Igazán jól tud jönni, ha az embernek van legalább egy nyugdíjas vagy sok szabadsággal rendelkező rokona, akire időnként rá lehet tolni a kölyköket. Leginkább az oviszünet vége felé, amikor a saját szabadság is fogyóban van, meg az idegeinkre is ráfér egy kis fésülgetés. Tépjék a nagyszülők idegeit is egy kicsit!
.jpg)
Tegyük össze a kezünket, ha bevállalják a rosszcsont gyerekeket és fáradhatatlanul járnak velük a játszótérre, reggelire kakaót és tejbegrízt főznek, kenegetik naptejjel őket és egyébként is tejben-vajban fürösztik a kisunokákat. Nem kiabálnak, ha hatodszor ömlik ki a málnaszörp és ahhoz is van még türelmük, hogy huszonötödszörre kirakják a Piroska puzzle-t. Nem haragszanak, ha az ördögfiókák szétkapják a lakást, szívesen viszik el fagyizni őket és talán a strandot is bevállalják.
Próbáljunk meg elfeledkezni arról, hogy a nagyszülőket fél perc alatt zsebre teszik a gyerekeink és minden erőfeszítés nélkül elérik, hogy ebéd előtt, vagy inkább helyett csokit ehessenek, álló nap a tévé előtt üljenek, addig maradjanak fent, amíg csak jólesik és átvegyék a főnök szerepét.
A nagyszülőknek gondolatban kiutalunk minimum egy karib-tengeri utat, amiért levették egy időre vállainkról a gondot, majd legalább huszonötig számolunk, mielőtt számon kérjük rajtuk, hogy miért mosták össze a kölykök legdrágább pólóját, miért engedték, hogy ollóval belenyírjanak egymás hajába, miért van pirosra lakkozva a körmük és miért nem hajlandóak szót fogadni nekünk.
Mikor visszakapjuk a porontyainkat, küzdhetünk velük egy hétig, mire visszaáll a régi rend. Feltehetjük a kérdést ismét, hogy vajon miért zárnak be az óvodák nyáron, de gondoljunk azokra is, akiknek mozgósítható nagyszülő hiányában tényleg nincs hová tenni a gyereket. És az elkényeztetés problémája hirtelen nem is tűnik már olyan nagy gondnak.
