeretek. Csak veled beszélni még kevésbé szeretek mikor te nem beszélgetni jársz ide. Azt tapasztaltad hogy veled nem szoktam beszélni, és másokat is arra buzdítok hogy veled nem érdemes vitatkozni, mert csak provokálni jársz ide. Ha kívánod, szívesen minden ilyen mellé egyszer beírom, hogy inkább kezeltesd magad mert komoly bajok vannak veled, és ezt most TÉNYLEG komolyan gondolom. Fiatal vagy még, totál helyre tudsz még kerülni, és komolyan remélem hogy sikerül. Hajrá.

  • 2008.12.19 19:01:01dodóó

    verkaverka kire gondoltál?

    Szerinted ki provokált és kit?

  • 2008.12.19 19:01:59Heatherette

    Szóval ennyi mindent tudsz rólam, vagy te is titokban hozzám járkálsz? Az azért meredek, hogy leidegbetegezel bárkit is csak úgy, mert szerinted ő az, mert téged irritál. Azért ehhez is jó vastag bőr kell.

  • 2008.12.19 19:03:13Magenta

    Peace!



    Csak ruhákról van szó a cikkben. :))

  • 2008.12.19 19:06:27Tessina

    Mindig kiderül a végére, h a ruhák a legfontosabbak:P

  • 2008.12.19 19:07:07verkaverka

    Heatherette, sajnálom, erősen fogalmaztam, enyhébben ezt meg nem lehet, tehát valószínűleg tényleg jobb lett volna nem belemenni. Nem a kurva anyád helyett írtam, tényleg azt gondolom hogy nem gonosz vagy vagy hülye hanem nem találod a helyed, és az is igaz, hogy még ebben is tévedhetek, úgyhogy sajnálom hogy leírtam, a véleményem nem vonom vissza de a beírás tényét sajnálom.

  • 2008.12.19 19:08:55verkaverka

    A ruhák egyébként tényleg fontosak. :) Sokkal jobban érzi magát az ember kényelmes cuccokban amik jók rá mint sátorlapokban. Általában. Véleményem szerint.

  • 2008.12.19 19:16:36Heatherette

    Tarts bolodnak, nem érdekel, ha ezt gondolod, tenni úgysem tudok ellene, sőt még értem is az okát valamilyen szinten, észre szoktam venni magam, akármilyen furcsán is hangzik ez tőlem. De hogy olyanokat írogass rólam a hátam mögött, az nem vall egyenes és intelligens emberre. Nem kell ezért sajnálkozni, pláne nem álsajnálkozni. A többiek szerint ez a hozzáállás menő, csak szerintem nem, kettősnyíl: neked van igazad. A többit pedig megtartom magamnak.

  • 2008.12.19 19:17:28macskaszemű

    Ez a vita nagyon szórakoztató :)

    Heatherette jól beszél, legalábbis én érteni vélem, mit akar :)

    Mindezt úgy mondom, hogy előző és mostani terhességem alatt is ajnározva voltam ismerős-ismeretlentől, olyantól is, akinek elhittem a dicsérő szavakat. Megkaptam én is otthon a termékenységistennő jelzőt. :)

    De!! Ezt a szexi vonalat kicsit túllihegni látom. Én akkor érzem magam szexinek, ha újra felhúzom a régi farmerem és pont. Nekem a terhesség egy elviselendő dolog, nem a szexulális kisugárzásom netovábbja. Örülök, hogy csomó embernek nagy az önbizalma, én a kilencedik hónapban inkább csak félszemmel nézem a tükröt, és várom vissza régi magam.

  • 2008.12.19 19:27:52verkaverka

    Heatherette, tényleg sajnálom, nyilván nagyon meg vagy bántva, és ezért próbálsz (vissza)sértegetni, de azt azért lécci ne döntsd el hogy mi álsajnálkozás és mi valódi...





    de már megint itt tartunk a téma helyett.



    Szerintem sokan vannak akik szexik voltak és szexinek is érezték magukat terhesen, amennyiben nem úgy definiáljuk a szexit hogy akit legalább három idegen akart megdugni megdugni egy nap. :)

    Meg olyanok is vannak akik vacakul érzik magukat a bőrükben, nem is néznek ki jól és alig várják hogy vége legyen.

    Mind a kettő lehetséges, pont ez az, hogy nem kéne kétségbe vonni hogy a mindenkori másik típus is valódi...

  • 2008.12.19 19:33:55cantaloupe

    Macskaszemu,



    igen, ez, ahogy TE leirod, teljesen rendben van, nem kotelezo mindenkinek devaj szexistennokent megelni a 9 honapot, de ne hitetlenkedjunk mar azon, hogy valaki igy is teljes erteku NONEK erzi magat, szexualis teren is.

    En pl. annyit vartam a babara, hogy egyenesen varom a gombolyodest (jo, a vizesedest, pingvin-totyogast nem annyira, ugy gondolom, hogy luxus mindig masra vagyni, mint amit kapunk. Utana meg lehetek vekony (hahaha, eddig sem lehetett tube fuzni), de terhes nem leszek olyan sokszor. :)

  • 2008.12.19 19:34:26Heatherette

    de ezt én mikor vontam kétségbe????

    mit varrod ezt a nyakamba?

    én megsértődve? igen. nem a véleményed miatt, hanem hogy így intézted el. nem sértegetlek, egyszerűen nem tartalak egyenes embernek, joggal.

  • 2008.12.19 19:38:09verkaverka

    Macska, vissza fog jönni a régi magad, és neked ez a véleményed, meg neked az lesz a jó, és ez tök rendben van. De tényleg van aki nagy hassal is szexinek érzi magát. Lehet hogy van ahonnan nézve nincs igaza, de amíg otthonról nézve igen, addig végülis mindegy. :)

  • 2008.12.19 19:39:21verkaverka

    Mint cantaloupe mondja, nem terhes az ember olyan sokszor, (Mármint ha nem ő Mrs Duggar...) akár élvezheti is...

  • 2008.12.19 19:40:20cantaloupe

    Heatherette,



    meg egy utolso, aztan hagyom, mert csak ragjuk a csontot...en jo kedvvel szoktam ide irogatni, ritkan poccenek be, es imadom az intellektualis vitakat. Hidd el, en is jobban orulnek, ha abban lennel partner. Pl. B-vel ritkan ertek egyet, megis szeretem olvasni az irasait, mert egytol-egyig megszerkesztett, osszeszedett gondolatokat ir.



    De veled ez a mufaj (konstruktiv vitazas) nem megy, mert mindent kifacsarsz, pl. ma is rosszul hasznaltad az "onigazolas" szot, nem tudod, mit beszelsz sokszor, csak erolkodve ellentmondasz.



    Remelem, csak a karacsonyi stressz teszi..es az FHSZ jovore megszunik. :)

  • 2008.12.19 19:41:34verkaverka

    Karácsonyi stressz, hát igen. Arról volt már poszt, vagy a karácsonyi rohanásban csak nem volt időm elolvasni? :)

  • 2008.12.19 19:45:41macskaszemű



    Verkaverka

    Meg vannak akik jól érzik magukat a bőrükben, tűrhetően is néznek ki, mégis alig várják, hogy vége legyen:))))))))

    Cantaluope

    "terhes nem leszek olyan sokszor" na ez a lényeg, és ha belegondolok, hogy annak a kilenc hónapnak kb 3-4 a terhesebb része, sőt igazán csak 2, akkor ez nem olyan nagy áldozat. A mérleg serpenyőjében többet nyom a leendő gyerek, mint az, hogy nem én vagyok a dögös maca a villamoson :)).

  • 2008.12.19 19:46:20cantaloupe

    Verka, ezen most jot nevettem. :DDDD

    Duggarne mar nem leszek, ahhoz keson kezdtem az "ipart".



    Egyebirant egyetertek. Bar nem kotelezo abrandos mosollyal, lanyregenykent megelni a terhesseget, neha probaljuk meg elvezni, amink VAN. Utana le lehet karcsusodni megint.

    En is neha siettetnem az idot, hogy mar babazhassak, de mindig eszembe jut, hogy tudok akkor habos kapuccsinoval netezni egy csendes szobaban? Valoszinu nem..mint ahogy nyugodtan vasarolni, egy filmet egyhuzamban megnezni, kedvem szerint eltolteni a hetveget sem. Ezeket most tudatosan elvezem, mig nem koszont ram az anyasag. Azt a tanacsot, hogy aludjak, amennyit tudok, szigoruan betartom. :)

  • 2008.12.19 19:47:02verkaverka

    Macska, jogos. De azok általában csak nem bírnak magukkal hogy lássák már milyen a kölyök. :)))

  • 2008.12.19 19:51:16Heatherette

    oké, cantaloupe, de még mindig lógsz egy címmel :)

  • 2008.12.19 20:08:20cantaloupe

    Heatherette, nem vagyok ados semmivel, fokent, mivel szomszedrol van szo, nem teszem kozze, hol lakom...olyan nexusban meg nem vagyunk, hogy e-mailt kuldjek.



    Kozben mar megoldodott a problema: a kozeli nagyvaros rehabjan kapott helyet a srac. De ez az utolso eselye, juniusban betolti a 18-at, akkor mar mas szabalyok lesznek ervenyben. Remelem, sikerul neki. Pillanatnyilag az anyjaval sem akar beszelni. :(

  • 2008.12.19 20:12:20Heatherette

    örülök, hogy megoldódott. tudod, hogy nem utca, házszámot kértem, csak egy államot, hogy elindulhassak vmerre, de akkor már tárgytalan. köszönöm, hogy elmondtad.

  • 2008.12.19 20:54:41kisbibe

    A ruhákra visszatérve... :D:D:D



    elenorkismamaruha.gportal.hu/

  • 2008.12.19 21:26:33lolypop

    hát ha ár kérdése:



    www.kismamaruha.net

    náluk a fent említett cégek kifutó cuccai között tudtok válogatni, felébe kerülnek ott a ruhák, mint eredetileg és ráadásul profi minőség.



    ezek a ruhák valóban kismamáknak készültek, ezeket lemodellezték, megfelelő anyagból elkészítették. mert ugyan vehetsz egy közönséges tunikát a boltban, de ha azt nem pocakra tervezték, akkor bizony nem tudod kihasználni végig.



    több terhességen vagyok túl, nem vagyok egy flancoló valaki, de azt tudom, h terhességem idején igazán azok a ruhák voltak kényelmesek számomra, amiket hozzáértők, tapasztalattal rendelkezők készítettek. nem tudtam megspórolni az olcsó kínaival.



    szerencsére rábukkantam erre a mumOnboard kismamruha outletre és ott egy gatya árán legutóbb is öt ruhadarabbal távoztam... szóval annyi pénzt költöttem ruhára, mint egyébként is, csak most kismamaruhára. amúgyis örökké egy egy darabot veszünk, csak most nem a tél hidege miatt, hanem mert babám lesz... szóval ez a kismamaruha bolt (ami a net mellett szentendrén van) azoknak is azt a sömpinget tudja biztosítani, amit idáig is megszokott. aki meg amúgyis melegítőgatyás pólós stílus, az meg se így se úgy nem venne magának egy egy csinos darabot... de aki szeret öltözködni, az tuti megtalálja a megfelelő választékot bárhol is lakjon...

  • 2008.12.19 22:15:26rebekusz

    lolypop!

    de jó, h írtad a mumONboardot. én szeptemberben voltam náluk! tök jó!

    sokkal több minden van a boltban, mint a webáruházban és folyamatos leárazások vannak... így én vettem két fölsőt (darabját 990 Ft), egy olyasmi pólót, ami valamelyik este volt a marsi anikón (3500 ft) egy kord szoknyát (2000 ft) és két nacit. az egyik asszem 5000 volt, a másik pedig 2990. ez kb 15 ezer ft. de ezen az áron hat ruhadarabot vettem! hol kapsz ennyi pénzért bármit is, nemhogy ennyit? 990 ft-ért póló, vagy kétezerért szoknya? és a legszebb az egészben, h a csípő vonala tényleg ott megy, ahol mennie kell, a mell varrás is. szóval nem otthon gányolt, elszabott valamikről van szó, hanem bizony kényelmes ruhadarabokról. én is olyan vagyok, h szeretek dőzsölni a ruháim között, na hát így sikerül is :)

  • 2008.12.20 19:26:12epresmaci

    Szerintem a kismamaboltok kínálata lehúzás és ráadásul nem is szépek a ruhák. Nem tudom mit esznek évek óta a bazi nagy öregasszonyos mintás pólókon, pulcsikon. Hidegebb időre csak farmernadrág, lehetőleg trapéz. Na most én farmert egyáltalán, de soha sehová sem hordok, a trapézról meg már ne is beszéljünk... Mondjuk nekem a tunika is vicces ruhadarab, a mell alatt megkötős A-vonalú felsők meg csak bálnát csinálnak mindenkiből. Szóval alig találtam ott hordható ruhákat, pedig bejártam jópárat. Viszont a H&Mben vettem hosszúujjúkat, amik végig kibírták, még a terjedelmes pocakomra is jók voltak! - harmada áron. Ja, és nem voltak rajta tarka pöttyök, sem színes amőbák meg ki tudja mik.

  • 2008.12.20 20:00:27Veritas

    Én normális nadrágot nem találtam. Mind egyenes-, bőszárú farmer vagy fosszínű kord volt, ráadásul 10 ezer (ami meg nem, az sokkal rondább/drágább). :( De kellett, ezért megvettem.

  • 2008.12.20 20:33:43lolypop

    hát én biztosan más boltokban jártam, mint ti, mert nem feltétlenül tarka felsők garmadával vagy béna trapézok tömkelegével találkoztam. csak totál elájultam a kismamaruha áraktól!

    ezért is örültem neki, amikor rábukkantam a www.kismamaruha.net outlet web-áruházra, mert ott azoknak a cégeknek a ruháival találkoztam, amely cégeknek nagyon is szép ruháik voltak, csak nem tudtam megfizetni (www.waiting.hu vagy a 2in1). ezeknek a cégeknek a kifutó modelljei közül lehet ott válogatni, találtam magamnak testhez simuló vászon nacit, ami tök simán belefér a csizmámba, vagy pl. elasztikus szatén-selyem térd nadrágot, amit amúgy is elhordanék. és jóval olcsóbbak voltak, mint eredetileg. ja és nagyon szép pulcsikat és fölsőket is találtam. ahogy rebekusz is írta, 900 ft-ért mit találsz és ezek még nem is gázosak...

    szóval szerintem érdemes előbb körbenézni és utána levonni a konklúziókat.

  • 2008.12.20 20:36:07lolypop

    www.kismamaruha.net és www.waiting.hu és említhetném a 2in1-t is, ezeknek egyáltalán nem gázosak a ruháik, sőőőőt és a mumonboard kismamruha outletben mindezek cuccait kb. feléért meg is kapod...

  • 2008.12.20 23:18:34Mamma4

    Sziasztok! A waiting4you-t én is bátran ajánlom Nektek. Olyan csodákat gyártanak, hogy még több mint 1 évvel a szülés után is vígan hordom a fölsőiket! Nincs bajuk, jó hosszú a derekuk, nem nyúltak el és ami fontos olcsó. Én is az outlet árakon vásároltam. A fene megesz ha belegondolok, hogy miért nem találtam már rájuk előtte, hisz ez a negyedik várandósságomra sikerült. Mennyi kíntól és költekezéstől kímélhettem volna meg maga...... és mennyi iszonyú ruhától.

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta