Söralátétekkel rettentenék el az alkoholtól a tiniket Németországban

Söralátétekkel akarják józanítani a fiatalokat Németországban: arra szeretnék rádöbbenteni őket, hogy mivel jár a túlzott ivászat. Az alátéteken részeg ifjak fényképei láthatók - fiúk és lányok egyaránt akadnak - nem éppen vonzó állapotban: részeg ájultságban, hányadékukban heverve, példázva, hogy miként végződhet egy igen görbe este. Országszerte több millió ilyen alátétet osztanak szét bárok, klubok és egyéb szórakozóhelyek között, írja az MTI az Ananova brit hírügynökség alapján.



Németországban immár járványos a tizenévesek ivászata, amelyet sok szórakozóhely is ösztönöz "svédsöntés" jellegű akcióival: a belépésért fizetni kell, de cserében annyit ihat mindenki, amennyit csak bír. Sokan nem bírnak megállni és túlisszák magukat.

Egy korábbi felmérés szerint az olasz fiatalok 92 százaléka rúgott már be idén, ők azt gondolják, hogy a nevelésnek nagy szerepe van az alkoholfogyasztás mérséklésében, viszont az eddigi alkoholellenes kampányokkal elégedetlenek. Úgy vélik, az alkohol mérséklésére ösztönző reklámok túlságosan antialkoholista beállítottságúak, komolykodók, nem a fiatalokhoz szólnak, holott arra lenne szükség, hogy a kampányok nevetségessé tegyék azt, aki sokat iszik, mert így ösztönzik leginkább a tiniket, hogy kevesebb alkoholt fogyasszanak. A söralátét talán nem is volt rossz ötlet.
Oszd meg másokkal is!
Mustra