Hétvégi programok: hóesésre várva

Zanza!

Hurrá, esni fog a hó! Persze csak akkor, ha a tél is megérkezik végre, ennek azért már vannak nyomai, mert például fázik a fülem és össze kell gombolni a kabátomat is. Nem érdemes ezen amúgy háborogni, ha már nincs éppen nyár, vagy tavasz, akkor legyen inkább hideg, s ha már lúd, akkor legyen kövér és essen a hó!




Ha most a régi szobám ablakában állnék, világosan rá tudnék mutatni arra a tényre, hogy ilyenkor már bőven túl voltunk néhány olyan napon, amikor Pierrot énekelte reggel a rádióban az „Esik a hó, az első hó…” kezdetű célirányos dalát. Mert nagy lelkesedésemben, anyám rosszallására belevéstem az ablakkeretbe a dátumokat. Az első fiki-riki kis hónak pedig örültünk, mint kutya a farkának, hiába olvadt el mondjuk már a bokánknál, bőven földre érés előtt, akkor is. A hóesés, az hóesés. És most ígéretet kaptunk arra, hogy hétvégén, de legkésőbb hétfőn jelentős havazás lesz. Nosza, rohanjon mindenki hócsizmáért, meg hólapátért, vegyen hóláncot, a havat meg Németh Lajos biztosítja majd a mókához. Én pedig ajánlom a hógolyót, mint gazdaságos és idényszerű szórakozási eszközt, remélem aktuális leszek majd.



BUDAPEST
Babamama Expo-Gyerekvilág Kiállítás és Vásár
A Syma Rendezvénycsarnokban péntektől vasárnapig rendezik meg a kiállítást, pénteken 12-18 óráig, szombat, vasárnap pedig 10-18 óráig. Itt töményen megtalálható, majd minden, ami a babával, gyerekkel, terhességgel kapcsolatban eszetekbe jut, sőt azt is, ami nem jut eszetekbe. Az újdonságok és a hasznos „baba-hozzávalók” mellett, számos programmal várják a látogatókat a szervezők. Többek között látványos divatbemutatóval, zenés műsorokkal, valamint játszóházzal, gyerekmegőrzővel kedveskednek a látogatóknak és csemetéiknek. Lesz lehetőség a helyszínen 4D Ultrahang vizsgálatra is a HEPINET 4D Rendelő standjánál, de figyelem, előre telefonon (Bejelentkezés: www.hepinet.hu, 20/4747-087, az expo kezdetéig) be kell jelentkezni, mert a helyszínen csak korlátozott számban lesz rá lehetőség. A vizsgálat ára 3000 Ft, DVD-re írás +1000 Ft. A felnőtt jegy 1.500 forint, a családi pedig 3.800 forint, amit teljes mértékben le lehet vásárolni a helyszínen.

Millenáris Teátrum
Különleges Halász Judit koncerten vehetnek részt a gyerekek vasárnap a Teátrumban. Ha 11 órától 16 óra között látogatunk el a koncertre, minket is lefilmeznek, nem csak a művésznőt, ugyanis forgatáson vehetünk részt. Nem csak a koncerten, hanem előtte és utána is. A lelkes gyerekek készülhetnek dallal, verssel, vagy üzenettel Halász Juditnak, s talán az sem fog kimaradni a filmből. 10:00-16:00 óráig Játsszunk most együtt, amíg csak lehet címmel baba játszóház is lesz Felnőtt jegy: 700, gyerek jegy 500, családi jegy: 1.800 forint.

Budapest Art Fair - gyerek és ifjúsági programok
A Műcsarnok mellett szombaton, 10:30 - 13:00 óra között, Magyarországon idén először nyílik lehetőség arra, hogy a Budapest Art Fair alkalmából - egyébként a nemzetközi gyakorlatban már meghonosodott módon - gyerekek és fiatalok interaktív módon kerüljenek közel(ebb) a kortárs művészethez. A szervezők külön elkötelezettséget éreztek az iránt, hogy a hazai kortárs képzőművészet egyik legégetőbb problémáján enyhítsenek, és a legfiatalabb korosztályhoz fordulva megszólítsák és elkötelezetté tegyék őket. A szervezők szeretettel várják az 5-12 éves, valamint a 14-18 év es korosztályt (nem tudom, hogy a 13 éveseket miért nem). A foglalkozások célja, hogy a résztvevők játékos, ugyanakkor elgondolkodtató módon betekintést nyerjenek a művészeti trendek, technikák, működési mechanizmusok világába, valamint alapvető művészeti fogalmakkal ismerkedjenek meg.

Fonó Budai Zeneház
Szombaton 17:00 órakor a Kolompos koncertezik, jobban mondva táncházazik kicsikkel és nagyokkal, mindenki nagy örömére.

Petőfi Csarnok
Ricsi Bohóc MegaBuli - km.: a Bóbita Zenekar és a Bohi Band címmel rendezik meg vasárnap 16 órától a bohóc programot. Az élő gyerekkoncerten 33 művész közreműködik: 10 táncos, 9 vokalista bohóc, 4 óriás báb. Az esemény egyik fő érdekessége (az "ország legnagyobb lufizása" és a "repülő bohócok"-on kívül), hogy Ricsi Bohócot egyszerre kíséri két gyermekzenekar: a 4 tagú Bóbita Zenekar és a 6 tagú Bohi Band. Kettő dobfelszerelés, kettő basszgitár, három gitár, saxofon, billenytyűs, és sok egyéb ütős, fúvós hangszer segítségével csendülnek fel az ismert gyerekdalok. A jegyek elővételben 1990 Ft-ba kerülnek. A "Nagycsaládos" csomagban már csak 1690 Ft/db.

VIDÉK
Miskolc
Figyelem, ez a program még nem erre a hétvégére szól, hanem jövő hét szerdától aktuális, de mivel addig nem jelentkezünk, hát itt a helye.
November 28- december 16 között 4 alkalommal indul, immár hatodik éve a Miskolc városa által Nívódíjjal elismert rendezvényen a Mikulásvonat. A program nem egy hétköznapi utazást jelent a kisvasúton, hanem egy felejthetetlen élményt a gyermekek számára a Mikulás meseszép, varázslatos világában. Minden kocsiban jelmezbe öltözött középiskolás diákok várják a gyermekeket, akik az utazás alatt - játékos formában - felkészítik a résztvevőket a lillafüredi feladatokra. Miskolc - Lillafüreden, a "Mesebirodalom" kapujánál maga a Mikulás várja a kicsiket, majd további jelmezbe öltözött szereplők bekapcsolódásával egy interaktív mesejátékba vonják be őket a miskolci óvodások és általános iskolások által feldíszített parkban. Idén a résztvevők Csukás István népszerű, Süsü a sárkány című meséjének lehetnek aktív részesei. Az egyórás játék során a gyermekek különböző mesefigurákkal találkozhatnak, játékos feladatok során segíthetnek a bajba jutottaknak. Természetesen minden gyermek megkapja a zenélő kincses ládából a várva várt Mikuláscsomagot, majd visszautaznak Miskolcra. A program időtartama utazással együtt kb. 2 óra.

Szombathely
Gryllus Vilmos: Dalok3 (Biciklizős) – lemezbemutatója lesz vasárnap 11:00 órakor az AGORA Savaria Filmszínházban.
Kakaóbál is lesz vasárnap 10:00-től 12:00 óráig a Gyermekek Háza, MMIK-ban. A program a Reneszánsz Év 2008. rendezvényeihez kapcsolódik, előkészíti a november 29-30-i Reneszánsz Kavalkád megyei összművészeti bemutatót, melyet szintén az MMIK rendez. Mátyás-mesék, zene és tánc, kreatív kézműves foglalkozás a reneszánsz jegyében.

Gödöllő
A Petőfi Sándor Művelődési Központban Alma koncert lesz vasárnap, 11:00 órakor „Zene-bona” címmel.

GYEREKMENTES ÖVEZET
Azt hiszem, hogy ez a kis szösszenet a cikkek végén egy kissé egyoldalú. Mert aki veszi a fáradtságot és végigolvassa az egész ajánlót, az általában nem jár ilyen helyekre, hanem inkább a gyerekeknek lapogatja a hátát és este, amikor dajdajozhatna, már most csomagolja a kari ajándékokat sutyiban. Ha mégis vannak lelkes elhajlóim, hát hajrá.
Legjobb hely a szórakozásra pénteken a Gödör, ahol a Szenvedélyek napja lesz. A fiatalokat az eseményen való aktív részvételre buzdítják, ezért meghirdetik a Game of Alternatives nevű játékot, melyre itt itt már lehet regisztrálni. Este 21:00 órakor pedig Copy Con és Irie Maffia lesz.
Ha valaki Sopronban jár, a Hangár Music Gardenben, Heaven Street Seven Heaven Street Seven koncert lesz pénteken este. Emlékszem, amikor még a Quimby előzenekaraként léptek csak fel, hát igen, jó régen volt az is. Apropó, ők is koncerteznek, mármint a Quimby Szegeden 21:00 órakor szombaton a IH Rendezvényközpontban.

Blogmustra