Ufók a fesztiválon

Zanza!

Amikor elterveztük, hogy kijövünk, a világ legjobb ötletének, azon túl pedig a legjobb bulijának tűnt. Zene, zene, zene, buli, gyerek nélkül, sátorban alvás, kell ennél több? Hetekkel előre ez a két nap volt a reménysugár, ami egy harcosabb nap alatt többször túlélési alternatívát adott, miszerint van élet a halál után, majd a VOLTon (vagy itt lehet bármilyen más fesztivál, a képzelőerőtökre bízom) kipihenem magam.



A várva-várt napon, több óra vezetés után, amikor sikerült átruccannunk Ausztriába, mert elnéztem a Voltra a lehajtót (legalább megvolt idénre a külföld is), s a parkolással birkóztam, kihajolva az ablakon ért az első atomcsapás egy fiatal biztonsági őr képében.
– Csókolom, ne tessék hátrébb menni, mert nem lesz hely! - figyelmeztetett illedelmesen, én meg először körülnéztem, hogy hozzám beszél-e. Miután meggyőződtem, hogy igen, a régi reklámból ismerős természeti jelenség játszódott le bennem, konkrétan összedőlt a világ, a fák eldőltek, a földút beszakadt. Lecsókolomozott. A Remek Ember ezen egyáltalán nem lepődött meg, kajánul röhögött, gondolom volt sejtése, hogy mi a viszonyítási alap. Nemsokára nekem is volt.

Valahogy a Sziget az más, oda kimegy boldog-boldogtalan. Még anyám is és az óvodás lányom is volt már, s az átlagéletkor jóval magasabb, mint mondjuk egy olyan vidéki fesztiválé, ahová fél napot kell utazni, este nem hazavisz a taxi, s ott kell lébecolni több napot. Kinek van erre ideje harminc-negyven körül? A tapasztalat szerint rajtunk kívül igen keveseknek, s ahogy haladtam egyre beljebb a fesztivál területén, az volt az érzésem, hogy aki korunkbeli, az vagy fellépő, vagy sajtós, vagy ezek rokonai.

De hát miért is lenne baj, hogy az évek suhannak, hiszen ez a dolgok helyes menete, s lassan de biztosan a saját lányom ugribugrizik majd két színpad között és viháncolva a pálinkaházat (adok én majd neki!). Egyszóval gyerekes szülőként olyan felemás érzés már az egész.
 
Apám szerint minden tizenhat éves szép, ha keni magát, ha nem, s most látom ebben az igazságot. Azt a bőrszerkezetet vissza sosem kapjuk, ami akkor feszült a testünkön, maximum két réteg alapozóval, s a farmernadrágunk sem viccből van rajtunk, hogy mutassa a csípőnket, sokkal inkább, hogy összetartson.

A gömbölyű talpú cipős fiatalokon már inkább bosszankodtam, mint röhögtem rajtuk, s az anyjukat sajnáltam, hogy szegény, majd jól összehányja a kölyök a porcelán mikrofont otthon. A lányokat sajnáltam, hogy hányszor esnek szerelembe a héten, s hányszor vágják át őket a palánkon. A színpadok előtt pedig sokszor néztem, mint a luki nyúl, hogy ki fia-borja az a szerencsétlen, aki ugrál a közönségnek, de szar.

Aztán kilenc után egy kicsit helyrebillent a világ egyensúlya, elkezdtek jönni a korunkbeliek, többek között a Remek Ember egyik ismerősébe is belebotlottunk. Illedelmesen bemutatkoztunk a csajának, aki a kézrázást követően magához ragadott és nyomott egy smacit. Kissé megrökönyödtem, s sajna ez kiült a homlokomra is, mert a három puszis korból kinőttem, a leányzó meg földig sértve ábrázatomtól megkérdezte:
-A Te köreidben nem szokás puszival köszönni?

Nos, erre még válaszolni sem tudtam, hogy az én köreimben mi szokás, itt lenni például annyira már nem, de mindegy is, valahogy zavart éreztem az erőben. Ekkor értünk a Red Lounge sátorhoz, s javasoltam, húzzunk be, itt kicsi a sor és van légkondi is. A lány teljes természetességgel válaszolt.
– Á, az 18 plusszos, nem fog menni!

Persze tudjuk, hogy a vén kecske is megnyalja a sót, s hogy az ufók lassan mi leszünk egy fesztiválon, kb. úgy, mint a heterók a homo szórakozóhelyeken, de hát mit lehet tenni, ha hajt minket a fesztiválgőz. Jövőre becéloztuk a Balaton Soundot, addig pedig még gyúrunk egy picit, hogy kevésbé tűnjünk ki a friss húsok közül, mert az egyen szerkó a bikinifelső farmernadrággal. S hogy milyen öregek leszünk majd? Gázok, akik azt hiszik, hogy remek partnerek a fiataloknak, s nem értik, miért nem velük mennek a gyerekek bulizni? Á, talán addigra megunjuk az efféle helyeket és csendesen bridzsezünk a kertszomszédokkal.

(korábbi poszthoz üzenem: van remény, gyerek nélkül is feltalálom magam)
ui: bridzsoktató kerestetik, leveleket várom a szerkesztőségbe, egész alakos fürdőruhafotókkal.

Blogmustra