Oltási napló: félünk a bárányoktól?

Eheti cikkünk a bárányhimlő elleni oltást járja körül, s mint a többi hasonló posztnál, bizonyára most sem fogjuk feltalálni a spanyolviaszt, csak tájékozottabbak leszünk, vagy jóval zavarodottabbak.

A bárányhimlő, nevéhez hűen, a többi névrokonával ellentétben, szelíd himlő, vírusa a herpeszvírusok családjába tartozik. A szakemberek egyik része teljesen ártalmatlan betegségnek tartja, mi több, határozottan javasolja a mamáknak, hogy amilyen gyorsan lehet, essen túl a gyerek rajta. Így történhet, hogy az aggódó anyukák, ha valahol felüti a fejét a bégetős betegség, a helyett, hogy nagy ívben elkerülnék az ominózus betegségben szenvedő lakótelepét, egyenesen sürgetik a találkozást. Ha ugyanis a bárányhimlőn átesik a gyerek, életre szóló védettséget szerez, ráadásul az esetek többségében enyhe lefolyású. Az is hozzátartozik a betegség történetéhez, hogy az évek múlásával egyenes arányban nő a szövődmények kockázata, így egy felnőttkorban átvészelt bárányhimlő már korántsem olyan sétagalopp, mint kisgyerekkorban.



Az egyik leggyakoribb fertőző betegség, ami leginkább a téli és a tavaszi hónapokban arat, a gyerekek körében olyan tünetekkel kezdődik, mint egy felső légúti fertőzés. 14-21 napi lappangási idő után jelentkeznek az első, jellegzetes kiütések, de a tünetek megjelenése előtt 1-2 nappal már fertőz. Előfordulhat nem túl magas láz, hasfájás, orrfolyás és torokfájás. A jellegzetes, rendkívül viszkető pöttyök először gombostűfejnyi piros folttal (makula) kezdődnek, majd nagyon gyorsan átalakulnak kis göbcsévé (papula), azután gyorsan, egy napon belül átlátszó, vízzel telt hólyagocskává (vezikulák), amik végül zavarossá válnak két, három napon belül és gennyesek lesznek (usztula). A kiütés közepe végül behúzódik, majd pörkösé válik, ami végül leszárad. A pöttyök az egész testet beboríthatják, sőt, nemi szervekben, szájban egyaránt előfordulhat. Van, akin nagyon enyhén jelentkeznek csak a tünetek, de sokszor igen agresszíven támadnak a vírusok. Szakemberek szerint testvéreknél a betegség a továbbfertőződés során egyre súlyosabb, s a szövődmények sem ritkák.

A fenti tünetek ellenére a bárányhimlő egy-két héten belül magától gyógyul, s a gyerek viszketését és lázát érdemes csökkenteni. Van, aki a pöttyökre gyógyszertári rázókeveréket használ ecsetelőnek, vagy mentolos hintőport, van aki homeopata készítménnyel próbálja a gyerek kínját enyhíteni. A pörkök már élő kórokozót nem tartalmaznak, de a teljes gyógyulást a leszáradásuk után mondhatjuk ki. A bárányhimlő szövődményeinek széles skáláját sorolja fel a szakirodalom, a sebek elfertőződésétől egészen a tüdő-, kisagy- és agyvelőgyulladásig, valamint szív-, ízületi és májkárosodást is említ. A Terhesség alatti fertőződés az első 12 hétben lehet veszélyes a magzatra nézve.

A bárányhimlő ellen 1970 óta létezik oltóanyag, ennek ellenére csak 95-ben engedélyezték az USA-ban is (Magyarországon 98-ban törzskönyvezték), lévén, a betegség ritkán okoz komoly problémát. Az oltás ellenzői azzal indokolták a vakcina bevezetését, hogy az állam ötször annyit tud megtakarítani a beadásával, mint amennyi költsége van a gyerekeket ápoló anyukák és apukák otthonmaradásával. Az is tény, hogy még nincs hosszú távú, megbízható adat a beoltottak vizsgálatával kapcsolatban.

Míg az ellenzők tábora azzal érvel, hogy nem ad hosszú távú védettséget, addig az oltóanyaggyártók egészséges szervezet esetében 98,4 százalékos, felnőttkorra is kiható védettségről beszélnek. Neil Z. Miller könyvében (Védőoltások- kérdések és kételyek) beszámol arról is, hogy a Journal of Pediatrics című lapban megjelent tanulmány megerősítette, hogy a beoltott gyerekek terjeszthetik a betegséget, az erre fogékony embereknek átadhatják a vírust másodlagosan.

A szövődményektől való félelem miatt sokan beadatják az oltás, ami 9 hónapos kortól lehetséges, 12 éves korig 1 oltás elegendő, később pedig kettő a védettséghez. Általában a 15 hónapos oltással kerül beadásra, s bármilyen más vakcinával együtt beadható, ellentétes végtagba. Oltási reakcióként a szokásos tünetek mellett néhány apró hólyag is megjelenhet, s 15-20 nap eltelte után már hatásos is védelem.
Oszd meg másokkal is!
Mustra