Hétvégén fél órát sem mozognak az amerikai gyerekek

Tizenéves korukra jelentősen hanyatlik az amerikai gyerekek fizikai aktivitása - derült ki egy új felmérésből. Míg egy kilencéves gyerek egy nap átlagosan három órát mozog, 15 éves korára fizikai aktivitása hétköznapokon 49 percre csökken, hétvégén pedig alig félórára. Összességében a fiúk valamivel aktívabbnak bizonyultak a kutatás során, átlagosan napi 18 perccel többet mozogtak a lányoknál, számol be az MTI.

A vizsgálat módszere egyedülálló volt abból a szempontból, hogy a kutatók nem a szülők elmondására alapozva vonták le következtetéseiket, hanem mozgásmérő eszközöket erősítettek a résztvevő ezer gyerekre, akiket 9, 11, 12 és 15 éves korcsoportra osztottak. Az eszközökkel mindenféle mozgást rögzíteni tudtak a kényelmes sétától kezdve a legintenzívebb sporttevékenységig.



Bár 13 éves gyerekeket éppen nem vizsgáltak, matematikai modellezés alapján a kutatók arra jutottak, hogy ebben a korban csökken le a napi aktivitás egy óra alá a fiúknál és a lányoknál egyaránt. A gyerekek 9 és 11 évesen még bőven legalább egy órát mozognak naponta, a 15 éves korosztálynál viszont hétköznapokon már csak 31 százalék, hétvégén pedig mindössze 17 százalék mozog minimum napi egy órát, ahogy az a kormányzati ajánlásokban is szerepel.

Az amerikai orvosi kamara lapjában megjelent új tanulmány szerzői azzal magyarázták ezt a drámai csökkenést, hogy egyre több iskolában szűnnek meg a hagyományos óraközi szünetek és a testnevelés órák, és a tinédzserek sportolás helyett szívesebben játszanak a számítógépen vagy tévéznek a barátaikkal, írja az MTI.

A mozgásszegény életmód várhatóan felnőttkorra is megmarad, és súlyos, akár életre szóló egészségügyi problémákat vethet fel. A fizikai inaktivitás kapcsolatba hozható egyebek mellett a szívbetegségek, az elhízás, a magas vérnyomás és a cukorbetegség kialakulásával - figyelmeztettek a kutatók.
Oszd meg másokkal is!
Mustra