Babával ne akarj mobilt venni!

Alapvetően én is utálom az ordító gyerekeket az áruházakban, de van, amikor muszáj magunkkal vinni őket. Sőt azt vettem észre, hogy egy bizonyos ideig még le is köti őket a kaland. Most olyat szerettünk volna, amit ritkán tesz az ember: mobiltelefon előfizetést venni. Nem akarom részletezni az okokat, de első körben a Pannonhoz indultunk a Camponába. Tudtam, hogy megmérettetés lesz, ezért az ikreket babakocsiba ültettük, és úgy óvakodtunk a szalon felé. Bent egy csomó ügyfél egy szabad szék, egy értékesítő. Számot húztunk, a várakozók száma: 6 fő. Na, én körülbelül erre számítottam. Egy darabig billegtünk az ajtóban, és mivel tíz perc alatt nem történt változás, a hely sem volt túl bababarát, ráadásul az ikreket sem kötötte le a dolog, úgy gondoltuk, sétálunk egy kicsit.



Pár perc múlva benéztünk: a számláló ugrott egyet, tehát aggodalomra nincs gond, indultunk egy másik körre. Ám amint abból visszaértünk, láttuk, hogy megjött még egy értékesítő, így megindult a menet, a mi számunkat már kettővel elhagyták.

Kati odasétált a pulthoz, és vázolta, mi a helyzet, annak ellenére, hogy mi nem voltunk ott, amikor hívtak, legyenek szívesek kiszolgálni. A hölgy viszont szigorú, szó sem lehet róla, kérjünk új számot. De hát miért? Senki elé nem tolakszunk, hivatalos sorszámmal rendelkezünk, bár az - vesztünkre - lejárt. Az új sorszám szerint megint előttünk vagy hat várakozó. A gyerekek már egyre idegesebbek, az ebédidő is közeleg. Azért két ügyfelet még végigszenvedtünk a boltban.

Csongorral végignéztük az összes vitrint, Huba meg négykézláb mászott néhány kört. Egyetlen érdekesség volt, hogy elkezdett csöpögni a víz a plafonról - gondolom a klíma hibája miatt - és az egyik értékesítő elszaladt feltörölni. De ennek a szórakozásnak hamar vége lett, és jött az ordítás. Az értékesítők robot módjára rezzenéstelen arccal tűrtek, nem hatotta meg őket a sírás.

Na én ekkor elégeltem meg. Nem akartam tovább sem a gyerekeket, sem a várakozókat büntetni, így amíg a Kati elkérte a vásárlók könyvét és rögzítette a történteket, én rendbe szedtem őket az üzlet előtt a padon. Közben érkezett egy család, bementek majd tétován kijöttek, és ezt hallom a családfőtől: Na itt sincs már kinyalva a vásárló segge, nincsenek már székek, állhatunk, mint a lovak.

Persze én vagyok a barom, miért megyek gyerekkel telefont venni. És bizonyára jogszerűen járt el az alkalmazott, nem kötelessége kiszolgálni azokat az ügyfeleket, akiknek a sorszámán már túlhaladtak. Talán valahol van erre egy apró betűs hivatkozás is. Én csupán a segítőkészséget hiányoltam. Hiába van akadálymentesítve az üzlet, ha ilyen a fogadtatás.

Hazafalé menet a T-mobile üzlet előtt mentünk el, addigra lenyugodtak a gyerekek, ott is tettünk egy próbát. Sorszámot húztunk, de nem volt rajta a várakozók száma. Mondom, akkor inkább ne kísérletezzünk, menjünk a fenébe. De ahogy kifordulnánk, már hívtak is a pulthoz, ahol azonnal két segítőkész ember is termett, és pillanatok alatt kitalálták, hogy az a papír, amit vittünk, nem elég, kell még valami más is. Jaj, de kár, hogy nem vártunk erre a hírre a Pannonnál még egy órát.

Ákos
Oszd meg másokkal is!
Mustra