Az én szegény kicsi lányom beteg. Ez az első alkalom, hogy így látom, és nagyon rossz élmény. Egész nap csak néz maga elé vörös szemekkel bambul, vagy éppen sír. És még kínozzuk is, néha lefogjuk, hogy a fenekébe dugjunk egy hőmérőt, vagy éppen egy lázcsillapító kúpot, ami egyébként nem különösebben használ, de mégis úgy érzem, hogy teszek valamit a gyógyulásáért, az orvos ugyanis azt mondta, nem kell semmilyen gyógyszer, mert ez vírus és majd elmúlik magától.
Ami persze jobb megoldás, mintha teletömnénk antibiotikummal, tudom én, csak rossz látni, hogy egész nap, erőtlenül ül és vacog. Nem tud magával mit kezdeni, semmihez sincs ereje és kedve, így jobb híján jól bebugyolálom, aztán nagyot sétálunk, addig is bóbiskol a babakocsiban. Egyetlen szerencse, hogy híres étvágya nem hagyta el, igaz, most kicsit kevesebb étellel is beéri, de szerintem még mindig sokkal több, mint amit a vele egykorú gyerekek többsége eszik.
És ha még nem lenne elég ez a sorscsapás, ráadásként még a leendő bébiszitterünk is elhagyott minket. Felhívott, nagyon sokat beszélt mindenről, hogy mi nem jó a gyereknek, meg mi nem jó neki, meg az egész nem jó a gyereknek, meg hát neki, meg hogy az Abigél mindig sír, és sose hagyom ott vele, és az Abigélnek csak az anyukája kell, és hát ez így nem jó a gyereknek, meg nem jó neki, és ő ezt így nem vállalja. Mindegy, amúgy is hezitáltam, mi legyen, így legalább nem nekem kell elküldenem, az én dolgom mindössze beletörődni, hogy nemcsak az előző tíz hónapban nem voltam sehol, de még tíz hónapig nem is leszek. De hát az én kicsi lányom beteg, így ez most nem is érdekel.
És ha még lenne is bébiszitter, akkor sem tudnám mire használni, mostanában ugyanis folyamatosan úgy érzem, hogy nem tudom kialudni magam, fáradt vagyok, és nincs bennem késztetés este kileckor nyakamba venni a várost. Abigél ugyan átalussza az éjszakát, viszont cserébe hatkor kel, ami nekem nem tűnik jó üzletnek, még akkor sem, ha sokan ezért most megköveznek. Nagyon-nagyon ritkán felébred kora hajnalban, kap egy kis cicit és akkor aztán alszik nyolcig is. Nem tudom más hogy van vele, de szerintem ez jobb megoldás, mint minden áldott reggel hatkor felkelni. Fél tízkor megy aztán délelőtti alvásra, de hát akkor én már nem tudok visszaaludni. Én este tíz körül támolygok általában ágyba, de van, hogy még korábban lefekszem, ami egyszerűen gyalázat. Így nem hogy nem járok sehova, de utána sem merek gondolni, hogy mikor olvastam el utoljára egy könyvet. Elkezdeni is fölösleges, mert mire folytatni tudnám, már nem emlékszem, mi történt az előző oldalakon. Bocsánat, ez most nem egy pozitív íromány, este van, Abigél beteg, félóránként felsír.
