Négyévesen síel, jógázik, angolt tanul és teniszezik

Azt olvasom az egyik híres bulvármagazinban (nem Velvet), hogy Bárdos András és Máté Krisztina négy éves fia, Ádám, úszik, jógázik, focizik, síel, angolt tanul és teniszezik. Ezt mind, ebben a sorrenben. Tudom, hogy sok szó esik az úgy nevezett gyerekfejlesztésekről itt a Porontyon is, és ez most nem egy „én milyen kurva jó anyuka vagyok, a celebek meg hülyék” poszt akar lenni, de tényleg le vagyok döbbenve. És teljesen mindegy, hogy a gyerek tényleg csinálja-e mind ezeket a dolgokat, vagy sem, - valószínűleg nem, hiszen fizikai képtelenség, - a lényeg, hogy papa, megy mama nagyon fontosnak tartják ezt hangsúlyozni. Számukra tehát ha egy négy éves gyerek egész nap különböző foglalkozásokra jár, az szerintük csodás. Mert hogy túlmozgásos, és le kell kötni.



Nyilván minden gyerek túlmozgásos, az enyém is az lesz, és az enyémet is le kell majd kötni, és amikor erre gondolok, legszívesebben vennék két bőröndöt, és leköltöznék „bazdmeg vidékre”, ahol a szerencsétlen gyerek, akinek nyilván nem közege ez a város, egész nap a kertben rohangálhat. Ott biztos nem kéne külön jógára hordani, bár ott nyilván nem is lehet.

De persze mindegy, mert úgyis maradunk a városban, és őszintén kérdezem, nem lehet megúszni a gyerekkort, legalábbis az óvodát és általános iskolát különórák nélkül? Versenyek és egész napos cibálás nélkül? Vagy ez már annyira általános, hogy a gyerek maga követeli ki? És tényleg soha nem lesz normális állása felnőtt korában, ha nem hurcolászom állandóan? És különben is, ki hurcolássza, ha anya meg apa dolgozik?
Oszd meg másokkal is!
Mustra