Abigél kezd rosszalkodni. Érdekes volt megfigyelni, hogy ha valamire azt mondtam neki, hogy nem-nem, akkor tétovázott egy ideig, de végül szót fogadott, nem tépte le a virágot és nem ment ki a teraszra egyedül. Nem vagyok nagy pszichológus, de azt hiszem, kezd ráébredni, hogy ő meg én nem vagyunk egyek, és neki szabad akarata van, tehát nyugodtan meg tud csinálni dolgokat attól, hogy anya megtiltja. Már tökéletesen tisztában van vele, mik azok a dolgok, amiket elvileg nem lehet, - nyalogatni a szemetest, cipőt enni, kihúzkodni a törlőkendőket, vagy bemenni egyedül a fürdőszobába, - és határozottan lesi azokat a pillanatokat, amikor mindezeket megteheti. 
Ha észreveszi, hogy nyitva maradt a fürdőajtó, abban a pillanatban nekiiramodik, és vágtat befelé, néha még hátra is is néz, hogy megyek-e utána, és hatalmas sikernek könyveli el, ha legalább a küszöbig eljut, ha pedig eléri a vécét is, teljes a boldogság. Viszont érdekes módon továbbra sem pakol. Pedig már mindent felfedezett a lakásban, de nem rámolja le a polcokat, nem szedi szét a konyhát. Lehet, hogy még nem jutott el abba a korszakba, vagy egyszerűen nem érdekli a dolog?
Eddig csak lelkendeztem, hogy Abigél mennyire ügyes, minden héten tanul valami újat, hát ez most is igaz, csak egyre több olyan dolgot tanul, ami meg is nehezíti az életet. Megtanulta például levenni a ruháját. Ennek következtében gyakorlatilag lehetetlen felöltöztetni, ha a nyakán átdugom a pólót, azzal a mozdulattal már rántja is le magáról. Ezt eljátsszuk háromszor-négyszer, mire végre rajta marad. Rájött arra is, hogy ha anya akar vele valami szörnyűséget csinálni, a legegyszerűbb elszaladni, így néha tényleg szó szerint üldözöm a pelenkával, - vagy lefogom, de akkor meg ordít. Persze tanul ügyes dolgokat is, megtanult például lemászni az ágyról. Mondták, hogy mutassam meg neki, de őszintén szólva azt hittem, ez még korai, nem értene olyan utasításokat, hogy ’fordulj meg szépen, és a fenekeddel tolass lefelé’. Így későbbre hagytuk az okítást, ő viszont magyarázás nélkül is rájött teljesen magától. Iszonyú édes, ahogy forgolódik, helyezkedik, végül lenyújtja az egyik lábát, és a talpával keresi a talajt. Viszont ami továbbra is kifog rajta, az a cumisüveg. Vessetek meg, de annyira szeretném, ha tudna cumisüvegből inni, úgy érzem nagyban megkönnyítené a nappalokat, na és az éjszakákat is. A poharazás nagyon lassú, és a háromnegyede a ruhán végzi, így át is kell öltöztetni. De ha fél óráig tartom is a szájában a cumit, akkor sem tudja, hogy mit kell vele csinálni, csak rágogatja az ínyével, élvezi, hogy csöpög belőle valami, aztán ennyi.
És most az utazás után ismét borzasztóan anyás. Ha nem lát, mással is elvan, de mihelyt meglát elkezdt nyávogni, nyújtja a karját, rángatja a nadrágom, van, hogy egy lépést sem tudok nélküle tenni. Borzasztóan fáraszt és idegesít. Eljutottam abba a közhelyes stádiumba, hogy ha kicsi nyugalmat szeretnék, fogok egy újságot, és magamra csukom a vécéajtót.
