Hódmezővásárhelyen is ingyen oltják a fiatal lányokat

Beoltották human papillóma vírus ellen a hódmezővásárhelyi 7. osztályos lányokat. Ez a vírus okozza az esetek túlnyomó többségében a méhnyakrákot. Az önkormányzat öt éven keresztül minden 13 éves lánynak ingyen biztosítja a 90 ezer forintos védőoltást.



Csak azokat oltották be, akiknek a szülei is hozzájárultak. Idén 261 lány közül 237-nek engedélyezték a szülei az oltást. Az országban eddig 26 városban kaphatták meg ingyenesen a méhnyakrák elleni védőoltást a diákok, köztük Szolnokon, Százhalombattán, eddig azonban Hódmezővásárhelyen volt a legnagyobb az érdeklődés. A 13 éves lányok 92 százaléka kapta meg a HPV elleni oltás első injekcióját. A teljes védettséghez összesen három oltás kell.

Az önkormányzat azért döntött úgy, hogy az Egészséges Vásárhely Program keretében a tini lányok védőoltását magára vállalja, mert ez az egyetlen olyan daganatos betegség, amely ellen már lehet védekezni - mondta a Független Hírügynökségnek dr. Kallai Árpád, a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház igazgatója.

A méhnyakrák világszerte 1,4 millió nőt érint, Magyarországon évente 1000-1200 új esetet diagnosztizálnak, a betegek közül 400 nő még mindig belehal a kórba.
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Érdekességek