SZÜLŐSÉG

Nem került veszélyes tápszer Magyarországra

2008. szeptember 16., kedd 10:50

Az elmúlt napokban közel hatszáz csecsemő kapott vesekövet melaminnal szennyezett tápszertől Kínában, két baba meg is halt. Az egyik legnagyobb kínai tejipari vállalatnak mintegy 700 tonna tejport kellett kivonnia a forgalomból. A melamint, amely műanyaggyártáshoz használt alapanyag, szándékosan, hamisítási céllal adták a tejporhoz, mivel laboratóriumi elemzés során nagyobb fehérjetartalom látszatát kelti, olvasható a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal honlapján. Az Európai Unió szabályozása tiltja a kínai tejpor behozatalát, így Magyarországra sem kerülhetett a veszélyes tápszerből.



A melamin magas nitrogéntartalmú vegyület, vízben nagyon rosszul oldódik. Főként műanyag- és műtrágyagyártáshoz használják. Az illegális fehérjepótlás hasonló formái a MÉBiH szerint már világszerte több esetben is kiterjedt megbetegedésekhez vezettek. A legutóbbi nagy visszhangot kiváltó eset az Egyesült Államokban történt 2007-ben, ahol szintén Kínából származó növényi fehérjekoncentrátumokat tartalmazó állateledel okozott tömeges elhullást a háziállatok között, adják hírül a honlapon.



A kínai egészségügyi minisztérium hétfői bejelentése szerint a forgalomból kivont szennyezett tápszer két csecsemő halálát és további mintegy 1.200 megbetegedését okozta, akik közül 53-an válságos állapotban vannak, írja az MTI.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2008.09.16 11:09:55Subbantósdi

    Szerencsére nem került hozzánk ebből a tápszerből. Azt hiszem, a magyar tápszerpiacon nincs is kínai termék, csak európai, főleg német. Sajnos Kína nem Európa, oda nem vonatkoznak az EU szabályok, így bármi megtörténhet, bármi lehet a kínai ételekben is, itt van a sok gyorsleves, meg szószok, gyümölcskonzervek, teák, édességgek, mindenféle dolog, amit lehet kínai árusoktól venni.

    Időnként azért szeretünk a férjemmel kínai vagy bármilyen ázsiak ételt enni, lehet az kínai, japán, thai vagy akár vietnámi, de más gondok is vannak ezekkel, szerintem sok embernél a fűszerezés, meg a szója használata "veri ki a biztosítékot", rosszúl lesznek evés után, allergiát is tud okozni, vagy min. gyomorrontást.

    Nekem pl. mikor terhes voltam, mindkétszer, az első pár hétben nem volt túl kellemes egy kínai kajálda előtt elmenni, ha ott nyitva volt az üzlet ajtaja, mert az illat, ami megcsapta az orromat, eléggé fel tudta a gyomrot kavarni... viszont utána már nem zavart, sőt...japán kaját ettem pl. terhesség alatt is. :O)

    Egyébként ez az illegális fehérjepótlás, valahol ismerős, mert annyi élelmiszernél lehet utólag megtudni, mikor valami botrány van, hogy a magyar paprika sem teljesen magyar, a piros paprika örlemény, mert más országok által és nem tisztességes módon előállított paprikaport kevertek hozzá, vannak a génkezelt élelmiszerek, amelyekből egyre több van, szerintem, csak mi még nem tudunk róla vagy nem veszünk tudomást, meg elhisszük, hogy ilyennel nem találkozatunk, de én úgy gondolom, hogy ezekkel igenis már lehet a boltokban találkozni...

    Sok élelmiszernél lehet hallani, hogy ilyen-olyan állományjavítóval és E-szám alatt futó vegyülettel vannak felpumpálva, vállaltan a csomagoláson is láthatóak ezek, de lehet, nem mind és nem abban a mennyiségi megjelőlésben, amit ténylegesen tartalmaznak.

    Az a baj, hogy vannak olyanok, amelyek csak évek, évtizedek után mutatják meg magukat és okoznak majd egészségügyi gondot, és ezekről még nem is tudunk vagy nem sejtjük, mert lehet, hogy most is ilyennel a szájunkban nézegetjük éppen a Porontyot vagy kínáljuk a gyerekünknek reggelire, ebédre vagy vacsorára...

    Ez a melamin legalább egy "gyorsan ölő dolog", átvitt értelemben, mert rögtön kimutatta azt, milyen károsítást tud okozni, ezért most kivonják, de ahogy én látom, lehet, hogy most lesz egy kis irgum-burgum annak a cégnek, aki előálítja ezt a tejport gyerekeknek, aztán ha majd nem néznek rájuk olyan szigorúan idővel, akkor majd újrakezdik és lesz sajnos olyan, aki vásárol majd ezek után is tőlük...

    Nekem az a véleményem, amellett, hogy nem vagyok meggyőzve arról, hogy az EU vagy az USA által alkalmazott élelmiszeripari szabályok és ellenőrzés mindent kizár, hogy nem szabadna semmilyen élelmiszeripari terméket behozatni olyan országból Magyarországra, amelyekre nem vonatkoznak ilyen szabályok, mert zsákbamacskát miért jó vásárolni?

    Igaz, olcsóbb, a kínai dolgok olcsók, a kínai gyorskaja sok embernek jó, de nem tudja az a sok ember, hogy milyen "szemetet" eszik meg közben. És ez a baj.

  • 2008.09.16 11:36:15Dr. Han Fastolfe

    Nekem már amúgy is felmegy a pumpám az élelmiszerhamisítástól. Én arra ítélném az összes rohadékot, hogy 10 évig csak a saját maga által forgalmazott sz*rt kapja.

    De hogy babatápszerbe szándékosan tegyen valaki veszélyes anyagot, erre nincsenek szavaim. Az ilyennek le kéne vágni a kezét és a homlokára tetováltatni 5 nyelven, hogy "csecsemőket mérgezek". Az emberi faj legalja az ilyen.

  • 2008.09.16 11:48:12Subbantósdi

    Egyetértek. Az a helyzet, hogy a spórolás, a bevétel növelése ma már elsöpör minden emberiességi tényezőt, a gyerek is egy célcsoport, mint a felnőttek, a kutyák, a macskák, stb. és azt gyártanak és forgalmaznak számukra, ami a cégnek megfelel minden szempontból.

    Ezeknek a cégeknek meg hamar sok pénzük és így befolyásuk is lesz, akár az egészségügy politikára is, elérik, lobby-zással, hogy az érdekeik érvényesüljenek és nehogy valamilyen korlátozás, vizsgálat alá essenek...

  • 2008.09.16 11:48:19másutt

    Dr Han - csatlakozom.

    Es ugyanazt azoknak, akik kutyakat es macskakat mergeztek allattapszerrel (volt egy hasonlo botrany par honapja Kinabol szarmazo tapszerrel)

    Tobbezer allat halt meg szornyu kinok kozott.



    Ritkan mondok ilyeneket, mert alapvetoen nagyon tolerans ember vagyok - de utalom Kinat es nagyon sok mindent ami ott folyik.

    Mindezt ugy, hogy VOLTAM Kinaban es vannak kinai ismeroseim, nem is egy.

    Rettenetes egy hely sok szinten.

  • 2008.09.16 12:44:32Subbantósdi

    Nem is hallottam, mi van ezekkel a paradicsom sűrítményekkel? Mert hogy mi is használunk ilyeneket.... :oO

  • 2008.09.16 13:07:39Subbantósdi

    Okoska: köszi, megnéztem... :oO

  • 2008.09.16 13:09:11szövetszöcske

    Ha valaki azt mondja, hogz a kínai konzervipar csak tróger cuccokat állít elő, az nem kóstolta a smack-leveseket. Nyamm, nincs annál jobb, megfőzni, bekeverni egy nagy adag curry-s tojásrántottával, nálunk családi kedvenc, moslékos becenéven fut.



    Egyébként is kár szörnyülködni a kínai állapotokon, nálunk is van párhavonta balhé, hogy patkányból gyártanak kolbászt, meg átcímkézett romlott kaját kapni a közértben, meg az igazán finom magyar borok a műtrágyától kapják a zamatukat (tényleg az a finom egyébként, nem az a lőre ami igazi bor, de csak kólával lehet meginni olyan savanyú, hanem a jó édes tablettás, mellesleg nagybátyámnak van üzletfele, aki borász volt, most tablettás fehérborokban utazik, azokat tölti menő kinézetű hosszúnyakú palakckokba, szépen címkézi, majd bejuttatja néhány áruházlánchoz), az ilyen cuccoktól fejlődik az immunrendszer...

  • 2008.09.16 13:49:27másutt

    Azert vannak meretbeli kulonbsegek az elelmiszerbotranyokban.

    Kina egy nagyon nagy orszag es az exportjaibol el. NEM arrol van szo, hogy paran fostak a kolbasztol....



    Nem tudom, hogy olvastatok-e az eredeti cikkeket a jelen botranyrol...

    a jelenlegi eset:

    340 csecsemo korhazban, ebbol 53 valsagos allapotban, 3 halott csecsemo.



    4 evvel ezelotti eset: minimum 13 csecsemo halt ehen, mert a kinai tapszerben nem volt semmi taplalo. 229 tovabbi gyerek MAJDNEM ehenhalt.

    itt van egy gyerek kepe aki a fenti kajaat kapta, mellette egy egeszseges gyerek kepe

    www.chinadaily.com.cn/english/doc/2004-07/07/content_346015.htm



    2007-ben Eszak Amerikaban tobbezer kutya es macska lett halalos vesebeteg, mert a Kinabol szarmazo tapban mereg volt.



    Kinaban levo ismeroseim ha lehet nem vasarolnak kinai csomagolt elelmiszert, hanem kulfoldieknek valo boltokban meregdragan veszik az importalt kajat, ami biztonsagos.



    Soha nem vennek kinai konzervet, elobb ennek Europai macskakajat... azt jobban figyelik.



  • 2008.09.16 13:58:54kullikki

    Nna,ezért veszek én csak biotápszert a kisfiamnak. Drága,de táplál,méregnélküli.Pont.

  • 2008.09.16 14:44:00cozumel

    Es tavaly telen a jatekbotrany? A Matell visszahivta az osszes kinaban gyartott jatekot, mert olommal festettek azokat, a ketevesnek meg nem tesz jot, ha olmos festeket ragcsal.



    Amugy tehetetlenek vagyunk. Raadasul mi generaltuk a helyzetet.

    Fogyasztani akarunk, olcson, minnel tobbet.

  • 2008.09.16 15:23:56Chang Yai

    > de más gondok is vannak ezekkel, szerintem sok embernél a fűszerezés, meg a szója használata "veri ki a biztosítékot", rosszúl lesznek evés után, allergiát is tud okozni, vagy min. gyomorrontást.



    a keleti kajákba sokszor rutinszerűen tesznek egy MSG (monosodium-glutamate) nevű ízfokozót, ahogyan mi sót a mi ételeinkbe, és erre nagyon sok ember érzékeny vagy allergiás, ez az egyik oka a rosszulléteknek.



    ebben a tápszerügyben nekem az volt mindennek a teteje, hogy már egy hónapja tudták, csak el akarták tussolni, az újzélandi kormány avatkozott közbe, mert a gyár közvetetten újzélandi tulajdonban is van részben.



    kedvenc kínai történetem: valahol isten háta közepén egy nagyszerű óvodavezető megmérgeztette a konkurens óvoda ebédjét. úgy akarta, hogy a gyerekek csak rosszul lesznek, és akkor eljön az ő napja. csak néhányan sajnos belehaltak. megtörtént eset. szerencsére nem az én főnököm volt, de akár ő is lehetett volna. ennyit Kínáról.

  • 2008.09.16 17:07:35Csöre

    Mondjuk Kínában egy ilyen után legalább kivégzik (illetve legalábbis múltkor kivégezték) a felelőst. Úgy is kell, BODYS kiállításra az ilyennel.

  • 2008.09.16 17:18:26Csöre

    Bocs, Bodies, természetesen (csak még félig alszom)

  • 2008.09.16 17:20:00másutt

    Chang Yai

    az MSG-rol annyit, hogy nem csak a keleti konyhaban hasznaljak, hanem mi, Europaiak

    a VEGETA-ban (nagyim kedvence);

    zacskos levesekben;

    leveskockaban;

    mivel az E-szama E621, ezert mindenben, amin ez van;

    szoja szoszban (!!! - ott termeszetesen fordul elo)



    az MSG az egy fajta SO, aminek izfokozo hatasa van, de termeszetesen is elofordul etelekben.



    szoval nem csak a kinai konyha ordoge.. ezt speciel nem kell rajuk kenni!



    forras:

    en.wikipedia.org/wiki/Monosodium_glutamate

    hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1trium-glutam%C3%A1t







  • 2008.09.16 17:49:33Starlark

    jó dolog a nátrium-glutamát fincsi függőséget okoz, nem véletlen rakják bele a műkajákba.

  • 2008.09.16 19:32:15Subbantósdi

    Egyre vadabb dolgokat meséltek itt a kínaiakról, ha ezek igazak, akkor elég középkori állapotok dúlnak arrafelé. :o(

    Én is erre a nátrium-glutamátra gondoltam, nálam nem okoz függőséget, és egyenlőre allergiát sem, de valahogy ezek miatt nem szeretem az ázsiai konyhát, ahogy pl. a chilli miatt a mexikóit sem.

    Szóval ahol ez van, meg curry, meg sok szója, ott én nem igazán érzem jól magamat, kajailag. :o)

  • 2008.09.16 21:36:51eino.

    Szója: alig tudom megemészteni, pár falattól is kivagyok. Felvágottakat, egyéb kutyulmány ételeket sem veszek, mert majdnem mindenbe beleteszik (és nem is biztos, hogy ez a legrosszabb bennük :/)

    Az erős dolgokat viszont szeretem, a kapszacin meg egészséges is :)

  • 2008.09.17 13:54:46Chang Yai

    bocsánat, egyáltalán nem akartam az MSG-t a kínaiakra kenni, tudom, hogy sokat használt ízfokozó, és hogy nem maga a sötét ördög, csak azt akartam mondani, hogy keleten MINDEN kajába SOKAT tesznek, és sok ember érzékeny rá, szóval ha valaki rosszul lesz kínai, thai stb kajától, akkor vagy a szokatlan fűszerek a ludas, vagy az MSG.

  • 2008.09.18 14:58:42Anura

    A Smack-ek tényleg finomak, sokat ettem fősulis koromban. És mindig rá és rákívántam, ha megláttam a csomagot, folyt a nyálam. Hosszú idő után újra akartam venni, csak most elolvastam, hogy mi olyan finom benne. Hát.. most akarok én gumit enni tésztának eladva? A többi alapanyagot meg se jegyeztem, de hogy nem tojás, paprikapor, meg só volt, az fix.



    De ez a gyerekméregkaja, ez mellbevágott. Sokszor gondolkoztam azon, hogy van az, hogy aki ilyet gyárt, az nem gondol arra, hogy az ő családjába is bejut, hogy ő is eszik mérgezett vackot? Vagy nem is érdekli?



    Alapvetően a kínaiakkal nincs bajom. Bár egy ismerősöm kijelentette a bernáthegyizabálásról készült műsor hatására, hogy soha be se teszi a lábát kínai üzletbe.

    A rendszer a rossz, és iszonyatosan korrupt.

    Már a környezetük is szörnyű mértékben megy tönkre, és ahelyett, hogy a vízszennyezéssel kezdenének valamit, a Kék-folyóból terveznek egy bazi nagy, hosszú és költséges vízátvezető alagutat a Sárga-folyóba. Rákfalvak vannak egyes részeinél, és nagyon sokáig ingyenes volt a vízszolgáltatás, most is ha jól emlékszem a cikkre, túl olcsó. Senki nem fogja vissza a gyárakat.

    Nagy ökokatasztrófát jósolgatnak arrafelé.



    A hajam égnek mered.

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta