A természetes szülés érzékenyebbé teszi az anyákat

Zanza!

Újabb kutatási eredmény adhat vitázási lehetőséget: néhány hónappal azután, hogy a kutatók bejelentették: a császármetszés árthat a tüdő fejlődésének, ezúttal azt bizonyították, hogy a vaginálisan szült nők sokkal érzékenyebben reagálnak gyermekük sírására. James Swain, a Yale Egyetem kutatója, aki a tanulmányt jegyezte, ezt azzal magyarázza, hogy a császármetszés csökkenti az anya agyi érzékenységét a szülés utáni időszakban.



A Journal of Child Psychology and Psychiatry című folyóirat legújabb számának egyik közleménye szerint vaginális szülés során a hipofízis oxitocin hormont bocsát ki, amelynek fontos szerepe van az anya és gyermeke közötti kapcsolat megteremtésében, ezért "a szeretet hormonának" is nevezik. Ez a hormon a vaginális szülés során az izmok összehúzódását stimulálja, ugyanakkor erősíti a babával való együttérzést is.

A neurológusok mágneses rezonanciavizsgálattal tanulmányozták 2-4 hete szült anyák agyát és megállapították, hogy az érzelmi és motivációs központok jobban aktivizálódtak közülük azoknál, akik a kisbabát természetes úton hozták a világra, mint azoknál, akiknél császármetszést hajtottak végre. A tanulmány magyarázatot ad arra a már korábban is észlelt jelenségre, hogy a császármetszést gyakran szülés utáni depresszió követi, írja az MTI.

Swain szerint ezek a megfigyelések fontos hozzájárulást jelentenek az anya és gyermeke közötti kötődés neurofiziológiai és lélektani alapjainak megértéséhez.

Blogmustra