Túltoltuk, Béláim! - a kamasz és az alkohol

Zanza!

Ha az egészen piciket nem is érinti a sziget masszája annyira, serkenő kamaszunkat egészen biztosan. A baj csak akkor van, ha szegény, pelyhedző bajszú kölkünk vesztére pont annyi idős, hogy mélyen gondolkodóba essünk. Vagyis egyedül még nem mehet ki, anyával, apával vérciki lenne, a haverok meg valahogy bizonytalanok és elvétve vannak kint. De hát ki kell valahogy jutni, emlékszem én is arra a nyomásra, amikor azt hittem, hogy a világ közepe a Sziget és ha nem mehettem volna, bizonyára visszamaradok a fejlődésben. Megértő nagynéniként így vittem el unokaöcsémet egy este, ami nagyképűen hangzik, mert gyakorlatilag fordítva történt. Míg a nagyobb társasággal érkező öcsi simán bejutott és eltalált minden színpadhoz, addig értem, szegény, folyton eltévedő és beszari 30+ évesért ki kellett jönni a bejárathoz.



Szerencsére a mi 15 évesünk a 180 centijével nem egy nebáncsvirág alkat, ráadásul fiú, így testi épségéért annyira nem aggódtunk, legalább nem féltem hazafelé. A nagy kérdés természetesen, amin a családi kupaktanács agyalt, az volt, hogy megihat-e egy pohár sör a porzó veséjű tini, avagy nem. Én ebben a tekintetben lojálisnak hittem magam, lévén élénken él még bennem a saját serdülésem. Felnőtt fejjel már azt gondolom, hogy nagy marhaság inni egy gyereknek, iszunk amúgy is eleget később, de hát a dolgok nem így működnek, főleg akkor, amikor a bolygónyi igazságérzettel megáldott kölkök egy csoportba verődve buliznak. 15-16 évesen simán isznak, pont úgy, ahogy mi régen.

Ebből kifolyólag, meg saját emlékeim kapcsán rájöttem arra, hogy hol rontják el a szülők az ivás-nem ivás kérdést. Vannak olyan szituk, amikor a kölyök inni fog, mert a nagyszájú, vagány hangadók mellett ciki nem inni. De otthon mégis csak azt hallja:
A.) ’Ne igyál’! - Iszik, s mivel nem tudja, hogy mennyi a technikai tűréshatára, s amúgy sem ihatna, jól föltölti magát, mert úgyis csak most az egyszer teszi (gondolja).
B.) Csak egy pohár ’izét’ ihatsz! - Nos, amikor megitta, nyomja a dolog bentről, mert hát egy pohár az csak egy pohár, ami éppen csak elindítja a sarjadó kamaszt a fény felé, hopp, gyorsan dob még rá tehát néhányat, mami úgysem vágja majd.

Akkor hát mi legyen? A túlzott tiltás sokszor az ellenkezőjét váltja ki, a liberalizmus pedig néhány esetben, mint például az alkohol, kétélű fegyver. A Szigeten például majdnem mindenki iszik. Kivéve, aki kocsival van, vagy esetleg karonülő. S míg mi meg tudunk állni, mert felnőtt fejjel érezzük, hogy elég, addig a kölyök nulla tapasztalattal emelgeti a korsót, vagy a feles poharakat.

Mire kiértem a családhoz, öcsi 3 korsónál tartott, s szerinte ennyi elég volt. Még szép, gondoltam és a szemem gyilkolt. Aztán eszembe jutott egy halvány emlékkép, amikor Csopak központjában ültem egy padon (látjátok, nem kell még Sziget sem a lejtőn való elinduláshoz). Hogy mit tett velem egy hirtelen ledöntött kétdekás (de hát ez nem hat, felkiáltással tűnt el bennem, mint a víz), mindenkinek lehetnek elképzelései, ha az út szélén kókadozó csövest lát. Így tanultam én meg, hogy hol az ivászati végpontom, ennél tovább már csak a halottas kocsi jöhet értem.

Ha nem próbálja ki a gyerek, sosem tanulja meg, hogy mennyit szabad ledöntenie, mikor kell leállnia, s főleg azt nem, hogy hogyan kell kulturáltan innia. Ehhez pedig általában nem mi fogunk asszisztálni. Így aztán nincs más hátra, mint a bizalom, olykor pedig a sajnálat és együttérzés (alternatív esetben a harag), ha látjuk, ezt bizony túltoltátok, Béláim!

Blogmustra