Nem nő jövőre a gyes, gyet és anyasági támogatás összege

A gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, valamint az anyasági támogatás összege 2009-ben nem változik az ideihez képest, a családi pótlék összege pedig csak szeptember 1-jétől emelkedik. Ennek oka, hogy a parlament nem szavazta meg a magasabb nyugdíjminimumot, a segély és a támogatások összege pedig ahhoz igazodik - írja az MTI a csütörtöki Népszava alapján.



A gyermekesek szempontjából az elmúlt 1-2 év legjelentősebb változása a családtámogatási rendszer átalakítása volt. 2006-ban megszűnt a rendszeres gyermekvédelmi támogatás, a kedvezmény beépült a családi pótlékba, a családi adókedvezmény jogosultsági feltételei pedig szigorúbbak lettek. A családi pótlék az inflációval, a megszüntetett adókedvezmény egy részével és a megszüntetett rendszeres gyermekvédelmi támogatásnak megfelelő összeggel, valamint a 13. havi járandóság beolvasztásával emelkedett.

2006-ban és 2007-ben a családi pótlékot a jogszabálynak megfelelően­­ az infláció mértékében emelték. 2006-ban ez a 6,2 százalékos emelés egységes volt. 2007-ben a kormány figyelembe vette a sokgyerekesek és egyedülálló szülők lemaradását, és ennek megfelelően differenciáltan növelte a családi pótlékot - olvasható a Népszavában.

Ferge Zsuzsa szociológus szerint a családi pótlék összege eddig sem volt különösen magas, értéke jelentősen csökkent a 20 évvel ezelőttihez képest, írja az MTI. 
Oszd meg másokkal is!
Mustra