Négy fal között több a rövidlátó

Zanza!

Szeretek olvasni, jöhet bármi, ami betű – legyen akár szépirodalom, akár szakirodalom. Ez utóbbi talán már a Poronty-olvasók számára sem kétséges. Mindig érdeklődéssel olvasom azt is, ki miként reagál az újabb eredményekre. Eljátszottam már a gondolattal, milyen izgalmas témával szolgálhatna a kutatóknak, ha egyszer elmélyednének a Poronty-hozzászólások lélektanában. Vannak ugye a „de hülyék ezek a brit tudósok”, az „én már az általános iskola ötödik osztályában is okosabb voltam ennél” és az „én ezt már egy éve tudom, nem értem, minek ide régészeknek való ősrégi téma” típusú vélemények. Érdekes lenne persze kideríteni, hogy tényleg hülyék-e a brit tudósok, hogy „okosabb vagy-e, mint egy ötödikes”, továbbá hogy amit én olvastam, azt biztosan olvasta-e már mindenki, de lépjünk tovább az előremutatóbb véleményekre.



Vegyük például Tünde egy korábbi posztját valamikor tavasz tájáról, „Gyakrabban rövidlátók a nyári gyerekek” címmel. Nem, nem az „én februárban születtem, mégis rövidlátó vagyok”, illetve az „unokatesóm is a legnagyobb nyári kánikulában született, mégis olyan a szeme, mint a sasé” típusú megjegyzésekre utalok, mert ehhez a statisztikai alapfogalmakig (valószínűség, statisztikai többség-kisebbség és ehhez hasonlók) kellene visszamennünk, ez pedig túlságosan messzire vezetne. Inkább azokra a hozzászólókra gondolok, akik a cikk elolvasása után – egyébként teljesen jogosan – felteszik a kérdést: „Igen, ez mind szép és érdekes, de hogyan tudom én ezt hasznosítani a mindennapokban?”.

Mert miről is volt szó az emlegetett cikkben? Izraeli kutatók kiderítették, hogy a nyári hónapokban született gyerekek között gyakoribb a miópia (rövidlátás), mint a téli gyerekek között. Ami érdekes és fontos, de mit tehetek én, ha a gyerekem születésnapja mégiscsak decemberben van és nem júniusban?

Az ő figyelmükbe ajánlom ausztrál tudósok most megjelent eredményeit, melyek a korábbi cikkhez hasonlóan ugyancsak az Ophthalmology című lapban jelentek meg. Ők 6 és 12 év közötti gyerekek szüleit kérték meg arra, hogy vezessenek naplót a gyerekek napi tevékenységeiről. A kutatók aztán ezeket „szabadtéri” (kinti) és „szobai” (benti) elfoglaltságokra osztották. A gyerekek 12 éves korában elvégzett vizsgálatok során kiderült, hogy ebben az életkorban már jóval több a rövidlátó azok között, akik a négy fal között töltik idejük jó részét, mint azok esetében, akik inkább a kinti elfoglaltságokat részesítik előnyben. Ebből a szempontból nem volt jelentősége, hogy a szabadtéri elfoglaltság sporttevékenységet takart-e vagy sem, mert egyrészt a zárt térben űzött sportoknak (kosárlabda, torna, hogy a sakkról már ne is beszéljünk) nem mutatkozott kedvező hatása, másrészt a szabadban töltött idő akkor is védelmet nyújtott a rövidlátás kialakulásával szemben, ha a gyereket messze elkerülte még az aktív testmozgás gondolata is.

A korábbi tanulmány azzal a következtetéssel zárult, hogy közvetlenül a megszületés utáni időszakban bizonyos mennyiségű napszaki sötétségre van szükség a normális fénytörő képesség kialakulásához. A mostani eredményeket a kutatók azzal magyarázzák, hogy az élet későbbi szakaszában viszont változik a helyzet: intenzív fényhatásra a szem ideghártyájában dopamin szabadul fel, mely a szemgolyó fejlődésének befolyásolása révén a rövidlátás kialakulása ellen hat. Ehhez hozzájárul még az is, hogy a pupilla beszűkülése esetén nagyobb az a távolság, melyen belüli a szem éles képet alkot a tárgyakról.

Jó hír tehát a nyári gyerekek szüleinek, hogy később fordul a kocka, mégpedig olyan irányban, melyben már nem vagyunk kiszolgáltatva a (majdnem) vak véletlennek, hanem magunk is sokat tehetünk a helyzet javítására.

Én már ezzel elkéstem, úgyhogy lehet, hogy mégiscsak rászánom magam a hozzászólások tudományos feldolgozására. Ehhez persze előbb azt kell kikutatnom, hogyan lehet a 24 órás napból 28 vagy 30 órásat varázsolni, egyelőre ugyanis nem fér bele az időmbe ilyesmi. Igazságos leszek, az így nyert plusz órákat egyenlően fogom megosztani a nappal és az éjszaka között.

huhhh

Blogmustra