Bébinapló: Abigél medencés partin hűsöl

Végre, végre, végre. Tudom, hogy nem leszek népszerű, de imádom a kánikulát. A mi lakásunk eléggé hűvös, télen nem tudjunk 18-19 foknál jobban felfűteni, ezért amikor elmentünk vendégségbe egy normálisan fűtött lakásba szegény Abigélnek azonnal kipirult az arca és izzadni kezdett. Majd egy idő után nyűgös is lett, megszokta a hideget. Vacogtunk egész télen, vacogtunk tavasszal, de most eljött a mi időnk. Az egész város verejtékezik, de mi fekszünk itthon, hűsölünk és nagyon jól érezzük magunkat. Ha meguntuk a hűsölést és egy kicsit melegebbre vágyunk, kimegyünk a kertbe, Abigél beül a kis medencéjébe, pancsol, én meg mellette élvezkedem. Nyár van, minden tökéletes.



Kedvenc elfoglaltságunk, hogy leterítünk egy pokrócot, én az oldalamra fekszem, Abigél pedig belém kapaszkodva feláll, majd elengedi mind a két kezét, egyensúlyozik, széttárja ujjait mint egy béka, inog ide-oda, majd fenékre huppan, és kezdi az egészet elölről. Órákat elvan így, hogy azt próbálgatja, meddig tud megállni kapaszkodás nélkül, és láthatóan egyre többet. Nem tudom mi lesz így, hiszen még csak nyolc hónapos, szerintem elég hamar el fog indulni.



Abigéllel egyéb érdekes esemény is történt a héten, itt vendégeskedett ugyanis hároméves unokatestvére, Marci, akit Abigél elkísért az állatkertbe egy kis elefántetetésre, és borzasztóan élvezte. Nem gonoltam volna, hogy egy nyolchónapos ennyire élvezni tudja az állatkertet. Persze a meleg miatt nagyon sok állat csak a földön heverészett, és a mozdulatlan, környezetbe olvadó állatokat ő még nem vette észre, de ami nagy volt és mozgott, annak hihetetlenül örült. Mivel a cica szót a macskánk révén már ismeri, először is a nagy cicákhoz, az oroszlánokhoz mentünk, akik hatalmas produkciót vágtak le, és Abigél hangos sikkantások és kacajok közepette püfölte az üvegfalat, szerette volna egy kicsit megfogdosni őket. Sikert arattak még a fókák is, illetve az abszolút szupersztár valamiért az orrszarvú volt, pedig olyan büdös volt, hogy én alig bírtam ki három percnél tovább, de az alatt a három perc alatt is kétszer pisilt és egyszert szart az a böhöm nagy állat. Na, ez két gyereket teljesen lenyűgözte.



Itthon azonban megvolt az első konfliktus a háziállattal. Zazi megunta, hogy Abigél állandóan zaklatja és üldözi, ezért egy verőfényes, nyári reggelen úgy döntött, ő bizony nem menekül továbbb, szinte látni lehetett a szemében az elszántságot. Abigél odatepert hozzá, nagyon megörült, hogy végre el tudja kapni, azt az örökké mozgó izét, jól megszorongatta, mire Zazi felpattant, fújt egyet és elszaladt. Abigél azóta csak tisztes távolból csodálja a macskát, és nem üldözi.
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek