Kattanj le a cicimről!

Zanza!

Hűséges olvasónk, Dexter, egyik szoptatós-altatós posztunkhoz hozzáfűzte a Poronty legviccesebb hozzászólását ever and ever. Miszerint mióta Csipetke megvan, ő is cici nélkül kénytelen elaludni. No igen. Ez lenne itt a kérdés, illetve a téma: hogyan is történik az elszakadás a (jelen esetben anya)melltől? Van olyan gyerek, akinek gond nélkül, egyszerűen, van, aki kisbabaként se lelkesedik túlságosan a témáért, van, aki még három évesen is éjt-nappallá téve csak azon lógna. Más a gyerekek szopási igénye, de másképp viszonyulnak az anyák is a szoptatáshoz. Van, aki gond nélkül szoptat sokáig, de van, akit hamar elkezd zavarni a közeli kontaktus, a folytonos készenlét, vagy éppen fájdalmat, kellemetlenséget okoz neki a nagyobb gyerek szoptatása. Elválasztás, elválasztódás: magától, vagy kisebb-nagyobb nyomás hatására végülis mindenki elszakad egyszer. Hogy mikor és hogyan, arra összeszedtünk bár forgatókönyvet. Várjuk az olvasói tapasztalatokat!

  1. Hagyományos: valamikor az ötödik-hatodik hónap táján elkezdünk pépes ételeket adni a gyereknek, méghozzá először általában a délelőtti szoptatás helyett. Ugyanis ebben a forgatókönyvben természetesen fix hat vagy hét szoptatás van, éjszakai már nincs. Fokozatosan, heti-kétheti ciklusokban haladva kiváltjuk a szoptatásokat kajával, és nyolc-kilenc hónaposan elválasztódik a gyerek. Akkor működik, ha a baba tényleg csak a kaja miatt szopik, és nem ragaszkodik különösebben a cicihez, vagy az anyja következetesen nem ad neki, csak amikor a terv szerint jónak látja.
  2. Igény szerinti: valamikor hathónapos kor után, de ha később, az se baj, ha kezd kevés lenni a tej (bár elvileg ugye az mindig alkalmazkodik a gyerek igényéhez), elkezdünk szoptatás után egy-egy kanálka gyümölcslevet adni a gyereknek, lassan ismertetjük az ízeket, ha akar szopik helyette, ha akar eszik. Valamikor két éves kora körül állítólag a gyerek ráun a szopásra, vagy már csak reggel és este kéri, esetleg éjszaka, és szép lassan elválasztódik. Három éves koráig. Vagy később. De az se baj. Valamikor biztos, és a szoptatás mindenkinek csak jó lehet (vagy nem), kivéve a gonosz társadalmat, aki ferdén néz a hosszan szoptatókra. (Ez sajnos sokszor igaz. Csak az elválasztás szempontjából lényegtelen.)
  3. Ismerek gyerekeket, akik ilyenek: imádja már hathónaposan a Sinlac pépet, héthónaposan megőrül a gyümölcspépekért, és amikor egyévesen megeszi élete első csokitortáját, akkor anyjára mered, hogy komolyan gondolta-e, hogy eddig azon a vizes-cukros lén próbálta tartani. Egy és másfél éves kora között magától elfelejti a cicit, hiába volt igény szerinti, a mamája kicsit búslakodik, de aztán belenyugszik, hogy a gyereke felnőtt.
  4. Éjszakai evők: nappal van elég látnivaló, enni eszik, bár nem olyan sokat, éjjel viszont rákapcsol, három óránként ébred, szopik, cicivel alszik. Ha egyszer leszoktatják az éjszakázásról, akkor már nappal sem érdekli a cici, elválasztja magát.
  5. Intellektuális: anyának egyszer csak elege lesz a szoptatásból, vagy hiretelen betegség miatt nem szoptathat tovább. Leül szembe bölcsen néző kis porontyával, elmagyarázza, hogy anya már nem, másnaptól nincs cici, gyermek bólint, és másnaptól nem is kell neki.
  6. Lassú tempó: szép lassan, egy-egy időintervallumot cicitlenítünk. Kinek mi a kényelmesebb: csak éjszaka, vagy először délelőtt, esetleg délután, vacsora előtt már nem, délutáni alváshoz már nem, és így elmaradoznak a szopások lassan. Minden alkalom kis háború, kis csata. Elhúzódó jellege miatt elég megterhelő, de talán kevésbé drasztikus, bár ki tudja.
  7. Népi: anyának kicsit elege van már a szoptatásból, teje sincs, csak cumizik a gyerek, dolgozni is vissza kell menni. Egyik nap bekeni cserszömörcével vagy tetszőleges borzasztó ízűvel a mellbimbót, esetleg letapasztja, hogy a cici beteg, és nincs több szoptatás. Gyerek kicsit/nagyon sír, majd belenyugszik.
  8. Védőnő ajánlata: a gyerek nagyon ragaszkodik a szoptatáshoz, anyját konzekvensen cicivel köszönti, éjszaka felkel, nappal többször reklamál, enni nem eszik. Megoldás: hagyjuk egy hétre a nagyszülőknél, utazzunk el nyaralni a férjünkkel, és mire visszajövünk, el van felejtve a cici. Lesz sírás, hányás, földhöz verés, de el kell határozni. Kérdés, miért is ne köszöntené egy hét után is cicivel az anyját.
  9. Nincs kiút: egyszerűen egyik napról a másikra elhatározzuk, és nincs többet cici. Ugyanaz az eredmény (érthető módon), mint az előbb: kétségbeesés, esetleg trauma (főként anyai oldalról), valószínűleg a dackorszak korai tüneteivel kombinálva, csak mindezt nem anyánk nyakába varrjuk, hanem mi magunk csináljuk végig, vélhetően bármily elhatározottak vagyunk. és bármennyire nem akarunk már szoptatni, vérző szívvel. Kérdés, hogy a gyereknek vagy az anyának nagyobb-e a trauma. Ez esetben ismert kifogás, hogy egy egy/másfél/kétévessel már másképp is lehet bizalmasan együtt lenni, rituálézni stb. Persze. Az van, hogy a gyerekek nagyon is szeretnek anyjuk hasán feküdni, éneklést hallgatni, nyakba bújni, meg szopni is. Én is nagyon szeretem a lekváros kenyeret is meg a mozarella salátát is. De ha lekváros kenyérhez van kedvem, nem a mozarellát veszem ki a hűtőből. A gyerek is ilyen, tudja, mikor mit akar. Nehéz mozarella helyett lekvárral kiszúrni a szemét.

 Nálatok hogy működött az elválasztás/elválasztódás?
 
Blogmustra