Anya, kövér vagyok?

Zanza!

„Anya, kövér vagyok?” – teszi fel kamaszlányom a kérdést, az utóbbi időben körülbelül századszor. Két tizenéves lány édesanyjaként mostanában egészen újfajta és szokatlan kérdések megválaszolásán edződöm, de mi ez az új hóbort már megint? Kilencvenkilenc gépiesen eldarált „nem, nem vagy kövér” válasz után elérkezettnek látom az időt, hogy végre komolyságához méltó mélységben foglalkozzam a problémával. Rövid, ámde annál kritikusabb szemlélődés alapján megállapítom, ami számomra eddig is nyilvánvaló volt: éppen ott lapos, ahol laposnak kell lennie, és ott gömbölyödik, ahol formásnak kell lennie. Már miért lenne kövér? Hogyan is jut eszébe egyáltalán ilyesmi?



Német kutatók közel 11 és 17 év közötti fiatalokat kérdeztek arról, hogy megfelelőnek érzik-e aktuális testsúlyukat. A közel 7000 tizenéves részvevőnek egy olyan skálán kellett elhelyeznie saját testsúlyával kapcsolatos véleményét, melynek egyik végpontját a „túlontúl sovány vagyok”, másik végpontját pedig a „túlontúl kövér vagyok” kijelentés képezte. Az így kapott adatokat később összevetették a tényleges testsúlymérés adataival. Mindezek ismeretében arra voltak kíváncsiak a szakemberek, mennyiben befolyásolja a fiatalok életminőségét, hogy megfelelő testsúlyúnak vélik-e magukat – függetlenül attól, hogy ez mennyiben fedi a valóságot. Ez így persze elég nyakatekert tudományos megfogalmazás, tegyük fel inkább úgy a kérdést, hogy csak a nádszálkarcsú tinédzserek érezhetik-e jól magukat a bőrükben, vagy azok számára is lehet kerek a világ, akik ugyan többé-kevésbé túlsúlyosak, de ezt természetesnek veszik, éppen ezért nyilván nem is zavarja őket.

A Deutsches Artzeblatt International című lapban nyilvánosságra hozott mérési adatok szerint a megkérdezettek 75 százaléka normális testsúlyúnak bizonyult, és csak 18 százalék volt azok aránya, akik már orvosi értelemben is túlsúlyosnak számítottak. Ennek ellenére a lányok 55 százaléka (!), a fiúk majdnem 36 százaléka érezte úgy, hogy testsúlya meghaladja a normálisnak tekintett (vagy elvárt?) értéket. A kövér fiatalok körében – egyáltalán nem meglepő módon – összességében nagyobb arányban voltak olyanok, akik testsúlyuk miatt önértékelési zavarokkal küzdenek a mindennapokban. Az eredmények szerint azonban könnyen ugyanilyen problémákkal találhatják szembe magukat azok is, akik nem túlsúlyosak, mégis nem létező felesleges kilókat éreznek magukon. Sokkal jobb helyzetben vannak viszont azok, akik gömbölyűbbek a táblázatok által megadott értékeknél, de ezt a helyzetet normálisnak érzik.

Az okokat kutatva nem kellett messzire menniük a kutatóknak, hiszen nyilvánvalóan az áll a jelenség hátterében, hogy az uralkodó általános szemlélet szerint a sikeres élet elengedhetetlen feltétele a karcsúság, a túlsúly (és még inkább a kövérség) pedig társadalmi megbélyegzettséget jelent. Ez utóbbi fényében különösen biztatónak tűnik, hogy összességében a résztvevők 40 százaléka nyilatkozott úgy, hogy testsúlyát normálisnak, életét pedig kiegyensúlyozottnak érzi – noha némelyikük esetében a testsúlymérési adatok ellentmondtak ennek.

„Nem, egyáltalán nem vagy kövér” – válaszolom a lányom éppen századszor ismétlődő kérdésére most már teljes meggyőződéssel és figyelemmel. Közben pedig nagyon-nagyon bízom abban, hogy hisz nekem, és soha nem lesz boldogtalan attól, hogy semmiben nem hasonlít azokra a betegesen sovány, zörgő csontú sztárocskákra, akiket a média követendő példaképnek igyekszik állítani elé és a maga természetességében csodaszép többi tizenéves elé – legyenek akár nádszálvékonyak, akár kicsit gömbölyűek.

huhhh

Blogmustra