Hétvégi programok: a töklámpástól a mécsesig

Hétvégén a legtöbb családban fix program lesz a temetőlátogatás, s mindenki saját a ízlése és világnézete szerint dönti majd el, hogy kiviszi-e a gyerekeket, vagy sem. Ha nem fog esni az eső, érdemes kimenni, ugyanis a gyertyáktól ragyogó temető az év egyik legszebb időszaka, még ha fájdalmakhoz kötődik is. S míg a gyerekkorunkban ekkor már mindenki az aktuális télikabátját viaszozta le anyáink nagy örömére, addig az utóbbi időben akár pólóban is duhajkodhatunk a mécsesekkel.


 
Az angolszász országok hagyományát egyre több helyen látjuk viszont, s a halloweenhez kötődő dísztárgyak már hetek óta ellepték a boltokat. Kettőt pislogunk, s az ajtónkon gyerekfalka fog dörömbölni, cukrot várva, miközben jelmezben tapossák majd le az őszirózsáinkat. Ha nem is csatlakozunk teljes mellbedobással a rémisztgetéshez, vagy cukorkuncsihoz, egy helyes, világító tököcskét azért kitehetünk az ablakba, a gyertya mellé, amit elhunyt szeretteinkért gyújtunk majd.

BUDAPEST
Millenáris Park
A szünetnek lassan vége, s talán késői javaslat az Őszi szüneti tábornapok, de talán még van, aki ki szeretné használni, például a halloween-napokat. A táborra előzetesen kell jelentkezni (06/1 438-5335, 06/20 4919309), a részvételi díj 3.000,- forint /fő/nap, s reggel 9-17 óráig tart három étkezéssel. A halloween-napok alkalmából közös töklámpás-készítés lesz, meg árnyék felvonulás, meg boszorkánykodás és szellemezés. Egyszóval minden, amitől egy picit is tarthat a gyerek, de rettentően kíváncsi rá.

Magyar Természettudományi Múzeum
Ide akkor is érdemes elmenni, ha nem nézzük meg az aktuális, időszaki kiállítást. A gyönyörű kristályok, a kitömött nagy medve és majom, felfüggesztett csontváz a plafonon önmagában is nagy látványosság már a legkisebbeknek is. Az interaktív szoba pedig egyedülálló, ahol megfogdoshatnak mindent. Az egérkét, a kismadarat, a párduc- és a páviánszőrt mind-mind megmarkolászhatják a gyerekek, miközben érdekességeket tudhatnak meg az állatokról.

A mostani aktuális kiállítás a Jégkorszakról szól, s sztárja Gyima, akit 1977-ben találták meg Szerbiában, s repülővel utazza be a világot, s legutóbb Koreából Bécsbe, majd hozzánk utazott. A körülmények is speciálisak körülötte, nem lehet a terem 24 foknál melegebb és a páratartalom is 50-60 százalékos, hogy megőrizze a kismamut a páratlan jó állapotát.

Magyar Mezőgazdasági Múzeum
Az Őstenger kiállításra is érdemes bevezetni a lurkókat, a szervezés már a megszokott, interaktív keretek között zajlik. Játékos formában ismerkedhetnek meg a gyerekek a tengerek 4600 (!) millió éves történetét. Hatalmas tengeri szörnyeknek tűnő állatok maradványait, 4 méteresre nőt cápák csontvázát, valamint megannyi őshüllőt tekinthetnek meg a látogatók, a túra végén pedig apró ajándékokkal kedveskednek a gyerekeknek, mint mindig. Nem árt, ha felkészülünk arra, hogy főleg hétvégén nagy tumultus van az egyes állomások körül, amire nem árt, ha kötélidegzettel készülünk.

Budapesti Közlekedési Múzeum
Ha már múzeum, akkor ezt sem hagyhatjuk ki, legalábbis a legnagyobbak közül. A rendszeres időközönként induló kisvonatok a terepasztalokon (szám szerint 3) igazán látványos és szórakoztató mulatság. Végignézhetjük a régi vonatokat, sőt, némelyikben századelős hangulatú berendezést is láthatunk, ütögethetjük a vonatkereket kalapáccsal, valamint szebbnél szebb hajókat nézhetünk meg az emeleten. Kicsik és nagyok tekerhetnek egyet a hajókormányon, valamint testközelből nézhetjük meg Fa Nándor hajóját és Farkas Bertalan űrből leszálló katapult-kabinját.

VIDÉK
Szentendre
A Szabadtéri Néprajzi Múzeumban szombaton a szokásos szombati szöszmötölés, vasárnap pedig tótágas vasárnap lesz. Bábszínházazástól kézműveskedésig egyaránt találunk programokat kedvünkre, s talán az idő is kedves még hozzánk, hogy élvezzük a napsütést egy picit.

Eger
Ha a Fővárosból múzeumokat ajánlottunk, legyen vidékről is néhány. Az egri vár önmagában is egy egész napos program lehet, s ha ellátogatunk a Dobó István Vármúzeumba, végignézhetjük a képtárat, megismerhetjük az egri vár történetét, lemehetünk a Kazamatákba és a fegyverek világáról is megtudhatunk sok mindent.

Diósd
A Rádió- és Televíziómúzeumban, ki gondolná, a rádiózás és televíziózás történetével ismerkedhetünk meg. A technika iránt fogékony gyerekekkel érdemes ellátogatni ide, s nem csak adástechnikai berendezéseket nézhetünk meg, de láthatók a stúdió- és vételtechnika, valamint a hajózás és katonai hírközlés rádiós és televíziós tárgyi emlékei is.

Debrecen
A Déri Frigyes Múzeumban az Ásványok világa című kiállítás látható. Többek között látható Debrecen környékének egyetlen ásványa, a gyepvasérc, valamint mauritzit, opál változatok, galenitek, a kapnicit, az ametiszt, a mellit, az antimonit, kálcit változatok, aragonit változatok is megtekinthetőek. A szülők pedig készüljenek pénzzel, mert talán meg lehet vásárolni néhányat.

GYEREKMENTES ÖVEZET
Különös jeleket vettem észre magamon, talán öregszem, vagy a fene tudja, de nem tudom már annyira kihasználni azt a néhány gyerekektől távol töltött órámat, fél napomat. Vagy tényleg összeszedem magam és nekiállok, mondjuk piszlicsáré melóknak, mert hát végre. Este, meg vagy elalszom a legjobb film alatt vagy pedig elalszom a legjobb film alatt. ez amúgy jellemző máskor is. A Dr. House elejéről lemaradok, mert még nem érek rá, a Született Feleségekre meg elalszom, kár belém. Ha még nem vagytok olyan bepunnyadtak, mint én, akkor menjetek el Gödöllőn a Trafo Klub Gödöllő Palotakertbe péntek este 21:00 órára, ahol a Kaukázus lép fel, s a vendég az Illúzió nevű csapat lesz. Vasárnap a Tűzraktérben Hindu twist lesz, most elállt a lélegzetetek, valamint Goa parti a Serpa klubban. Szombaton a Fészek Művészklubban Ganxsta Zolee és a Kartel játszik. Ha bővebben akartok programokat, s véletlenül hét közben szakad rátok a magány, egész heti progiajánlót találhattok a link alatt, szubjektíven.
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek