Sokszor elgondolkodtam már azon, hogy alapvetően rosszabbak vagyunk, mint az állatok, mert azok ilyet a kölykükkel nem tesznek. Mint ahogy nem szorítják a kezüket két évesen a villanyrezsó lapjára, mert hangos a gyerek, nem verik agyon, mert éjjel felsír a csecsemő és még sorolhatnánk a rengeteg tragédiát, amit „ember” művel a saját gyerekével.
A szülői felelősség számomra a legnagyobb dolog, mert végeredményben „embergyár” minden család, ott dől el, hogy milyen is lesz egy társadalom. Míg egy szakmának lehetnek feltételei, szűrői, még az örökbefogadásnak is, addig gyereke bárkinek lehet, s az egyetlen gát a genetika. A röhej az, hogy a mennykő általában a hibátlan családokat sújtja meddőséggel, de hát ez egy más téma.
Játsszunk el egy picit azzal a gondolattal, hogy milyen lenne, ha mondjuk a sperma, vagy a petesejt dönthetne, hogy kivel is akar egyesülni, ne már egy méterrel feljebb két ostoba kobak dugja össze azt, amijük van, hanem a biológia szintjén játszódhasson a meccs. S a sperma nem akar mondjuk egy rossz szagú petével egyesülni, mert ő tudja, ott bújik benne valahol mélyen az agresszió a petében. Vagy fordítva. Rögtön kevesebb hiábavaló kis lélek születne, aki agresszív, szülőnek még csak véletlenül sem nevezhető emberektől menekülne meg. Persze sok arra érdemes egyénnek sem lehetne gyereke, mert a sperma és pete nagyon önfejű lenne, viszont hosszútávon csak egy békésebb világban élhetnénk. S míg egy szakmát kiszűrhetünk, dolgokat megtisztíthatunk a szeméttől, addig továbbra is meredek kijelentésnek hathat, ha azt mondom, aki nem érdemli meg, annak ne legyen gyereke.
Mi vihet rá egy fajtársunkat arra, hogy kínozzon bárkit is, főleg gyereket, ráadásul a sajátját, nem tudni, bizonyára valamilyen agyi hiba lehet. Úgy, mint a pedofília, de hát ezeket a dolgokat szerencsére nem is kell tolerálnunk. Szerencsére. Sajnos azonban sok esetben fény sem derül a brutalitásra, így gyerekek ezrei élnek napi rettegésben, állat módjára.
