Hosszú töprengés után végre rájöttünk, hogy a gyerekek szeretnek a Szigetre járni. Filozofálgathatunk, hogy minek citáljuk ki a kölköket, a valóság azonban az, hogy a gyerekek jobban élvezik a fesztiváléletet, mint a szülők. Sőt, arra is rájöttem, hogy miért a Hajógyári-szigeten van a muri! Mert itt van az egyik legjobb játszó, így egészen biztos vagyok abban is, hogy pusztán ez volt az, amiért nem pakolták ki Csepelre az egész bandát. Felkerekedtünk hát, hogy felkutassuk a Sziget egy méter körüli látogatóit. Gyerekvadászat következik, puska nélkül.
Sára alfa állapotban ült a babakocsiban, királyi tartásán látszott, hogy nagy volt a buli. Szülei szerzetesi alázattal tolták őt, messze még a hétvége, ők pedig végig maradnak. Sokat látott szemöldökünk felszökkent, amikor teljes természetességgel közölte velünk anya, hogy ők biza, teljes létszámmal itt, azaz ott is alszanak. Mit neki hangzavar, koncertek, Sára aktív tagja a Sziget nevű masszának.
A játszósátorban mindössze két gyereket találtunk, akik szumó pózba kényszerítették mamáikat. Zsófi és Emma (3,5 és 1,5) szeretnek szigetelni. A mamák is, bár gyanítjuk, néha szeretnének felállni is a szőnyegről, de hát örülnek, hogy a játszóház végre nyitva van, ki is használják a gyerekek. Minden nap 14:00 órától várják a csemetéket, valamint a szülőket egy kis kikapcsolódásra.
Azt gondoltuk, hogy a játszó biztosan tele lesz gyerekkel, s miután megmásztunk 50 fokban egy kisebb Himaláját, a csúszdás csodajátszó üresen tátongott. A néhány méterre lévő kisebb játszótér viszont, amely az egész piciknek való, tele volt térdig érő manókkal. Meg punkokkal és cigarettacsikkekkel.
Világos, amíg a gyerek egészen pici, addig érdemes kihozni, utána úgyis csak nyafog, meg inni, enni kér. Így találtunk a 17 hónapos ikrekre, Annára és Tamásra, akik ketten kétfelé hajtottak. Két szülő, két baba, kéz nem marad gyerek nélkül, az biztos, de hát csápolni pelenkásokat lóbálva is lehet (csak vigyázzunk, amikor jön a vízágyú, húzzuk őket vissza!)
Soma jött-ment, mint a csík, ahová lehet, a fejét odavágta. A mamája igazi fesztiválhangulatban volt, bár sokat visszavett a tempójából, hogy a játszóteret valószínűleg nemigen fogja elhagyni, csak távozáskor, amikor a gyereket leadja a lelkes nagymamának. Van, aki nem ennyire szerencsés, bár önmagában az a tény, hogy egy évesen szopik még a gyereke, az. Ábel mamája ezért kevésbé likvid, az ő pizsijét is fellövik a fiáéval.
Haladtunk az időben, már a mi kezünk is tele volt egy-egy pohár sörrel, amikor a távolból kiszúrtunk egy punk fejet. Vakvágtában dobtuk a sörünk, hogy elkapjuk a családot, mint kiderült, apát kellett igazán vonszolni. Emma jobbról, Inez balról (3,5) támogatta a fatert. Nem bírtuk ki, hogy ne vessünk egy pillantást a körmeire, jelentjük, tiszták voltak. „Kérdezzetek bármit, csak gyorsan!” nyögte apa, mi pedig kapásból sajnáltuk, hogy szegény, hamvában elfojtották apa buliját a srácok, biztos mennének már. „Dehogy! Ők élvezik, én már kevésbé!” Így van ez. A "gonosz" apa véget vet a mókának, bizonyos ingerszint és leterheltség után nincs nagyobb áldás, mint egy nagymama.
Azon pedig végképp ne csodálkozzunk, ha egy idő után jobban tudja az utat a gyerek a szigetre, mint haza, hiszen egész nyáron ide járt. Hol a gyerekszigetre, hol pedig a szülőszigetre. Folyt. köv.
