Évi 830 ezer gyermek hal meg balesetekben

Évente mintegy 830 ezer gyermek hal meg balesetek következtében - tűnik ki egy szerdán közzétett ENSZ-jelentésből. A 19 év alatti fiatalok baleseti halálozásában a közúti balesetek állnak az első helyen (évi 260 ezer áldozat), ezt a vízi balesetek követik (175 ezer vízbefúlt évente), az égési sebek (96 ezer halott), az esések (több mint 46 ezer halott) és a mérgezések (évi több mint 45 ezer halott). A felmérést az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az UNICEF, az ENSZ Gyermekvédelmi Alapja közösen készítette, 200 szakértő három évig dolgozott rajta.



Kilencéves kortól felfelé a gyermekhalálozás fő okává a balesetek válnak - állapították meg -, megelőzve a fertőző betegségek, az alultápláltság vagy a háborúk okozta halálozásokat, számol be az MTI. "A szociális tényező a meghatározó" - fejtette ki Margie Peden, a WHO képviselője a jelentés közzététele alkalmából. "A gazdag és a fejlődő országokban egyaránt a legkedvezőtlenebb helyzetben élő rétegek gyermekei válnak a legnagyobb valószínűséggel baleset áldozatává."

A közúti balesetek aránya a vizsgált korosztályban az afrikai földrészen a legnagyobb (19,9 1000-re), a Csendes-óceán nyugati medencéje és Délkelet-Ázsia vezet a fulladásos balesetekben (27,4 illetve 12,3 1000-re). Az égési sérülés okozta halál Délkelet-Ázsiában és Közel-Keleten a leggyakoribb a 19 év alatti korosztályban - a többi kategóriától eltérően az utóbbi elsősorban a fiatal lányokat sújtja.

A megdöbbentő statisztikák feltárása arra szolgál, hogy a hatóságokat ráébressze a veszély nagyságára, és intézkedések megtételére ösztönözze őket. Dél-Afrikában például felére csökkent azoknak a fiataloknak a száma, akik tévedésből paraffint ittak és mérgezésben haltak meg, ugyanis a fűtésre vagy világításra használt folyadék kannáinak dugóit biztonsági berendezéssel látták el.

A biztonsági intézkedésekre fordított összegek sokszorosan megtérülnek: így például a füstjelzőkre fordított minden dollár 65 dollár megtakarítását teszi lehetővé. A kerékpárosok bukósisakos védelmére fordított minden dollár 29 dollárnyi kiadástól óv meg, írja az MTI.
Oszd meg másokkal is!
Mustra