Túl sok tejterméket kapnak a 6-12 hónapos csecsemők

Újabb stúdióbeszélgetést szervezett a Magyar Gyermekorvosok Társasága Cumisüveg és Tudomány címmel. Az előadás témája most is, mint első alkalommal, a 6 és 12 hónap közötti csecsemők tejtermék-fogyasztását járta körül.



A beszélgetésen résztvevő szakemberek, Kajári Cecília (dietetikus), Dr. Dezsőfi Antal (gyermekgyógyász, gastroenterológus, valamint Dr. Szabó László (Magyar Gyermekorvosok Társasága, elnök) újabb aggasztó statisztikai adatokat mondtak arról, hogy a 9 hónaposnál fiatalabb csecsemők 48 százaléka már rendszeresen kap tehéntejet, a 6-7 hónapos babák 21 százaléka kap natúr joghurtot és minden negyedik sajtot is eszik. Ismét felhívták a figyelmet arra, hogy az ebben a korban szükséges 5-8 dl anyatejet, vagy azt pótló tápszert a csecsemők 45 százaléka nem kapja meg.



Dr. Szabó László többször hangsúlyozta, hogy az anyatejes táplálás mellett hat hónapos kor után az anyukának meg kell kezdenie a hozzátáplálást, még abban az esetben is, ha bőven van teje a gyermek számára. Hat hónapos kor után már adható a gyermeknek csirkehús is, ugyanis a szervezetnek szüksége van az állati eredetű fehérjére. A fehérje pótlása azonban egy éves korig semmiképpen sem tehéntejből kerüljön a picik pocakjába. Hogy miért?



Az egyik fő érv például, hogy a babák bélrendszere még nem elég érett ahhoz, hogy meg tudja különböztetni, mi jó a szervezetnek és mi nem (itt találkozik a szervezetünk a legtöbb idegen anyaggal). Fontos szerepe van ebben a bél falát borító sejteknek, amik tulajdonképpen sorompót képeznek, s meggátolják a szervezet számára káros anyagok, fehérjék átjutását. Az éretlen sorompó olyan anyagokat is átenged, amik káros folyamatokat indíthatnak el a szervezetbe kerülve, így jöhet például létre a tehéntej fehérje allergia. A vesékre is káros hatással lehet a túl korai tehéntejfogyasztás.

A tehéntejen (és kecsketejen) kívül természetesen számos más, belőle származó élelmiszer adásával is várnunk kell legalább 12 hónapos korig. Ilyen például a túró rudi vagy a sajt, joghurt és a különböző édes tejtermékek. Tévedés tehát azt gondolni, hogy a baba étkezését fel kell dobnunk, s változatossá kell tennünk. A hozzátáplálás lényege az, hogy az új ételeket fokozatosan, kis mennyiségben adjuk a csecsemőnek. A babáknak a szakértők szerint nincs szükségük ízekre, s a zöldségekben és gyümölcsökben található só és cukor fedezi a szervezetük számára szükséges mennyiséget. A statisztika szerint a 6-12 hónapos babák 60 százaléka kétnaponta kap hozzáadott cukrot tartalmazó tejdesszertet, valamint a 9 hónapos babák 46 százaléka rendszeresen kap tejterméket. Ez pedig könnyen elhízáshoz vezethet, a túlzott cukorfogyasztás ugyanis a szükséges tápláléktól veszi el a helyet, az éhségérzetet nem csökkenti, csak fogyasztásra serkent, s a gyerek túlsúlyos lehet, legrosszabb esetben pedig cukorbeteg.



A beszélgetés során számos kismamát kértek föl arra, hogy különböző élelmiszerekből válogassanak olyan darabokat egy kosárba, amelyeket 9 hónapos csecsemő is fogyaszthat. Az általuk összeállított kosár tele volt édes tejtermékekkel, cukrot tartalmazó tejpépekkel, s még a tehéntej is belekerült. A sajtó munkatársai már óvatosabban válogattak, s csak a natúr joghurt került bele tévesen a kosárba, amit 9-10 hónaposan, kiskanálnyi mennyiségben fogyaszthat a baba.

A sajtótájékoztató konklúziója: az édesanyák kezdjék később a tejtermékek bevezetését és adjanak kevesebbet 6-12 hónapos kisbabájuknak. A tehéntejet és a kecsketejet pedig egy éves kor alatt feltétlenül kerüljék.

Oszd meg másokkal is!
Mustra