Hétvégi programok: denevér nap, borfesztivál

Milyen jó lenne, ha minden kívánságunk úgy teljesülne, mint a múlt heti strandok esetében! Mert tévedés volt részünkről azt állítani, hogy zárva vannak, amikor ellenkezőleg, tárt karokkal várták a lubickolni vágyó népet. Ebből kifolyólag most azzal kellene kezdenem, hogy a tej és kenyér alapvetően drága, nem beszélve a benzinről, de az mégsem tartozik ide, így csak annak adok hangot, hogy a mozijegy is sokba kerül. Sőt, a színházjegy is, meg a vonatjegy és a buszjegy. Drága a büfékben a mignon és a kávé, a könyvek sem két fillérbe kerülnek, az ég nem elég kék, s a fű sem olyan zöld, mint kéne. Mindezek fényében, holnap reggelre várom a csodát, bizonyára varázsütésre szebb és jobb lesz minden, a neten egy aranyhal fülel, hogy teljesítse óhajom, sóhajom. Addig is programajánlok!



BUDAPEST
Fővárosi Állat- és Növénykert
A hagyományoknak megfelelően az idei évben is megrendezi az Állatkert a Denevér Napot. Az egész napos rendezvényre szeptember 13-án kerül sor. A programok délelőtt 9 órakor kezdődnek, és egészen délután négyig tartanak. Az Állatkert több pontján „denevéres” állomáshelyek várják az apróbb és nagyobb érdeklődő látogatókat, családokat. A programok között lesznek játékos fejtörők, ügyességi játékok, kézműves foglalkozások, és természetesen lehetőség lesz arra is, hogy a közönség egészen közelről is megismerkedhessen néhány mentett denevérrel. A szakemberek bemutatják a denevérvédelmi eszközöket, beszámolnak az Állatkert denevérvédelmi tevékenységéről, sőt, azt is elmagyarázzák, mi a teendő, ha egy „bőregér” épp a lakásunkba találna berepülni. Természetesen az Állatkert gyümölcsevő denevérei, a nílusi repülőkutyák, valamint a Thaiföldön őshonos Lyle-repülőkutyák is várják az érdeklődőket. Szeptember 15-én tartja a EFOESZ és az állatkert a Sérült Gyermekek Napját, amikor a fogyatékkal élő gyermekek ingyen látogathatják a parkot, sőt, a szervezők még külön programokkal is kedveskednek nekik.

Mesefesztivál a Pataky Művelődési Központban
A Pataky Művelődési központban hétvégén rendezik meg a II. Országos Mesefesztivált. Az eseményhez kapcsolódóan két pályázatot hirdettek idén: egy meseírót gyermekeknek és felnőtteknek, valamint egy rajzpályázatot gyermekeknek. Ez utóbbinál a tavalyi és idei mesékhez vártak illusztrációkat. A látogatók szavazhatnak is a beküldött alkotásokra. Ezen kívül lesz jelmezes fotózás, óriáslabirintus, meseolvasás, színházi előadás és diafilmvetítés, s ez csak néhány azok közül a programok közül, amelyek a hétvégén várják a látogatókat.

Millenáris Park
Szombaton 10:00 órától 17:00 óráig játékos évadnyitóra vihetjük el a programra kiéhezett kölköket a Millenárison, a Szabadtéri színpadhoz. Lesz mesterségek bemutatója, szalmakötéssel, Tipegő-Topogó (10:00-11:00), Méta táncház (15:00-16:00), s még számos látványos program.

Közlekedési Múzeum, Minimax Tanévnyitó (múzeum előtti parkoló területén)
Igen, tudom, az ember lánya, fia nem minden esetben szereti a színes-szagos rendezvényeket, főleg azokat, amiket országosan beharangoznak. A valószínűsíthetően nagy tömeg ellenére, egészen biztosan érdemes lesz elmenni szombaton 10:00 és 15:00 óra között a Közlekedési Múzeumhoz, ahol a Minimax tartja a Tanévnyitó buliját. A sok program közül a teljesség igénye nélkül válogatva ajánljuk az Alma együttes 10:15 órakor kezdődő koncertjét, 13:00-kor kezdődő Hevesi Imi és a Zűrzavar zenekar műsorát, valamint a Kolompos 14:15 órakor kezdődő koncertjét. Mindezek mellett lesz minden, amit a fantáziadús szülők el tudnak képzelni egy gyerekrendezvénnyel kapcsolatban. Kézműveskedés, vásár, sőt, akit felizgat a kérdés, még igazi rendőrautóba is beülhet tét nélkül.

Gödör Klub
Vasárnap, 11:00 órai kezdettel Versműhely és rímfaragó délelőtti móka lesz a gyerekeknek három költő részvételével, Lackfi Jánossal, Tóth Krisztinával és Varró Dániellel. Verséneklők a Kaláka együttes tagjai lesznek.

VIDÉK
Szentendre
Jövő hétvégén nem csak a Megyeri híd nyílt napja miatt érdemes Szentendre felé venni az útirányt, hanem azért is, mert a Skanzenben Szüreti Sokadalom lesz szombaton és vasárnap a 17. Budapesti Nemzetközi Pezsgő- és Borfesztivál programjainak keretében. A Szüreti Sokadalom idején felpezsdül az élet a múzeum területén: a régen nem használt és feledésbe merült tárgyak kezdenek el újra élni, mozogni, és hozzájárulnak ahhoz, hogy felelevenítsék a szüret és a szőlőpréselés hagyományait. A látogatók előtt elevenedik meg a tokaji szüreti felvonulás minden résztvevőjével: szedő lányok, szüreti király, maskarások mint pl. bíró és bíróné, medvetáncoltató, cigányasszony és kellékével: szüreti koszorú, baksus bábu, kapáscímer és még sok érdekes dolog.

Pécs
Szombaton 10:00 órától „Színház születik” címmel gyermekprogramot rendez és vezet Varga Anikó a Művészetek és Irodalom Házában 6-12 éveseknek.

Szombathely
A Gyermekek Házában, az MMIK-ban, évadzáró programra mehetnek a szórakozni vágyó kicsik és nagyok szombaton 15:00-18:00 óráig a Nyárbúcsúztató Játékdélután elnevezésű rendezvény keretében. Helyszín: Sportliget.

Debrecen
A Tímárház- Kézművesek házában szombaton, 10:00 órakor „ Őszi éjjel, izzik a galagonya…”játszóház lesz a gyerekekenek termésképek készítésével.

GYEREKMENTES ÖVEZET
Már csütörtöktől találhatunk magunknak programot Székesfehérváron a FeZeN Fesztiválon ( Fehérvári Zenei Napok), mondjuk 19: 300 órakor Supernemmel a Kodolányi színpadon. Pénteken 21:00 órakor Belga lesz ugyanitt.
Vasárnap a Tűzraktérben, amit hónapokig Tűzrakétának hívtam, sőt, talán még le is írtam, ezúton bocs, szóval szept. 14-én Tilos DJ-k lemezeznek Reggea a kertben címmel.
Hogy Lovasit se hagyjam ki, s most tényleg ide való ráadásul, vasárnap a Gödörben Lackfi János verseit énekli, Lovasi és a véletlen címmel. Zene: Heidl György.
Ha pedig csak arra vagyunk képesek, hogy 48 órán keresztül úgy csináljunk, mintha élnénk, pedig titokban nyitottszemmel alszunk a nagyinál, gondoljunk rá erősen, hogy az oviból-suliból egészen biztosan van még bruttó kilenc hónapuk.

 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek