Csipet epidurális érzéstelenítéssel született

Zanza!

Szüléstörténetek sorozatunkban mesianyu nevű olvasónk számol be első gyermeke születéséről, akinek a nemét nem kérdezték meg terhesség alatt. A kismamát toxémia miatt a 38. héten befektették a kórházba, majd néhány nappal a kiírás előtt megindították a szülést. Az epidurális érzéstelenítésnek köszönhetően a vajúdás fájdalommentes volt, majd a második tolófájásra megszületett Csipet. Szeretnéd megosztani olvasóinkkal szüléstörténeted? Küldd el nekünk erre a címre!



Kilenc hónap várakozás után a 36. hét táján az ember lánya /esetünkben én/ már nagyon kíváncsi, ki is az, akivel osztozom a testemen. Életem Értelme is egyre jobban aggódik, főleg, ha nem veszem fel elég gyorsan a telefont.

A 32. héten egy ujjnyira kinyíltam, majd ez az állapot szépen tartotta magát a végéig. Betöltött 38. hét magas a vérnyomástabletta ellenére is a toxémia összes tünetét produkálom, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Csütörtök van, a védőnőm aggódik, felhívja az orvosom, ő is aggódik. Megbeszélik, pénteken reggel irány a kórház. Életem Értelme szemmel láthatóan megnyugszik, tudja, hogy biztonságban leszek és nem kell aggódnia, mi lesz, ha egyszer csak az éjszaka közepén azzal ébresztem: "itt az idő".

A hétvége főleg várakozással telt, hogy ne unatkozzak, mehettem UH-ra meg NST és POSE vizsgálatokra felváltva, közben betöltöttem a 39. hetet, február 4-re voltunk kiírva. Hétfőn egy doki bácsi bejött és közölte: holnap szülünk. Izgatottan telefonáltam a családnak és vártam a NAGY NAPOT. 2006. január 31. reggel jelenés a kezelőben, fazonigazítás /megcsináltam otthon, de a 7. hónaptól csak úgy emlékezetből/, beöntés, pakolás közben pár kör a legkisebb helyiségbe, zuhany. Mire kész lettem, jött a nővér, átkísért a szülőszobára. Infúzió, papírmunka, a szülésznőnek jeleztem, hogy ha egy magas, sötét hajú, falfehér férfit lát, az én férjem lesz. Majd megkérdeztem, mit gondol, a bébikém mekkora súlyú lehet 3,5 kilót saccolt. Itt kedvem lett volna lemászni, hogy akkor én meggondoltam magam, kicsi vagyok /160 cm, pocak nélkül 50 kg/ egy ekkora babához. De a kocka már el volt vetve.

Indított szülésnél az eleje nem túl mozgalmas időnként valaki rámnézett, a megbeszélt Időközben Életem Értelme is megjött. Aztán az orvosom is befutott burkot repeszteni, végül repedt magától. Megkaptam a gerincérzéstelenítést, majd ismét vártunk. Egyszer csak szólt a doki nénim, hogy eltűnt a méhszáj, ha kakilni kell és nem múlik, azonnal szóljak. Vártunk, majd jött az érzés. Apát elzavartam, hogy akkor most keressen valakit, aki fehérben vagy zöldben van. Pillanatok alatt sokan lettek körülöttem, második tolófájással kint volt a baba, délután 16.30-kor.

Az első dolog, amire emlékszem, az a kis nyöszörgő hangocska, és a doktornő hangja "fiú" /nem kérdeztem meg, így meglepi volt/. Aztán Apa könnyeivel küszködve, előszedte a fényképezőgépet /előbb nem merte, mert jó előre szóltam, hogy maradék erőmmel minimum orrba vágom/, közben a kezembe nyomták a kis lila, akkor már ordító csomagot. Életemben nem láttam még szebbet! Elvitték, lemérték: 3230 gramm és 49 cm. Pólyában még egy kicsit visszakaptam, aztán őt elvitték a PIC-re /itt nálunk minden baba 2 órás megfigyelésre oda kerül/ addig engem rendbe raktak és fönt a gyerekágyon megint együtt lehettünk.

mesianyu

 

 

Blogmustra