Hejesírási képtelenségek

Zanza!

Kedves porontyos olvasótársak kértek meg nemrég, hogy írjak egy cikket a diszlexiáról, de ne szigorú szakmai szempontból, hanem szabadabb és közérthető elbeszéléssel, hogy milyen is gyerekként és felnőtt fejjel megélni a diszlexiát. Épp ezért előre elnézést kérek, ha szakszerűtlen megállapítást tennék, és ha valakit mélyebben érdekel a téma, akkor böngéssze át a www.diszlexia.lap.hu oldalt.


A diszlexiám által számos konfliktusom és problémám adódott, ami főként embertársaim tájékozatlanságán és szinte már hiper-helyesírási-érzékenységén múlt. Általában az a tendencia, hogy a „zsigerből” helyesírók a kevésbé toleránsabbak, és a témát jobban ismerők a megértőbbek. Valamelyest mellettük szól az, hogy nem egyszerű a téma, ugyanis a diszlexia elég sokrétű és szinte nincs két teljessen egyforma eset, így leírni is nehezebb.

Ahhoz hogy a diszlexia mechanizmusát jobban megértsük, elsőként azt kell tudni, hogy normális esetben hogyan is működik a szövegértésünk és írás folyamata. Korábban használtam a „zsigerből” kifejezést és az esetek nagy részében ez valóban így is működik. A milliószor látott és hallott szót minden különösebb odafigyelés nélkül írjuk le, jobb esetben jól és sokszor ez inkább tehetség, mint tudás kérdése. Ha valaki ezt erős meghatározásnak találja, akkor megnyugtatom, hogy nem saját véleményem ez, hanem kedves főiskolai tanáromé.

Nos, a diszlexásnál pont ezzel a „zsiger” képességel van a gond. A diszlexiás számára nehéz megtanulni az olyan dolgokat bizonyos témákban, amihez nehéz logikus tartalmat kötni vagy ami a „azért van ez így, mert…mert így van és kész!” kategória. Nem könnyű kérdés adott esetben a diszlexiásnak, hogy melyik a jobb meg a bal, és az sem, hogy a D betű most előre vagy hátra domborodik. A szövegmagolás sem az erősségünk, főleg, amikor a szavak sorrendje is kötött.

És ott van még az a fránya koncentrációs nehézség, mert ami folyamatos koncentrálást igényel, abban gyakran hiba csúszik, így ha például egyenes sorba kell rakni valamit, az egy diszlexiás esetén biztos, hogy görbülni fog.

Gyermekként talán ez okozta az első problémákat, hogy a folyamatos figyelemhiány miatt hamar a „rossz magatartású és a rossz tanuló” kategóriába soroltak. Alapvetően (magam nevében szólva) bármennyire is szörnyűnek tűnhet ez kivülről, én alapban nem éreztem rosszul magam ezekkel a problémákkal, egészen addig, amíg az iskolába járáskor nyakamba szakadt egy csomó megoldhatatlan elvárás, ami vegyült a megnemértéssel.

A diszlexiás nem rosszabb képességű, mint normális társai (sőt!) és ez idővel kezdett megmutatkozni. A mindennapi problémákra különböző megoldás-startégiákat dolgoztam ki automatikusan, minden külső segítség nélkül (más diszlexiás ismerősömnél is hasonló dolog zajlott), ami csökkentette a nehézségeket.

Sajnos a régi iskolarendszerben ha egyszer megbélyegeztek, akkor nem volt visszaút, így kellett tennem pár felesleges kört, amíg a diplomáig eljutottam. Felnőttként már inkább csak a kellemetlen vicc kategóriát súrolja a diszlexia hatásai, például a bankban mindig értelenkedik az ügyintéző hogy nem tudok kétszer egyformán aláírni.

Azt tapasztalom, hogy a helyesírási problémák nélkül élők igencsak hajlamosak, hogy a helyesírást emocionálisan és szubjektíven kezeljék. Ezen kívül nem egyszer láttam (itt a porontyon is és nem csak rajtam), hogy valaki, ha egy vitában nem bír a másikkal, akkor hajlamos arra, hogy a helyesírását kritizáva próbáljon fogást találni a másikon, igyekezve könnyű győzelmet aratni.

Figyelmébe ajánlom az illetőknek, hogy MTA nyelvészei véleménye megegyezik abban, hogy a helyesírás nem törvény és indokolt esetben akár ettől el is lehet térni. Már látom előre, hogy vita lesz ebből.

Végezetül két teszt a diszlexiáról:

Felnőtteknek

Gyerekeknek

Glad
Blogmustra