SZÜLŐSÉG

Diétás étrendben is jó a spárga

2008. május 22., csütörtök 08:20

A spárga az egyik kedvenc zöldségem, többféleképpen elkészíthető. Ha csak most próbálkoztok először a spárgával, akkor a zölddel kezdjétek, annak kevésbé jellegzetes az íze, mint a fehérnek, ami egy kissé kesernyés. Rostban és vízben igen gazdag, így diétás étrendbe bátran ajánlom. Jól passzol tésztához, húshoz köretnek, vagy wokban sütve más zöldségekkel. A zöld spárgát úgy kell megtisztítani, hogy mosás után levágjuk a fás végét, majd ha szükséges, zöldséghámozóval megpucoljuk a vastagabb szárvéget. A fehér spárgát muszáj meghámozni, különben keserű lesz.


Csőben sült spárga

Hozzávalók:

fél kg fehér spárga
1 kis pohár tejföl
1 tojás
10 dkg sajt
só, bors

Elkészítése:

A spárgát megtisztítjuk, kevés, cukros, citromleves, sós vízben 5 percig főzzük. Egy sütésre alkalmas tálba lerakjuk a lecsepegtetett zöldséget, majd a tojásból, tejfölből (ízlés szerint tegyünk bele kicsi sót-borsot) készült keverékkel öntsük le, reszeljünk sajtot a tetejére és tegyük előmelegített (kb. 180-200 fokos) sütőbe. Addig süssük, míg a sajt rápirul az ételre.

Egybesült spárgafasírt

Hozzávalók:

fél kg spárga
2-3 zsömle, vagy ennek megfelelő mennyiségű kenyér
2 tojás
hagyma, fokhagyma
só, bors

Elkészítése:

A spárgát megtisztítjuk, majd apróra vágjuk. A beáztatott, kinyomkodott kenyérrel, és a két tojás sárgájával összekeverjük. Sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint rakhatunk bele apróra vágott hagymát, fokhagymát, esetleg egy kis pirospaprikát. Végül hozzákeverjük a tojások habbá vert fehérjét, és forró sütőben addig sütjük, míg a teteje megpirul. Hamar elkészül. Egy kis salátát kínálhatunk hozzá.

Spárgakrémleves

Hozzávalók:

fél kg fehér spárga
egy evőkanál étkezési keményítő


Elkészítése:

A spárgát megtisztítjuk, feldaraboljuk, majd sós, cukros, kis citromlével ízesített vízben feltesszük főni. Ha megpuhult, kivesszük a spárgát, a főzőlevéből egy kicsit hozzáadunk, és simára turmixoljuk. A főzőlevéből adjunk hozzá annyit, hogy a nekünk tetsző állagot elérje. Forraljuk fel, majd a keményítőt keverjük el egy deci vízben, és folyamatos keverés mellett adjuk a leveshez, ez besűríti. Hidegen-melegen egyaránt jó, adhatunk hozzá pirított kenyérkockákat.

Moira

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2008.05.22 11:08:23Pandi

    Moira, köszönöm szépen!:)



    Bár eddig ahányszor csak kóstoltam, mindig ízlett, én magam még sosem készítettem spárgát.

    Úgyhogy itt az idő, hogy a te receptjeiddel megpróbáljam.:)

  • 2008.05.22 11:36:05nele

    nem tudom, honnan veszed, hogy a feher sparga keseru, ez igy nem igaz, talan nem volt friss, amit ettel?

    Eppen tegnap probaltam ki a csoben sult sparga receptjet, azzal a kulonbseggel, hogy fott sonka is kerult bele (a mindmegette.hu-n talaltam).



    Kicsit fura szagut pisil utana az ember, de ezt leszamitva en is nagyon szeretem a spargat!

    Vasarlaskor erdemes kitapogatni a veget, hogy nedves-e ill. a fejenel a levelek zartak-e, akkor biztosan friss a sparga (feher).

  • 2008.05.22 11:37:18nele

    Ki tudja, Magyarorszagon merrefele termesztenek spargat? Azt hiszem, homokos talajt igenyel.

  • 2008.05.22 11:51:45Hűbele

    Tejszínes sprágakrém leves.



    Fél kg fehér spárgát megpuculunk, 1-2 cm-es darabokra vágjuk. Húslevesben/ leveskockával ízesített vízben puhára főzzük, majd botmixerrel pürésítjük. 2 dl főzőtejszínnel lágyítjuk. Mehet bele még petrezselyem, bors, szerecsendió vagy éppen citromlé ízlés szerint. Egyszerűen isteni:-)))



    Amúgy még soha nem találkoztam keserű fehér spárgával, ezt nem is értem. Szerintem tuti nagyon nem lehetett már friss, amit ettél.

  • 2008.05.22 11:53:12Hűbele

    megpucolunk

  • 2008.05.22 12:07:16mazsola84

    Ha a pasitok spárgát evett, utána kerüljétek az orális érintkezést, mert nemcsak a pisi lesz fura szagú utána...

  • 2008.05.22 12:14:10B-

    Imádom a spárgát! A múltkor megvettem 2 csomagot, az egyiket azon nyomban megpároltam magamnak, és úgy, minden nélkül elrágcsáltam :-) A második adagból aztán finom tejszínes - parmezános tésztaszószt rittyantettem, hogy a páromnak is jusson a jóból.



    Komolyan mondom, jobban várom tavasszal, mint az epret :-)

  • 2008.05.22 12:30:32Nilüfer

    A spárga a legjobb cucc..meg a padlizsán, de mostan arról hallgatunk:DDD

    Tavaly Hollandiában láttam ilyentájt spárgát, hát, emberek, az valami csoda votl..dupla vastag, zöld, fehér, kicsit zöld, friss, nagyon hosszan nem fás..nem tudunk mink spárgát növeszteni!! Hozzáteszem, az ízét nem teszteltem(sajnos) mert átutazóban voltunk,

    de szerintem finom is lehetett.Ja, és nem volt aranyárban.Mert itthon én drágállom, két-három szál fejenként nálunk nem cucc, szerintem drágább, mint a hús.Legalábbis Debrecenben.

  • 2008.05.22 12:31:58Nilüfer

    Úgy értem, ha főzök akkor mennyiséget főzök:DD egy kis csokréta spárgáért be se izzítom a gázt:)

  • 2008.05.22 13:24:08Los Alamuszi

    Nekem a mostani kedvenc -fogyókúrás- spárgareceptem, amit hetente akár kétszer is megcsinálok, mert most van friss spárga:

    egy csomag spárgát (én zöldet veszek, ha van) vékonyan meghámozom, a végéből levágok annyit, ameddig fás a szára (ha vékonyak, akkor akár csak egy lapocskát kell levágni). Egy fazékba kb. egy liter vizet teszek, felforralom, ráteszek a fazék tetejére egy szűrőt v. nokedli szaggatót (profik meg párolóbetétet), és szépen elfektetem rajta a spárgákat. Ha valaminek le kell lógnia róla, az legyen a feje, mert az nagyon zsenge. LEfedem fedővel v. alfóliával és 8-10 percet párolom a gőzben.

    Egy csomag békebeli Angello sonkát (vagy bármilyen pármai jellegű sonkát, csak ez a legolcsóbb) felbontok, és 5-6 szál (ha vastagabbak, 3-4 szál) spárgát betekerek egy-két szelet sonkába. Egy tűzállótálat lehet vékonyan (akár olajspayvel) kiolajozok ráfektetem a tekercseket, és meggrillezem őket, míg a sonka meg nem pirul (8-10 perc) Nem muszáj grillezni, sütni is lehet magas hőfokon kb. ugyanennyit, akkor is megpuhul.

    Kiveszem és tálalom úgy, hogy meglocsolom balzsamecettel (legjobb a krémes, sűrű), és szeletelek rá parmezánt nagyon vékony szeletekben (uborka reszelővel szoktam), meghintem durvára vágott friss bazsalikommal (opcionális), és reszelek rá egy kis borsot. Sózni nem szoktam, mert a sonka-sajt elég sós.

    Ha nem vagyunk magunkkal nagyon szigorúak, lehet hozzá friss kenyeret is enni, úgy kiadósabb, de én nem szoktam.

    Viszont a fenti adagot kenyér nélkül egyedül is be tudom vágni ;-)



    Amúgy, a spárga nem olyan borzasztó drága nálunk a törökbálinti Corában kétszáz körül volt, a Nagycsarnokban meg még olcsóbb volt, csak oda nem nagyon jutok el. A helyi zöldségesnél is háromszázért volt, csak már nem volt szép, hanem nagyon vastag volt.

  • 2008.05.22 13:54:20B-

    A zöld spárgát nem kell meghámozni.

  • 2008.05.22 14:45:32nouvelle

    a spárgának ne vágjátok le a fás végét, hanem törjétek - mindig ott fog törni, ahol még épp friss (nyilván minél kevésbé friss, annál nagyobb rész fog belőle letörni)



    és itt van két jó recept is:



    chiliesvanilia.blogspot.com/2006/05/slt-sprga-fokhagyms-krumplikret-tombol.html



    chiliesvanilia.blogspot.com/2007/05/tavaszi-rgyezs-sprga-flamand-mdra.html

  • 2008.05.23 15:09:26sz.sz.sz

    nele: Kiskunfélegyházán és környékén biztos termesztik, láttam:)

  • 2008.05.23 15:10:04sz.sz.sz

    nele: Kiskunfélegyházán és környékén biztos termesztik, láttam:)

  • 2008.05.23 18:02:23Nilüfer

    Ja, egy csomag spárga itt is 250-400 ft között van..kb két embernek elég..kilóra nagyon is drága.és ha nincs mellette köret, meg husika, meg ez-az, akkor lehet, hogy elég, csak akkor már nem annyira diétás:DDD de ma is vettem két csomaggal:)Én is " termesztem" csak nálunk virág lesz belőle, kerti aszparágusz, mifelénk nyúlárnyék az ő neve:DD / fel kéne bakhátazni a földet, és ahogy bújik kifele a hajtás, szépen kihuzigálni..baromi meós növény, a telepítéstől három év, míg terem..kb.Úgyhogy persze, hogy drága:)

Blogok, amiket olvasunk

MAI MANÓ 6 híres első kép a természettudomány világából

A tornádóról egészen odáig a legtöbben azt hitték, csak valami babonás mendemonda, ami nem is létezik. Híres első képek.

SCHRÖDINGER Közeli vagy távoli jövő a fejátültetés?

A sajtóban néha elő-előbukkan egy hangzatos főcím, néha olyan is, amely 2017 végére már komplett fejátültetést is sugall. Mennyi igazság lehet ezekben? Hol tart a tudomány jelenleg?

HEALTH A legjobb módszer, ha leszoknál a dohányzásra

A leszokás sikerrátája "natúrban" csak 5-7 százalék. Ha viszont felkészülten állsz neki, ezt 50-70 százalékra növelheted. Leszokás lépésről, lépésre.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta