SZÜLŐSÉG

Táborajánló: úgy jó, ha vizes!

2008. május 14., szerda 10:40

Még ugyan nagyon fázunk, ha arra kell gondolnunk, hogy vízbe csobbanunk, de hamarosan beüt a rekkenő hőség. Ráadásul valamikor ennek a magasságában a sulinak is vége lesz, kicsöngetnek, a gyerek meg ott áll a lakás ötven fokában, ilyenkor jól jön, ha vizes táborba íratjuk.



Ha év közben járt úszni a gyerek, nyert ügyünk van, mert jó eséllyel szervez a már jól ismert tanár turnusokat nyárra is. Amennyiben csak úgy jött az ötlet, válogathatunk kedvünk szerint a különböző szervezésű úszótáborokból.


Fiatal lányként, éltünk-haltunk azért, hogy valahogy bejussunk a Külker parkba (már gőzöm sincs, hogy miért, olyan hideg volt a vize, hogy majd megfagytam), hát most a gyereket is betolhatjuk már táborba 22.500 vagy 24.500 forintért.

Ha maximalisták vagyunk, ne adjuk alább Darnyi Tamás úszótáboránál. Két helyen is van Darnyi-tábor, a Margitszigeten, valamint a Komjádi uszodában egész nyáron (összesen 8 turnusban), betöltött 5 éves kor után, s a díj mindössze 14-16000 forint/hét.

Rengeteg vizes tábort szerveznek szerencsére, a Bohóchal úszó és szinkronúszó egyesület például felkeltette érdeklődésünket. A gyerkőcök bizonyára magukba szívnak valami minimális szinkronúszást.

A Palatinus az egyik legszebb strandunk. Ha magunk nem is tudnánk minden nap kifizetni a belépőjegyeket, a gyereket elküldhetjük a tutiba, az egyhetes tábor díja 15.500 forint, ami belépőt, oktatást, ebédet és felügyeletet foglal magában, már 3 éves kortól.

Ha nagyon bátrak vagyunk, s néhány év alatt elfelejtettük, hogy miket műveltünk mi magunk az evezőtáborok alatt, küldjük a gyereket is, hadd tanuljon élni! (Bizonyos kor alatt az alkohol még nem szerepel a veszélyforrások között.) Van olyan szervezés, ahol 8-12 éves kor között várják a gyerekeket, s alapfokon segítenek elsajátítani a gyerekkel a kajak-kenu sportot. Nem mellesleg nagyon hasznos sport ez később a fiúknak is, igazán szép vállakat csinál.

A múltkor néhány olvasóban keresztbe állt a kanál a tábordíjakat illetően, nos, most tessék megkapaszkodni, a gyerek akár 75.000 forintért táborozhat egy hétig, vízisíelhet, wakeboardolhat, barefoot hajóval, s aki érti a három utolsó szó 30 százalékát, már sínen van. Hogy picit polgárt pukkasszunk, lehet még drágábban nyaraltatni szörftáborban is, ahol 11 napért 79.900 forintot hagyunk ott, Balatonfüreden.

Ugyanezt a sportot tanulhatják Balatonszepezdfürdőn a gyerekek 40.000 forintért, egész nyáron 5 napos turnusokban.

A békésebb táborozás jegyében az iskolák nagy részének általában van lehetősége a Balatonhoz szervezni nyári táborokat, ami azért megfizethetőbb, mint a fent említett néhány csoda, de a legjobb azért mégis csak az, ha van egy nagyi, aki tárt karokkal várja a sarjunkat 50 méterre a parttól, míg mi törjük a követ a forró városban.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2008.05.14 12:32:34Anura

    Csak a cikk stílusát méltatnám: rendkívül jó, egyedi, és sziporkázó. Élvezettel olvastam el, bár még egyáltalán nem aktuális a nyaraltatás nálunkfelé. :)

  • 2008.05.14 14:08:48Illatos nyár

    Jajj de várom már én is a nyarat. Meleg, napsütés, balaton, adria, duna, s talán tisza is :-) Lehet, hogy nem pont ebben a sorrendben :-)



    A klóros vizet idén kihagyjuk.



    3 éves gyereket érdemes már úszótáborba adni, leköti?

    Vagy inkább úszógumival beengedni a sekély vízbe, addig, amíg kisiskolásként már hallgat az edzőre?

    Én magamtól tanultam meg úszni, nem értek hozzá.





  • 2008.05.14 21:59:08Vakmacska

    Olyat nem tudtok ahol szülővel háttérben de profitól tudna megtanulni úszni egy ovis gyerek?



    Mert oviban csak nagycsoportban fognak, esetleg nem lenne rossz előtte, hogy nálam valami okosabb tanítsa. Jól úszom, de én is magamtól tanultam mert mindenhol ugrani kellett volna meg merülni - klausztrofóbiával és tériszonnyal utóbbiak nem jól fértek össze. Úszni viszont nagyon tudok.

  • 2008.05.14 22:02:15wish73

    én a nagyobbikat 4 évesen küldtem először napközis úszótáborba. visszagondolva nem voltam normális. a kicsi még sosem volt, pedig már 5 éves. talán idén. 3 éves sztem kicsi még.

    hát, most elgondolkodtam, h az iskola által szervezett napközibe küldjem a margit szigetre napi pár szárért, vagy vékbordolni 80 rugóért. erre aludnom kell egyet.

    jó, hogy ilyen is van. amúgy ezen nem húzom fel magam, mert ez eleve sem sugallja, h bárkinek szól, a 30-40 körüliek meg igen. pedig nem.

  • 2008.05.14 22:05:55wish73

    Vakmacska, enyém gyerek úgy jár úszni, h 30 perc 2000 ft egyedül. én a parton nézelődöm. ismerősök járnak 2-3-4 fős csoportokba, ott az óradíj kevesebb, de ki kell fizetni a belépőt, úgyhogy a vége ugyanez. a nagy létszámú tanfolyam nagyon nem jött be. most azokat a szarul beépült mozdulatokat építi le a faszi, amiket ott a tömegben kialakított magának a lányom, h a mélyvízben ne fulladjon meg úszás címén. bassz.

    amikről én tudok, bp. XIII. kerület.

    ha érdekel vmelyik, dobj mélcímet

  • 2008.05.14 22:35:27kitka

    Wish73 üdvözöllek. Az én gyerekem is ment 4 évesen, nem is értem magam( ovistárs anyukája)

  • 2008.05.14 22:43:37wish73

    kitka,

    mit jelent, h ovistárs anyukája?

  • 2008.05.15 08:29:10Cyr

    illatos nyár: "3 éves gyereket érdemes már úszótáborba adni, leköti?"



    Sztem nem. Mi nem úszótáborral, sima úszással próbálkoztunk be a háromévesemnél ősszel (nem direktbe akarták vállalni, nézzük meg alapon, ha már a nagyobbik is megy). Nagyon lökött húzás volt, nem erőltettük. A nagyobbam sínen van, négyésfélként kezdte az úszást, most nyáron már magy a kicsi is, négy évesen, de nem táborba, hanem síma intenzív (heti 2 alkalom) úszásoktatásra.

  • 2008.05.15 08:39:48Meni

    Jaj, jaj, irigykedem. Végre valami, ami van Magyarországon, és ezek szerint nem is megfizethetetlen kategóriában (oké, oké, kinek mi, de szerintem ha én hurcolom a gyereket minden nap máshova, akkor is megvan a kaja és belépő tizenakárhány ezer, nem?). Sajnos itt Izraelben ez az egész táborozás, napközi ismeretlen fogalom. Augusztusban három hétre leáll az összes bölcsi, ovi (suli már július végén, na ott azt hiszem van napközi). Ilyenkor max. a szülők által szervezett, idősebb gyerekek (15-17) által működtetett "házi táborok" működnek. Vagy a nagyszülők :)

  • 2008.05.15 08:41:02Meni

    Ja, nem is igaz, mert vannak itt is igazi táborok, de csak kamaszkortól felfelé. És addig még sok nyárnak kell eltelnie...szerencsére... :)

  • 2008.05.15 08:48:52Cyr

    Meni: A gond az, hogy bár vannak táborok, épp számolgattam, hogy ha majd már mind a négy gyerekem megy úszótáborba, az mai áron csupán egy hétre 80e Ft. Gyanítom, hogy ez már nem az a kategória, amit egész nyárra tudunk biztosítani a gyerekeknek, így maradni fogok jobb híján én, a barátok, no meg a vidéki nagyszülők és ha belefér, egy családi nyaralás.

    Egy két gyerekre, 1-2 hétre persze még működőképes a dolog. De már most töröm a fejem a nyárra vonatkozóan (júniustól nem viszem a két lányt oviba, mert szó szerint csak megőrzés van), úgyhogy mindhárom gyerek velem nyomja, lesz egy hét családi nyaralás, 1-2 hét nagyszülőzés és slussz. Nekem viszont a harmadik trimeszter :))))

    1-2 éven belül amit még tervezek, az az állatkerti tábor lesz, mert az remeknek igérkezik (víz pedig ott max az elefánt ormányából, a viziló mellől, illetve a pálmaházból gyüjthető :)))), csak állítólag idejében kell jelentkezni, mert hamar betelik a létszám.

  • 2008.05.15 10:03:28Meni

    Hát Cyr, négy gyerekkel már minden egy vagyon, egy sima állatkerti séta vagy éttermezés is. Sok erőt kivánok a harmadik trimeszteres nyárhoz! :)

  • 2008.05.15 14:53:51Cyr

    Meni: Az éttermezés egyelőre nem, a csajok 2,5-3 éves koruk óta fotoszintetizálnak, esküszöm :))))))))))))

    Köszi, egyelőre meg van az erő, szülés előttre még egy lakáscsere is tervbe van véve, ha már lúd...

  • 2008.05.15 16:52:31Illatos nyár

    Cyr,





    meggyőztél. Ha majd maga kéri a strandolást, hogy járhasson úszni, akor járhat. Addig vizipisztolyozzon a bokáig érő vízben.

  • 2008.05.15 22:04:59wish73

    Meni, Izrael azon normális országok közé tartozik, ahol nem 10 hétre áll le az élet. nem tom, kelet eu-ban ez hogy megy, de tőlünk délre és nyugatra nincs ez a téboly, h 2 és fél hónapot kell egyben megoldania a szülőknek. nem extrém ritka az olyan család, ahol a nagyszülők nincsenek, vagy egyéb objektív-szubjektív okokból nem nyaraltatnak unokát. ott a szülőpáros totál meg van lőve, mert, ha csontra lefogyasztják a szabadságukat,akkor is kb. egy hét átfedés van, amúgy külön vannak a gyerekek nyár egyik felében egyik szülővel, nyár másik felében a másikkal. és ehhez még kell olyan főnök, ill. munkahely, ahol másfél-2 hétnél többet adnak ki egyszerre. ez azért nem gyakori. szóval egy átlag magyar család totál meg van lőve a nyári szünettel, viszont tanév közben a gyerekek hullák, mert nincs egyben két hét, amikor igazából regenerálódhatnának a nagy hajtásban.



    az álatkerti tábor télleg királyx, de már 2 éve is 30ezer fölött volt, most gondolom, simán 40, ha nem több:(

  • 2008.05.15 22:05:32wish73

    állatkerti-természetesen

  • 2008.05.15 22:40:37kitka

    Wish73 A gyerekeink egy csoportba jártak.

  • 2008.05.17 09:23:40wish73

    kitka, volt egy ilyen sejtésem a múltkori mondatod kapcsán, de gondoltam, ha rákérdezek, akkor előbbre leszek:)) nos, nem:))

  • 2008.05.17 21:28:13kitka

    Wish73 A kissebbik gyermekem koraszülött volt, most 3 éves, a nagyobb fiú, elsős egy másik kerületben jár suliba.

  • 2008.05.17 22:39:18wish73

    kitka, most zavarba hoztál...

    az én ovisom 5 éves, tuti, h egy csoportba járnak? lehet, h az én hibám, de passzolnék.

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta