A modern szülő dévédéről tanul szülni

A legtöbb kismama összetenné a két kezét, ha gyermekének a leendő apja elővenne egy vékonyabb könyvet, s közepes lelkesedéssel olvasna el belőle egy fenékkel legalább két fejezetet a szüléssel, vagy a babával kapcsolatban. Nos, ez nem mindenkinek adatik meg, nem úgy, mint Waller György producer-rendező párjának, akinek olyan mázlija volt, hogy apuka kíváncsisága és a lelkesedése egészen odáig fajult, hogy elhatározta: filmet csinál a témából. Sőt. Egy egész sorozatot, Parentis Szülőképző címmel. A munkálatok öt évig tartottak, s az első három már megjelent DVD a Szülés, az Újszülött-kor 1, valamint a Szoptatás címet kapta. Ebből is látszik, hogy nem aprózzák el a készítők a dolgot, egyből nagyot harapnak a tortából.



Nyilván arra is rájöttek, már az első képkockák elkészítésekor, hogy hálás témába nyúltak, s persze olvasóink is csapkodják most a térdüket, hogy miért nem nekik jutott eszükbe ez az ötlet, szülés, szoptatás, újszülött-kor. Ha bármilyen nőt megkérdezünk ezekről a dolgokról, úgy járunk, mint ha a férfiaknál a katonaság gombját nyomnánk meg, csak ömlenek a sztorik.



Az első filmen 91 percen és 20 fejezeten keresztül nézhetünk a szülés témájában a felvilágosítást, rengeteg szakértő (köztük Dr. Siklós Pál kandidátus, szülész nőgyógyász, Csűrös Erzsébet, vezető szülésznő, Dr. Sarlai Katalin neonatológus és szoptatási tanácsadó, Dr. Budai-Gyarmati Andrea gyermekorvos, Dévény Anna (mozgás-pedagógus) és kismama, apuka tapasztalatával.

Bemutatják a szülés fázisait, praktikus tanácsokat kaphatunk gyakorlati kérdésekben is, egyszóval nem kell mást tennünk, mint a kanapén ülve hagyni, hogy az információ elárassza a tudatunkat. A rendező, saját bevallása szerint elsődlegesen tájékoztatni akart, s a különböző témákban felmerülő problémák megoldásában akart segítséget nyújtani a vele egy cipőben járó, azaz gyermeket vállaló családoknak. Szeretné eloszlatni a félelmet a szülőkben, hiszen ez az az időszak, amikor tele van az ember bizonytalansággal. A kérdésem már csak az, hogy vajon milyen eredményt ér el a szülés naturalista bemutatásával a film, mondjuk egy kezdő kismamánál.

A Szoptatás című DVD-t nem tervezte Waller György, vagyis menet közben döbbent rá, hogy ez a téma gyakorlatilag kimeríthetetlen (mi ne tudnánk…). 22 fejezeten keresztül okosodhatunk, ügyesedhetünk a szoptatás témájában, az előtejtől egészen az apukák szerepéig, s egy második szoptatós film is előkészületben van. Világos.

Picit az az érzésem volt a három DVD átrágása után, hogy most akkor valaki mindent, de mindent össze akar szedni, mintha nem is egy ismeretterjesztő, oktató filmsorozatot, hanem egyenesen egy enciklopédiát tervezne kiadni. Ami nem baj, csak hát az ember olyan, hogy szeret sokféle helyről információt szerezni, s ha valami túlságosan tömény, végül az eredmény emészthetetlen.

Ez a sorozat persze nem feltétlenül nehéz, inkább nagy falat, s hívjuk lelkesnek. Különös öröm volt például, hogy a szakértők között Dévény Anna is szerepel, ugyanis a rendező gyermeke enyhe fokú hypotoniával született. Így világít rá egy olyan problémára, ami sok gyereket és szülőt érint, de még sincs általános tájékoztatás a témában.

Waller György lelkesedését megismerve lehetséges, hogy nem áll meg a csecsemő-kor és a kisdedkor-megfilmesítésénél, s talán néhány évtized múlva kezünkbe tarthatjuk majd a Kamaszkor és a Felvételi előkészítő című DVD-t is. De nem érdemes gúnyolódni, könnyen előfordulhat, hogy jelentős szereplője lesz a jövő tájékoztatásában a Parentis Szülőképző, még akkor is, ha kicsit megmosolyogjuk a Dr. Spock babérjaira törő kezdeményezést, darabonként 3.990 forintért. A Poronty szerkesztősége sok sikert kíván!
Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek