Szaporodnak a bababarát helyek

Éttermekben, könyvtárakban, bevásárlóközpontokban, rendelőkben és még templomokban is alakítottak ki Magyarországon bababarát területet, azaz olyan helyiséget, ahol az édesanyák megszoptathatják és tisztába tehetik gyermeküket.



A 2005-ben megalakult Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottság két éve hirdette meg Bababarát terület elnevezésű pályázatát azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson a közintézményekben, üzletekben, hivatalokban, oktatási-, kulturális és sportintézményekben olyan elkülönített helyiségek létrehozására, ahol az anyukák ingyenesen, nyugodt körülmények között megszoptathatják, tisztába tehetik gyermeküket. A sikeresen pályázó intézmények 100-100 ezer forintot nyertek egy ilyen terület kialakításához, írja az MTI.

Idén nem hirdette meg a szoptatás népszerűsítését célul tűző szervezet a pályázatot, ennek ellenére egyre több bababarát területet adnak át, hiszen a címhez pályázat nélkül is hozzá lehet jutni. A héten például egy zuglói rendelőben adják át a Bababarát terület feliratú táblát.

"Egy ilyen helyiség kialakítása minimális anyagi befektetéssel megvalósítható. Nem az anyagi ráfordításon van tehát a hangsúly, sokkal inkább az ott lévő emberek hozzáállásán, elfogadásán múlik, hogy legyen egy olyan hely, ahol az anyuka elláthatja gyermekét - mondta a távirati irodának Gitidiszné Gyetván Krisztina, a Bababarát terület koordinátora.

Eddig több mint 30 ilyen helyiség kapott Bababarát terület elnevezésű táblát a Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottságtól, köztük éttermek, kórházak, felsőoktatási intézmények, könyvtárak, bevásárlóközpontok és templomok is. A bizottság folyamatos ellenőrzéssel garantálja a Bababarát területek minőségének állandóságát, írja az MTI.

Gitidiszné Gyetván Krisztina szerint Magyarországon a szoptatási mutatók magasak. "Nálunk a kórházból kijövő nők körülbelül 90 százaléka szoptatni akar, Nyugat-Európában ez 50 százalék körül lehet. Úgy gondolom az édesanyáknak szükségük van Bababarát területre, hiszen otthonról kimozdulva ez a helyiség biztosítja az intimitást, amit mi optimálisnak tekintünk a szoptatáshoz".

Az anyukák a http://www.sztnb.hu című honlapon találják meg a Bababarát területek listáját. Ugyanitt érik el az intézmények a helyiség kialakításának feltételrendszerét.
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek