Nem akarok kengyelbe kötözve szülni!

Zanza!

Természetesen gyorsan és könnyen szeretnénk szülni, de hát nem mindig úgy mennek a dolgok élőben, ahogy akarjuk. Ezért már jó előre minden nőnek megvan a saját forgatókönyve, hogy hogyan szeretné gyermekét a világra hozni. Állva, guggolva, tótágast állva, az Adriában énekelve, hableányokkal körbevéve, ízlés szerint. Sőt, a legtöbbünk azt is pontosan tudja, hogy hogyan nem. S csak halkan jegyzem meg, hogy sokszor pont úgy zajlik minden, mint amitől félünk, mert annyiszor mondogattuk magunkban. Pont úgy, mint vizsgán a meg nem tanult tétel számát.



Már a szülészetet is úgy választjuk meg, hogy milyen lehetőségeink vannak konkrétan. Apa törölgetheti-e homlokunkat (vagyis bent lehet-e), van-e nagy labda hogy pattogjunk rajta (bálna testtel, muhaha), lubickolhatunk-e egy tonnásan a kádban, meg ilyenek. Következzen néhány dolog, amitől általánosságban minden nő retteg (figyelmen kívül hagyva a gyerek és saját maga egészségügyi állapotát):


- Ne kelljen feküdnöm!

Jómagam is egyetértek azzal, hogy hanyatt fekve vergődni 3 ujjon túl valóban embert próbáló, bár epidurál érzéstelenítővel határozottan királyság (azt mondják, sajnos ezt soha nem tudom meg). Néhányan azonban azt mondják, hogy a szülés végén már annyira el voltak fáradva, hogy csak feküdni tudtak. Én úgy pattantam le minden vizsgálat után az asztalról (vagy ágy, végülis mindegy), mintha puskával lőttek volna ki, de a kengyellel már sok bajom nem volt. Nem úgy másoknak.

- Ne kötözzenek kengyelbe!

Ha már emlegettük a kengyelt, a nyomásnál hasznos kis nyughely lehet, bár határozottan rémisztő akkor, amikor még nem tudjuk elképzelni, hogy mennyire mindegy lesz nekünk közvetlenül a kitoláskor. A szülésfelkészítőn én csak néztem, néztem a vas fogantyút, ahogy össze van karcolva, a szülésznő pedig elnézően mosolygott: Ezt egy kicsit összekarmolták a mamák.

De no para, tényleg nem olyan borzasztó, annyi jó hormont termel a testünk, hogy simán elfelejtünk mindent az ütközet után 30 másodperccel. S bár szarul nézünk ki szétterpesztett lábakkal bekötve, sokszor jól jön, mert legalább van fix támasztékunk. Mégis sokan a megalázottság netovábbjának tekintik lekötözött lábukat. Szerintem nem utolsó a szerkezet a dokik és szülésznők fogvédelmére. Megjegyzem, az első szülésemnél egy egész szülészeti osztály taperolt végig alul, olyan hosszú volt az út a végéig, de ott, akkor ez teljesen mindegy volt.

Ha a természeti népek szülésére gondolunk, (s a saját háromnegyed órás természetes szülésemre is), valami azért lehet a guggolva szülésben. A gravitáció, meg a tágulás segítése mozgással, rugózással.

- Ne legyen foglalt az alternatív szoba!

Persze bizonyára nem azért alternatív, mert sutyiban tarisznyát akarnak batikolni a mamik, meg rápippantanak egy füves cigire dolguk végeztével, Joplint hallgatva.

Ott aztán fetrenghet, bordásfalazhat, gyertyázhat, labdázhat a nő, ahogy kedve engedi. De milyen kedve? Én legszívesebben agyonütöttem volna a dokit a gumilabdájával, amikor ki akarta próbáltatni velem, rúgtam el messze, pattogott a folyosón, s szegény ember is húzta el a szennyest. A fejemben két gondolat villogott vészjóslóan: levegő be, levegő ki! S egy extra és kósza gondolat is: vajon túlélem-e? Labda? Gyertya? Bordásfal? Anyátok!

Persze mindezek közül nagyon sok olyan testhelyzet, póz, hangulat, segédeszköz van, amire rengeteg nő esküszik, mert mindenkinek más jön be. S hogy kinek mi? Előre bizonyára senki sem tudja, s hogy akkor mit fognak sokan csinálni a szüléstervükkel, azt nem tudni, mindenesetre jól mutat majd a papa kezében, amint izgalmában morzsolgatja. A második gyereknél meg majd jól jön, aki úgy is máshogyan fog majd születni.
Blogmustra