Amikor a gyerek dalolni kezd

Újabb gyerekeknek szóló cédéket és dévédét hallgattunk meg. Az egyiket autóba ajánljuk, a másikat akkor, ha bírjuk a népdalokat és otthon szeretnénk egy kis időt nyugiban eltölteni mondjuk internetezéssel vagy házimunkával, míg a gyerek meredten bámulja a képernyőt és próbál énekelni. A harmadik cédét a lányaim kiszedették a lejátszóból, Tankcsapdát követeltek helyette és hanna is nehezen gyűrte le.


A nagy óvodásalbum

Mint a címe is elárulja, az ovis korosztálynak szól a kiadvány, amelyen gyerekek adják elő a Süss fel, nap!, a Pál, Kata, Péter vagy a Mókuska című dalt és még sok egyéb éneket, verset, mondókát. Autóban kiváló gyereknevelő eszköz, már a muzikális kölyköknek. És még anya sem kap idegbajt a nyávogós gyerekénektől (kivéve, ha a saját gyermeket fahanggal és botfüllel áldotta meg a sors. Ez esetben ne forszírozzuk az énekeltetésüket a szűk térben.) Én csak a versektől lettem zizi, ezeket gyorsan továbbpörgettem.

A nagy óvodásalbum - cd
Zeneker Kft, Fortuna Records
2990 Ft

Zimme-zum - dvd

Újabb gyerekdévédé, amely a felirat szerint oktat és képez. Olvasni tudó gyerekeknek valóban hasznos lehet, hogy a gyerekdalok rajzos illusztrációja alatt a karaoke-hoz hasonlóan fut a szöveg, meg zöldül. Az olvasni nem tudók csak figyelik a rajzfilmet és döngicsélnek közben. Mi pedig végre leülhetünk a gép elé vagy megihatunk egy kávét az erkélyen, míg a kölykök bazseválnak a tévé előtt. (Gyengébb énektudással rendelkező gyerekek szüleinek ajánljuk a Szundi füldugót, amely jótékonyan megszűri a hangokat.)

Zimme-zumm - dvd
Zeneker Kft, Fortuna Records
2490 Ft

A Csőevő Duhajka meséi

Laár András új gyerekcédéjét bizonyára szeretni fogják azok, akik a L'art pour l'art még a leggyengébb éveiben is értékelték. Én nem tartozom közéjük, a Lila libától is rosszul voltam, ezért inkább a fejfájásom elmélyítésére volt alkalmas a Csőevő Duhajka. A szerző hangja, hát ismerjük mind, kappanhang, a dalok szerintem rettenetesek. Ugyan a büdös zokni-taknyos zsepi vonal poénjaira amúgy fogékony vagyok, de itt valahogy annyira nem fut ki semmi sehova, hogy alig bírtam, sokszori nekifutásra végighallgatni a cédét. Az egyetlen erénye a valóban fantáziadús lénynevek. De hogy mi köze ennek bármiféle belső úthoz, saját lelki gazdagsághoz, ahogy azt a kiadó írja a cédé alpját képező könyvről - nem tudom, persze nem vagyok buddhista. Csak súlyos fanatikusoknak ajánlom. (hanna)

A Csőevő Duhajka meséi - hangoskönyv
Jaffa Kiadó
3000 Ft
Oszd meg másokkal is!
Mustra