Hétvégi programok: Hull az elsárgult levél

Zanza!

A múltkor olvastam valamelyik vastagabb papírra nyomott, természetbarát újságban, hogy hogyan változnak és miért a levelek színei. Mint megtudtam, azért zöld tavasszal és nyáron, mert a szén-dioxidból ügyesen cukrokat készít klorofill vegyülettel, ami zöld. Aztán ez szép csendben elkezd lebomlani, így sárga lesz. Na de vörös? Mitől lesz olyan csodálatosan élénk, mint a vér? Persze megint nem azért, hogy gyönyörködjünk benne, a természet tele van okos praktikummal, minden a logika szerint halad, s ez a vörös megint csak figyelmeztet. Nem arra, hogy ne lépjünk rá, mert harap, hanem, hogy elriassza a rovarokat, akik véletlenségből petéket akarnak rakni a fára.



Sőt, a jövőre is gondol, óvja a következő szezont, s talán azért vöröslik, hogy megóvja a napfénytől a levél maradék tápanyagát, s lehullva újra a fát gazdagítsa. Nincs ebben semmi romantika! S bár „nem tudhatom másnak e tájék mit jelent”, ha meglátom a narancs-pirosra festett fát, eszembe jut, hogy ez több mint klorofill. Mindez, hiába őszi alkony éppen, a házfalakról csorgó vöröslő fájdalom. Gyűjtsetek hát egy csokor falevelet, mindenfélét és tényleg menjetek ki a szabadba, tegyétek meg addig, amíg nem fagy le az orrotok hegye és a fületek!



BUDAPEST
Bábabarát bál
A Gödör Klubban 11-én, 16.30-kor kezdődik Szalóki Ági koncertjével az a program, amely közismert emberek támogatásával azt szeretné elérni, hogy Magyarországon is szabadon választhasson szaksegítséget minden nő a szüléshez. 18.00 órától kerekasztal-beszélgetés lesz az otthonszülésről, s a program alatt folyamatosan megtekinthető az úgynevezett „születésbarlang”, ahol eredeti, szülésnél rögzített hangokkal és fotókkal lehet a szülés különböző stációit végigkísérni.

Gyereknapok a Tűzraktérben
Október 11-12-én, délelőtt 10.00 órától este 20.00 óráig látogathatunk el a gyerekekkel a programokra. Kézműveskedhetünk, ujjbábokat készíthetünk, lesz agyagozás és korongozás is, szombaton pedig 16 órától Manó muzsika, 17 órától pedig a Figurina bábszínház előadása lesz látható. Vasárnap, az előző napi foglalkozásokon kívül 16 órakor a Kollégiumi társulat, 17 órakor pedig a Fabatka bábszínház lép fel.

Marczibányi Téri Művelődési Központ
A Szia Marcyi! Családi játszószombaton, ami minden szombaton, várja a látogatókat, kivéve november elsejét. 11-én 10-13 óráig Teddy Maci Kórház lesz. A program keretében, játékos keretek között szeretnék a szervezők megismertetni a gyerekekkel a gyógyító tevékenységet orvostanhallgatók segítségével. Vigyük el a piciket, akik hozzák magukkal a kedvenc állatkájukat, plüssből! Belépő: 500 Ft/fő; családi jegy 1600 Ft/4 fő.

Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Ház
A családi vasárnapon 10:00 órakor a Nefelejcs Bábszínház előadásában, az Oroszlánszívű, rettenthetetlen nyuszikát láthatjuk. Belépő, 600 Ft.

Zeneakadémia
Az október 3- és 12-e között Gödöllőn és a Zeneakadémián megrendezett Nemzetközi Hárfafesztivál vasárnap Budapestre költözik. A világhírű hárfaművészek délelőtt 11 órára nem a felnőtt közönséget, hanem a gyerekeket várják a Zeneakadémia Nagytermébe. A szervezők ígérete szerint a színpadon több mint 30 hárfa lesz, amelyeket a szünetben a gyerekek akár ki is próbálhatják.

Budafoki Tétényi Művelődési Központ
Vasárnap 9:00 órakor Halász Judit és együttese koncertezik a művelődési központban.A legkisebbeknek kreatív műhely is lesz, a belépő 1200 forint.

VIDÉK
Szeged
Szegeden, a Soproni könyvtár, főleg a tizenéveseket várja az Októberi Könyvtári Heteken, ahol a könyvtárlátogatás előnyeire és annak rendszerességére szeretnék felhívni azt erre fogékony gyerekek figyelmét. Szombaton a szórakozásé és a játéké a főszerep kártya-, logikai, stratégiai és társasjátékok várják a látogatókat, akik a könyvtári labirintusban is barangolhatnak. A hét utolsó napján rendezik meg a Könyves Vasárnapot. Ezen a napon a nosztalgia villamoson könyvtárosok olvasnivalóval és programokkal várják az érdeklődőket, a gyermekkönyvtárban játékos családi vetélkedőt szerveznek, az alagsorban pedig közismert személyiségekkel találkozhatnak a vendégek.

Gödöllő
A Petőfi Sándor Művelődési Központban vasárnap, 16 órakor a Kolompos együttes gyermek táncházára mehetnek el a picik a nagyokkal.

Veszprém
Egy mesés nap- Micimackó címmel, gyermek és családi program kerül megrendezésre a Városi Művelődési Központban szombaton, 9 órakor. Középpontban természetesen a mese lesz, valamint részt vehetünk filmvetítésen és játszóházazhatunk, 11 órától pedig a Micimackó című zenés mesejátékot tekinthetjük meg a Bánfalvy Ági International Stúdió előadásában.

GYEREKMENTES ÖVEZET

Kezdjük a hétvégét azzal, hogy pénteken elmegyünk egy jó kis PUF koncertre! Klassz kis 25 éves jubileumi lemezbemutató koncert lesz 10-én, 20 órakor a Petőfi Csarnokban, az előzenekar az Effeta és a Szabad Europa Radio lesz. Ha tehetitek és éppen Miskolcon vagytok szombaton, menjetek el egy Másfél koncertre is, ami a Rocktoberfest egyik koncertje lesz 21 órakor. Vigyázat, a zene csalóka. Mindig csak 10 perc után jut eszembe nekem is, miért szeretem őket! Amúgy a fesztivál keretében rengeteg más koncertre is ellátogathattok, nézzetek szét itt .

Vasárnap már egyébként kiszúrás saját magunkkal elmenni bárhová is este, de azért ne hagyjuk ki Lovasit a Csík Zenekarral , mert nagyon jól hangzanak ők együtt! Ugye mennyire ismerős, „maradj otthon, nézzél tévét, ssssssssss” Menjünk ki vasárnap a Budai Vár nagyszínpadához vasárnap 20 órára, de tényleg! Ne csak a „büfékocsiban álljunk rééééészegeeeen”.

Blogmustra