Anya szétesik a Szigeten

Bár már tavaly úgy érezted, nem neked való a Sziget, kinőttél belőle és egyébként is sok a por, a punk meg az egy négyzetméterre jutó részeg, úgy érzed, kiöregedtél a fesztiválozásból, idén úgy gondolod, hogy talán mégsem, elvégre miért is kellene megint az asztalon táncolni és bágyadt vigyorral az arcodon heverészni a fűben, mikor lehet korodhoz méltóan is szórakozni? Ember tervez.



Gyerekeid és barátaid gyerekei biztonságban nyaralnak a nagyszülőknél, a 30+ korú bandád késő délutánonként találkozik az Árpád hídnál (bár már nem isztok meg egy hévmegálló alatt egy üveg vörösbort, bent bepótoljátok). A hivatalos első napon viszonylag józanon még örülsz, hogy túlélted a nulladik napi Iron Maiden-koncertet, és lelkesen ecseteled a barátoknak, hogy mindezt egy széles vállú ismerősnek köszönheted, aki kimentett a harmadik sorból, mikor az eszméleted kezdett elhagyni az oxigénhiánytól.

Végigjárjátok a Civil sátrakat, előadást hallgattok, amikor pedig a nap leszáll, egy munkatársaddal kezdesz vérre menő vitába, hogy a Real Madrid vagy a Juventus jobb-e. Az olaszok védelmében tequilaivó versenyre hívod ki a harminc kilóval nehezebb és az ellenkező nembe tartozó munkatársat, aztán három órával később már röhögve fekszel a nagyszínpad előtt a porban és csak azt hajtogatod, hogy te nyertél.

Másnap délelőtt megfogadod, hogy nincs több tequila, csak békés sörözgetés. A Metallicát játszó zenekar koncertje annyira más, mint amire számítottál, hogy megszeged a fogadalmat, mert máshogy nem bírod az Enter Sandman hangzását. De legalább nem hánysz. Ellenben a beszívott szigetportól ötpercenként köhögőroham tör rád, amit másnap házi pálinkával próbálsz gyógyítani. Meggyógyulni ugyan nem fogsz, viszont jól beégeted magad a munkatársaid előtt, amint hülyeségeket pofázol a társaságban. És még a Sex Pistolsról is lemaradsz.

Szombaton már alig bírsz felkelni, de megígérted anyádnak, hogy kiviszed az REM-koncertre, az ígéret pedig szép szó. Csak ne köhögnél úgy, mint egy girhes ló és ne fáznál annyira. Anyád kívánsága kielégítve, hazamész, összeroskadsz. Hogy másnap, amit legjobban vártál, a Tankcsapda-koncert első sorában üvölthesd, hogy „Az élet a legjobb mééééreg!” Ehelyett a folytonos köhögés, hidegrázás és rosszullét miatt az ügyeletre visznek, ahol megállapítják, hogy tüdőgyulladásod van és még egy marha nagy injekciót is kapsz a hátsódba.

Közben a gyerekek is visszatérnek a nagyszülőktől, te pedig azon gondolkozol, hogy lehet, hogy lélekben 16 vagy, de a tested már nem a régi, így tiltakozik a por, a buli és az alkohol ellen. 40 fokos lázzal verítékben úszva megfogadod, hogy jövőre minden másképp lesz. Majd meglátjuk.
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek