SZÜLŐSÉG

Idén több gyerek született, mint tavaly

2008. május 27., kedd 10:45

Az idei év első három hónapjában 1,7 százalékkal több gyerek született, mint tavaly ugyanekkor. A halálesetek száma 2,2 százalékkal csökkent a vizsgált időszakban, de a népesség így is csökkent, körülbelül 7 ezer fővel. A becsült lélekszám 2008 márciusában 10 millió 38 ezer volt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatójából.


A születések száma az év első három hónapjában viszonylag egyenetlen volt: január-februárban 500-zal több, márciusban 100-zal kevesebb gyermek született, mint tavaly ilyenkor. 2008 első negyedévében naponta átlagosan 378 ember hunyt el, szemben az előző évi 390-nel.

A házasságkötések száma továbbra is csökken: januártól márciusig összesen 4827 házasságkötés történt, ez 252-vel (vagyis 5 százalékkal) kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.

A születésszám emelkedése és a halálozások csökkenése miatt a természetes fogyás a 2007. január-márciusi 11 527-tel szemben 2008 első három hónapjában 10 363 fő volt. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege miatt az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, 7000 fővel csökkent. Eszerint a népesség lélekszáma az időszak végén 10 millió 38 ezer fő volt, számol be a Független Hírügynökség.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2008.05.27 13:40:51Felicitasz

    Akkor még plusz egy ember, az én fiam. Állampolgár lesz, de lakos nem. Mi is "külföldre távozott"-ak vagyunk.



    És szerintem is 10 millió alatt vagyunk már. Vagyis, szerintem is bőven van 38 ezer olyan magyar, aki úgy ment el külföldre hogy ez semmilyen népességfogyási statisztikában nem szerepel.

  • 2008.05.27 13:41:37másutt

    igen, zolnaid, teljesen igaz.

    ugyanis a gyerekem nem allampolgara annak az orszagnak, ahol szuletett. es egyelore Magyarorszagnak sem allampolgara.

    egy 3. orszagnak az allampolgara, ahova meg soha nem tette be a labat!

    ahol megfogant, fetuszkorat toltotte, megszuletett es most lakik, egyelore csak "turista". Mert enm engedelyezik az allampolgarsagat. :D

    Ilyen is van.

  • 2008.05.27 14:28:01Borcsika

    Végre! Csak azt sajnálom, hogy én nem vagyok az idei friss anyukák között. Majd jövőre! Nagyon remélem.

  • 2008.05.27 14:47:30Subbantósdi

    A számok valóban sokszor nem fedik a valóságot.

    Nagyon szép, hogyha sok gyerek születik, hiszen ez azt mutatja, hogy mégiscsak van gyerekvállalási kedv, és nem veszi el az állam az intézkedéseivel.

    Ráadásúl alapvetően nem élünk jól, anyagilag, az emberek döntő többsége, és így is vállalják.

    De sajnos azt kell mondanom, hogy az intézményrendszer mintha nem venné észre, hogy több a bölcsödés és óvodás korú gyerek, mert ha igen, nem lennének várólisták és otthon évekig kénytelen csücsülő anyukák a gyerekeikkel, akik amúgy minden feltételnek megfelelnének, hogy intézménybe járjanak.

    Erre kéne a hangsúlyt helyezni, hogy nem elég, hogy van gyerek, bár nem annyi azért, mint amennyi hírtelenjében a hetvenes évek elejétől kezdve úgy nagyjából a közepéig született, de aztán mi lesz velük?

    Mert nem maradnak mindig újszülöttek...valahova be kell őket adni.

    Az meg sajnos igaz, hogy egyre kevesebb dolgozó embernek kell eltartania a növekvő nem dolgozó réteget és hogy a mai nyugdíjasok még valahogy elvannak, de aztán hogy milyen lesz a nyugdíj, azt nem lehet majd tudni...

    Nem lesz olyan garantált, mint még ma.

    Úgyhogy ha megérjük, mert lesz olyan egészségi állapotunk és nem emelik irreális magasságokba a korhatárt, sem lehet tudni, mit is kapunk azon kívül, amit magunk ha tudunk, gyűjtögetünk évtizedeken át.

  • 2008.05.27 15:27:24Fazekas Valeria

    Subbantosdi



    Az anyagi az egyik oldala, amit irtal, az erzelmi a masik.



    Szerintem rengetegen erzelmileg nem elnek jol (elegedetten, boldogan, remelem ertheto vagyok).

    Ez is befolyasolja a gyerekvallalast - a tovabbi gyerekek vallalasat mindenkepp.



  • 2008.05.27 15:56:07Subbantósdi

    Fazekas Valeria: ebben abszolút egyetértek Veled, sok aspektusa van annak, hogy nő vagy csökken a gyerekvállalás, de ha mégis nő, abban nem feltétlenül csak az van, hogy nő a kedv, hanem pl. és ezzel foglalkozott nemrég itt egy topic, sajnos sok nő "pasifogónak" fogja fel a gyerekvállalást, nem beszélve olyanokról, akik a gyerek után járó ilyen olyan segélyekből és állami juttatásokból élnek, és a gyerek után járó szocpolból építkeznek aztán bontanak házat, hogy újra és újra felvegyenek megint pénzt, csalással.

    Erre van sajnos példa.

    A rendszer, ahogy mi sem, benne élő emberek, nem tökéletes.

  • 2008.05.27 16:31:30Sheruzad

    én is Mon vagyok bejelentve.. holott.. :]

  • 2008.05.27 16:57:42cozumel

    Masutt



    ez erdekes, az en gyerekeim mindharom orszagnak az allampolgarai...

    Igaz, magyar papirokat en sem csinaltattam, de a kanadai magyar nagykovetsegen azt mondtak, hogy azonnal kapnak magyar utlevelet, ha kuldom a szul. akvi. kivonatot.



    Mexikoban automatikusan allampolgarok lettek a szuletes jogan, a kanadait is azonnal megkaptak, apa jogan, a konzulatuson keresztul inteztuk.

  • 2008.05.27 17:24:42cozumel

    Picilany



    Koszonjuk az eredeti gondolatokat. Sokat segitett a hozzaszolasod.

  • 2008.05.27 17:36:50shanda

    Cozumel, én is pont a Picilany hozzászólás hasznos voltát és félelmetes eredetiségét akartam kiemelni, megelőztél :)

  • 2008.05.27 18:01:50Sue

    Eszméletlen, hogy egyesek minden topikból tudnak etnikai kérdést csinálni. :)

  • 2008.05.27 20:08:54steiner

    Azért itt eléggé működik a cenzúra. Két hozzászólásom is lekerült, de még azé is akinek üzentem. Na mindegy ez nem engem minősít!

  • 2008.05.27 20:12:34steiner

    A "kicsiány" hozzászólása azért került le, mert nem éppen nem dicsérte a Lákátos Winettou"-ékat?

  • 2008.05.27 20:28:58Sanima

    Mit mondott a kimoderált hozzászóló?Most kezdett érdekelni a téma:))

    esetleg vki eufemizálva előadhatná, mit írt.

  • 2008.05.27 20:29:17steiner

    Kedves Sue, itt ebben az országban nincs etnikai kérdés, itt már etnikai válság van.

  • 2008.05.27 20:33:27steiner

    Röviden, hogy mi is kimaradtunk a "babaprogrammból", pedig dédszülőkig visszamenően mindenki főiskolai/egyetemi végzettséggel rendelkezett. Nem volt a családban öröklődő megbetegedés, alkoholizmus. Általában 90 évig éltek szellemi frissességben, katolikusok vagyunk, német/magyar származással.

  • 2008.05.27 20:38:23steiner

    Ezt a Saminá-nak írtam. Nem akartam kérkedni, csak az a véleményem, hogy számtalan értékes fiatal pár esetében a bizonytalan jövőkép játszik szerepet, abban, hogy az ország lakosságának létszáma sajnos nem nő.

  • 2008.05.27 21:19:24Sue

    Hogy hogy ki lett moderálva egy hozzászólás? Ez ált. nem történik meg, pedig már volt 1-2 komolyabb eset.

  • 2008.05.27 21:25:08Sanima

    steiner, köszönöm, amit írtál, de sajnos nem tudom értelmezni.

    Nyilván én vagyok gyengeelméjű, de nem tudom, mire írtad ezt, és hogy mit írt a feltehetően bunkó módon hozzászóló kimoderált, és az amit leírtál, milyen összefüggésben van a poszttal, és az előző hozzászólásokkal.:(

  • 2008.05.27 21:26:24Sanima

    Sue, te még jössz nekem egy e-mail-lel, ugye- ugye:))))))

    Vagy el tetszett felejteni?:)

  • 2008.05.27 21:42:19Sanima

    okés, Sue, akkor majd írok, de már csak holnap szerintem.

  • 2008.05.27 21:43:04Sue

    Sanima nem vagy te gyengeelméjű, csak nem láttad, hogy mit írt. :) Annyi volt a lényege, hogy a cigányság miatt a magyarok már kisebbségben vannak és ezek az adatok is csak annak tudhatók be, hogy a romáknak sok gyerekük van. Nem hiszem, hogy ez ideillő téma volt, gondolom ezért törölték.

  • 2008.05.27 21:47:25Sanima

    Aha.Most már értem. Köszi!:)

  • 2008.05.27 21:56:01Sanima

    Vagy



    annyira le voltak törve az emberek a megszorítások miatt, hogy pótcselekvésként és örömforrásként többet szexeltek.:)

  • 2008.05.27 22:03:28Sue

    Szóval tavaly nagyon sok celebnek lett gyerek. Lehet, hogy ez hozta meg mások kedvét.



    Okoska, ebben tényleg lehet valami. Most is mennyi terhes celeb van...

  • 2008.05.27 23:26:29másutt

    szerintem csak divat lett errol irni...

    eddig is voltak terhes szinesznok es enekesek, csak nem celebeknek hivtak oket. :)

    kb 5 eve terjedt el ez a "hasakrol kozelkep" alatta felirat: TERHES vagy csak MEGHIZOTT??

    Szegeny Nicole Kidman is mar vagy 4 eve terhes. :)

  • 2008.05.28 08:21:18Sanima

    Tényleg, másutt, Nicole Kidman már legalább 4 éve terhes!:)))))))))

  • 2008.05.28 10:25:17Subbantósdi

    Sue: én olvastam egy nem reprezentatív felmérést, hogy vajon a celebek gyerekvállalási kedve emeli, emelte meg az átlag nők gyerekvállalási kedvét?

    A válasz az volt, hogy nem.

    Én elhiszem, mert szerintem ezek a celebek inkább a fiatalabb nőkre, kamaszokra hatnak, akik aztán meg pláne manapság nem vállalnak gyereket, inkább tanulás, bulizás, karrier, aztán majd valamikor gyerekvállalás.

  • 2008.05.28 10:56:13másutt

    Subbantosdi, igaz, a szulesi kedvet nem hozza meg.

    Viszont a viselkedesre sajnos hatnak: valasztott csaszarmetszes, nem szoptatas, azonnali edzes es lefogyas es legyel versenysulyban es kinezetben 3 hettel szules utan... ezek az elvarasok manapsag es mindezt a celebek hajtjak. Avagy az ujsagok, akik mindezt lekozlik.

    (nezzetek meg Cate Blanchet-et az 5 hetes gyerekevel Cannes-ban!! csontsovany es minden partyn ott van, minusz gyerek)

  • 2008.05.28 11:19:18Sue

    Subbantósdi, nem mondom, hogy rám pl. közvetlenül hatott a celebek gyermekvállalása, de lehetséges, hogy tudat alatt valamennyire bennem volt, hogy milyen jó lenne most gyereket vállalni, mert mindenhol ezt láttam és erőt adott, hogy mások is ezt szeretnék. Egy pár évig az ember pl. a 90-es években inkább olyan tendenciákat látott, hogy "minek a gyerek? Legyen karriered". Szerintem ezek a dolgok tudnak valamennyire befolyásolni.

  • 2008.05.28 13:16:12Fazekas Valeria

    Meg mindig nem tudom HANY gyerek az 1,7 %.

  • 2008.05.28 13:31:21thais

    Hallottam valamelyik rádióadón, hogy egy új szabályozást szeretnének bevezetni, miszerint: kizárólag 3 gyerek után adnának családi pótlékot, a többi gyerek után adókedvezményt, megakadályozva ezzel a megélhetési gyerekvállalást. Ezzel részben egyetértek, nem rossz ötlet. A probléma csak ott van, aki minimálbérre van bejelentve a munkáltatója által, s ezt nem önszántából teszi, hanem rákényszerítik. Van egy gyanúm, hogy az ilyen munkáltatót nem igazán érdekelné az x. gyerek után járó adókedvezmény. Szóval nem csak azokat sújtanák vele hátrányosan, aki megélhetésből vállal 10 gyereket, hanem a hasonló magyar dolgozókat. Valami olyan formát kellene ebből kihozni, hogy be lehessen vezetni mégis. Lehetne esetleg bölcsödei díjat, óvodai díjat, iskolai étkezési támogatást adni a cs.p. helyett, beszámítva az adókedvezménybe. Netán Üdülési csekk formájában is el tudnám képzelni indokolt esetben, ha az illető nagycsaládos beleegyezik. Nem vagyok szakember, de lehet, hogy ez megoldás lenne.

  • 2008.05.28 13:34:41thais

    Attól, hogy valami híresség 30 éves kora után természetes módon anyaságra adja a fejét, attól én még nem fogok kedvet kapni egy újabb gyerekszüléshez. Nem a hírességekkel kellene kedvet csinálni, hanem korrekt gazdaságpolitikával. Kedvezmményekkel, és megszüntetve a kisgyerekes anyák hátrányos megkülönböztetését a munkáltatók által. Netán több szociális bérlakást illenék építeni.

  • 2008.05.28 17:12:29Fazekas Valeria

    Koszi a linket :)

  • 2008.05.28 18:58:13míramira

    Én viszont 3. gyerek után egy fillért sem adnék.

    Megszülte? Vállalták? akkor tartsa el.Kivétel ikrek és sérült babák.

    3-gyereknél miért kell ennyi engedmény?

  • 2008.05.28 18:59:32míramira

    steiner ez jóóó!

    Illetve jót mosolyogtam sajna igazad van.

  • 2008.05.28 19:41:17psyché

    hat, azert az egy kicsit durva, hogy a 3. gyerek utan semmi penzt sem adnal. miert kene büntetni egy fogyoban levö tarsadalomban azokat, akik szaporodnak, akik tesznek ez ellen. nem kinaban vagyunk, ahol tul nagy a nepszaporulat. ja, es 3 gyereket baromi nehez 2 keresönek eltartani, egyertelmüen csökken az eletszinvonaluk. szerintem inkabb tamogatni kene öket, hogy minnel több 3 gyerekes csalad legyen magyarorszagon.

    1 gyerek = kihalas

    2 gyerek = reprodukcio

    3 gyerek = szaporodas

  • 2008.05.28 19:44:07Sue

    Szerintem pedig arányosan kellene adni. Minden gyerekvállaló kapjon pénzt. Ha 1 gyereke van, akkor x összeget, ha 2, akkor 2-szer annyit stb., ne tegyenek különbséget az 1,2,3,4 gyerekesek között, mert ez teljesen igazságtalan. Akinek 2 gyereke van pl. semmire sem jogosult, de ha már 3, akkor mindent kap.

  • 2008.05.28 19:49:59psyché

    Abban egyet ertek, hogy minden gyerek utan jarjon penz, mert a harom gyerekhez is egy gyerekkel kezdödik az ut.

  • 2008.05.28 19:51:52Sanima

    Viszont akkor itt sajnos megint szóba kerül a "gyerekemből élek" elvet követő réteg...

  • 2008.05.28 20:05:39Sue

    És azért is jó, ha minden gyerek után jár valami, mert akkor nem érzik a szülők azt a kényszert, hogy csak azért kell gyereket vállalni, mert akkor kapunk bármilyen jutattást. Ismerek rengeteg embert, akiknek csak 1 vagy 2 gyereke van, de az életszínvonaluk sok 3 gyerekeshez képest sehol sincs. Az a baj, hogy a fizetéseket is hiába nézik meg, mert a vállalkozók minimálbéren vannak bejelentve, így ők kaphatnak pl., de ha mondjuk van 2 gyereked és tanár vagy, nincs esélyed semmit kapni, pedig a fizetésed távol áll a vállalkozóétól. Nem azért mondom, de röhejes, hogy a kormány azt hiszi, hogy majd évi plusz 40-50000 forintért vki több gyereket vállal, mikor maga a szociális rendszer nem családbarát és egy gyerek nevelése nem abból áll, hogy költesz rá egy összeget és el van magának egész nap anélkül, hogy bármi pluszt is kapna. Ez a rendszer úgy van elrontva, ahogy van.

  • 2008.05.28 21:26:45míramira

    Azért van egy gyerekem mert ő neki megtudom adni azokat a dolgokat amiket kér.

    Kettőnek nem tudnám,meg hát ugye kettőt iskolázz be ahogy akarsz.

    3 gyerek meg nem kell azért mert ingyééér van ez meg az.

    Akinek nem inge....

  • 2008.05.28 21:36:40Sanima

    Míramira, ez oké, de volt olyan ismerősünk is, akitől apum megkérdezte, gondolnak-e kistestvért a lányuk mellé, erre a nő felháborodottan válaszolta, hogy még mit nem, az Évike nem fog osztozkodni senkivel..

    ez meg milyen már?Az is a gyereke lenne, nem?

  • 2008.05.28 21:58:30vikimanka

    Nem tudom mi lenne a megoldás, de én nagyon közelről látom, hogy tényleg rengeteg olyan család van ahol azért vállalnak sok gyereket, hogy ne kelljen dolgozniuk. Megkapják 7 gyerekre a csp-t, de a gyerek reggeltől estig ki van téve az utcára, rá sem néznek. Minden hónap 6. napján kint állnak a posta előtt, várják a postást aztán irány a kocsma. 3 napig tortát esznek kolbásszal utána hó végéig az önkormányzatot járják, hogy segítsenek nekik. Az üzletek körül rengeteg szemetet dobál el a sok gyerek, mert gondolkodás nélkül mindent megvesznek nekik, de a szülőknek már arra nem telik az idejéből, hogy megtanítsa a gyereket, hogy hova dobja a szemetet.

    Addig amíg miattuk adózunk horribilis összegeket, addig ne sírjon az állam, hogy kevés gyerek születik, mert kevesen tudnak kettőnél több gyereket vállalni.Sőt, ami még szúrja a szememet, hogy esély sincs rá, hogy valaha dolgozni fognak, mert 15 éves koruktól 40-ig folyamatosan gyesen vagy anyaságin vannak.

  • 2008.05.28 22:03:14psyché

    valoszinünek tartom, h míramira is azokra gondolt, akik csak azert vallanak sok gyereket (nem 3at), mert jo nagy a segely. ezt en is igazsagtalansagnak tartom, es a tamogatast szigoru kontrollhoz kötnem. de en pl azert nem vallalok (most) 3. gyereket, mert anyagilag nem engedhetem meg magamnak. igy egy kicsit nagyobb tamogatasnak termeszetesen örülnek. nem kene ennyit varni. söt, lehet hogy meg egy 4. is bevallalnek. Na de annal többet semmikeppen sem.:-) el tudom kepzelni, hogy mas normalis csaladok is hasonlokeppen gondolkodnak, mint en & egy kis motivacio megallithatna az orszag nepessegenek a csökkeneset.

  • 2008.05.28 22:49:35míramira

    Erre gondoltam!!!!

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta