Hétvégi programok: eső, Poronty-találkozó, Tankcsapda

És esik, majd kicsit süt, s megint esik, de azért eláll, hogy jól beugrasszon minket! Mi meg pont, amikor elengedjük magunkat a szabadban, és élvezzük, hogy nem az esőt bámuljuk bentről, hirtelen kintről bámuljuk, ahogy a nyakunkon és a fülünkön keresztül ömlik be az összes nyílásunkba a cucc, mellé dörög, meg fúj, szóval Medárd odavágott minket rendesen. Se baj, hozzá lehet szokni, nyugodtan menjünk továbbra is meccset nézni valahová, vagy futtassuk meg a lurkókat a fűben, tanítsuk meg őket a domboldalon a fűben legurulni, de várjuk meg előtte, hogy fölszáradjon (lesz most ilyen?), vagy csináljunk valahol egy jó kis kézműveskedést (ez itt a cinkos mosoly helye). A sorok alján pedig keressetek magatoknak valami lazító programot, gyerek nélkül!



Kiemelt programunk a Poronty-talákozó, amit idén a Gyerekszigeten rendezünk. Hozzatok muffint kóstolóba, a legjobbat ajándékkal jutalmazzuk! Lesz karszalag, hogy az aggódós szülők is lazíthassanak kicsit: a gyermek nem fog eltűnni. Ha az idő engedi, tesztelünk babakocsit, megcsodáljuk egymás porontyait és pletykálhatunk is. Apucik is nyugodtan jöjjenek, nem kell attól félni, hogy nem lesz közös téma a többi papival: a foci EB remek alkalom a szakmai eszmecserére. (És akkor is az olaszok a legjobbak! - Tünde)
Találkozó: 15.30, T-Com mesepark mellett, Katlan Tóni kocsmája előtt. Térképet itt találtok.

Gyerek Sziget. Ha ránk nem is vagytok kíváncsiak, azért nyugodtan kijöhettek ide. Az elmúlt héten, akivel csak találkoztam a gyerekes környezetemben, mindenki megfordult itt, biztosan most ez a trendi, vagy pedig jó a program, én speciel az utolsóra szavazok. Mert hogy trendiségből, vagy nem, leteszteltük ismét és nagyon jól szórakoztunk mindannyian. Nagyon színvonalas foglalkozásokat szerveztek a gyerekeknek, s a jó benne az, hogy teljesen szétszórtan, kiscsoportokban, így annyira nincs is nagy tülekedés. Ha éppen nem ragadunk ott semmiféle játéknál, kézműveskedésnél, akkor szombaton ( júni. 14. )ballagjunk el a nagyszínpadra, ahol Huzella Péter gyermekműsorával szórakoztatja a közönséget 16:00-18:00 között. Vasárnap (júni. 15.)a Kolomposra lehet előlünk menekülni, ugyanis a találkozóval majdnem egy időben 16:00-18:00 játszik az együttes.
A Vándor Vurtsliban szombaton török, vasárnap pedig zsidó mesét lehet nézni, a Duna Múzeumban pedig kipróbálhatják a gyerekek, hogy hogyan kell fahamuval és mosószappannal mosni.A Magyar Géniusz Pont helyszínen szakemberek tesztekkel, a gyermek korosztályának megfelelő játékokkal várják a csemetéket és a szülőket, így az utóbbiak biztos forrásból megtudhatják, miben tehetséges gyermekük. Kimehetünk hajóval is a szigetre, menetrend itt , már itt vehetünk k-id up karkötőt – amire rá lehet írni a gyerek nevét és a saját vagy kísérő telefonszámát.

Millenáris Szabadtéri Színpad, A kerület napján mindenféle vidám programmal várja a gyerekeket a park. Ugrálóvárral (s csak halkan súgom, hogy ingyenes) a kicsiknek, nagyobbaknak trambulinnal, arcfestéssel, valamint jelképes összegért hajókat lehet vízre bocsátani (befolyt összegből határon túli gyermekszervezetet támogathat az Önkormányzat)és üzenetet küldeni léggömbbel (kerületi szociális célra fordítják). A Fogadó mellett pedig az ideiglenes játszótér várja a gyerekeket.

Holdudvar Galéria. Júniustól augusztusig várják a szervezők a gyerekeket a Margitszigeten minden szombaton 14-16 óráig egy kis kézműveskedésre. Agyagozás, gyöngyfűzés, képeslapkészítés, szélforgó készítés és sok egyéb foglalkozás várja az érdeklődőket.

A Budapesti Történeti Múzeum várja a gyerekeket és felnőtteket szombaton (júni. 14.) egyaránt a Mátyás király Arany Almák Palotája - Családi nap alkalmából egész nap folyamán. Korabeli zenéket hallgathatunk és táncolhatunk rá, szerezhetünk vásári portékát és játékos tárlatvezetésen vehetünk részt.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben az Alma együttes lép fel 17:00 órakor vasárnap (június 15.) Amúgy ide az Alma nélkül is érdemes jönni, most ráadásul egyéb rendezvény is várja az érdeklődőket.

Planetárium Mindnekire ráfér egy kis nyaktorna, amíg fejét tekergetve bámulja az univerzumot. Ha szeretnénk a napocskát Halász Judit hangján meghallgatni és amúgy is régen voltunk a planetáriumban, vasárnap (júni. 15.) 11:00-kor látogassunk el ide.

VIDÉK

Pécs,Szombaton (júni. 14.) a Széchenyi téren Nagy Bandó András önálló gyerekműsorát tekintheti meg a közönség 11:30-kor, előtte pedig Bartos Erika vetít a gyerekeknek Anna, Peti és Gergő mesékből, valamint részt vehetnek az Alexandra Könyvhét rendezvényein is. A Barbakán várároknál vasárnap (júni. 15. ) 10 órakor a Kolompos együttes Furulyás Palkó előadását nézhetik meg az érdeklődők.

Szombathely, A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban rendezik meg a szervezők a Legoland, meseváros programot szombaton (júni. 14.) 10 és 15 óra között.

Tata, Szombaton és vasárnap fergeteges családi hétvége lesz az Angolkertben. Szombaton (júni. 14. ) 16:45 órakor Fábián Éva és Juhász Zoltán meseelőadása lesz látható táncházzal, Berecz András mesél az Igazságról és a hamisságról, vasárnap pedig sok látványos program keretében óvodások és iskolások bemutatóit tekinthetik meg.

Szentendre, Szombaton egész nap a Szabadtéri Néprajzi múzeum, Szombati Szöszmöszölés re várja a látogatókat kézműves játszóval, papír színházzal, babakonyhával, bűvészinassal és egyéb frappáns programokkal. Ugyan ezekre a programokra vasárnap is kimehetünk, csak a neve változik : Tótágas Vasárnapra.

Gödöllő, Egy vidám családi napot tölthetünk vasárnap (júni 15. 10:00) a Gödöllői Királyi Kastélyban, ami negyedik alkalommal ad otthont a "A rák ellen az emberért a holnapért" elnevezésű rendezvénynek. Az alapítvány munkatársai személyre szóló tanácsadással és kóstolóval egybekötött reformszakácskönyv bemutatóval várják a látogatókat, de komolyzenei előadásokat, gyermekprogramokat is megtekinthetnek, este pedig a Díszudvaron a Hot Jazz Band koncertjét hallhatják.

Százhalombatta, A XII. Családi Napok Programsorozat várja a kíváncsi látogatókat a Régészeti Parkban vasárnap (júni. 15.) egész nap. Bepillanthatunk az Őskori ember mindennapjaiba, megkóstolhatjuk ételeiket, s még az építkezésüket is nyomon követhetjük. Belépődíj: 2160.-Ft/fő; családi jegy (max: 5 fő): 5400.-Ft

Esküvő. S hogy ne maradjon ki a sorból, lesz még egy neves esemény kis családunkban, mert nővérem fejét bekötik. Lesz dínom-dánom, eszem-iszom és minden földi jó, s ha vasárnap kissé másnapos leszek, hát csak is ennek köszönhető, nem az alkoholizmusomnak.

GYEREKMENTES ÖVEZET

Emlékeztek még a Sziámira ? Naná, Szombaton (júni. 14. 20:00) irány a Zöld Pardon, tekerjük a nyakunk köré a gézkendőt és vegyük elő a régi higanymozgásunkat, amit utoljára az Előre látó csecsemő lettél volna című, nem kicsit szuicid dalocskára alkalmaztunk (azért se azt linkelem nektek)! Figyelem, a ZP erős hétvégét tart, vasárnap, ha esik, ha fúj, a KFT dübörgi az Afrikát (is) 20:00 órakor. Ha ez nem elég elvont, akkor ruccanjunk át a Trafóba, ahol 20:30-tól Koncert vagy összecsapás néven indul a buli, többek között Supernemmel. Ha már holnap, azaz pénteken el akarjátok kezdeni a züllést, célozzátok be a Városligeti Műlyégpályát, ahol 19:30 órakor énekli a Vad Fruttik, hogy Szóljá’ má mutternak, dobjon le szotyira pééénzt ! És készüljetek, mert július 2-től VOLT Fesztivál , a szabadságokat érdemes betárazni, legalább az első napra, mert az lesz a legjobb, a szállások meg elfogynak. Pá

Öreg rockerek, metálosok és punkok (esetleg fiatal szőke divatcicák), ne felejtsétek, ma este a Tankcsapda játszik a Pecsa szabadtéren. Szorítsatok, hogy az időjárás is kegyes legyen és az eredetileg szánt jelentésben énekelhessük "... lehet, hogy el is vagyok ázva..." (Tünde)
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek