Bréking: kipottyant az első tejfog!

Zanza!

Ha a lányomra néztem az elmúlt hetekben, szinte mindig ugyanazt láttam: hol az ujjaival, hol a nyelvével lökdösgette a jobb alsó metszőfogát, hiába kértem, hogy várjon türelemmel, majd kiesik, ha eljön az ideje. Pedig személyesen mutattam meg neki, hogy ha folyton nyomkodja a fogát, olyan szép ferde lesz a fogsora, mint az anyjának. Ez sem hatotta meg. Aztán felvirradt a nap, és a majdnem hatévesem foghíjas kislánnyá változott. Amikor az oviba mentem érte, fülig érő szájjal rohant felém és mutatta, hogy ő már nagylány: kiesett az első foga.



Sok ismerősöm ékszerként őrzi a gyerekfogat minimum egy elefántcsont-dobozkában, és sokan a fogtündért is belekavarják a képbe, aki a fogacskáért cserébe apró ajándékot tesz a gyerkőc párnája alá. Sokáig gondolkoztam rajta, hogy ha kipottyan majd az első fogacska, hogyan kezeljem a helyzetet. Legyen-e dobozka, fogtündér, ajándék?

Aztán úgy alakult, hogy nem lett szükség egyikre sem: szeleburdi lányom az óvodában, ebéd közben szabadult meg a fogától és azzal a lendülettel le is nyelte. Így megoldódott a tárolás problémája, majd elmentünk fagyizni, hogy azért mégiscsak legyen kellőképpen megünnepelve ez a fontos esemény. Ma reggelre aztán a ded aziránt kezdett érdeklődni, hogy kikakilja-e a fogat. Hátha esetleg mégis el tudná tenni emlékbe. Segítség!

Blogmustra