SZÜLŐSÉG

Vigyázz, kész, tábor!

2008. április 23., szerda 14:45

Ha gyerekkori táborozásainkra gondolunk, fel sem merül bennünk, hogy anyáink kényszerből írattak be minket, hogy együtt énekeljük a tábortűznél Guantanamerát több tucat sorstársunkkal. Azért nem gyanakodtunk, mert táborozni egyszerűen jó. Most, hogy már aktívan űzöm én is a mamisportot, tudom, hogy főleg iskolás korban, feldolgozhatatlan sokk lehet sok családban a nyári szünet és a gyermek konstellációja. Egy tábor viszont akkor jó, ha ebből a gyerek nem érez semmit, csak hanyatt dől a szórakozásban és dúskál az élményekben.



Az iskolák természetesen többfajta tábort szerveznek a nebulóknak, de sokszor a szülők valami egészen speciális szórakoztatásra vágynak (természetesen a gyerek részére).


Hosszas keresgélés után hamar rájöhetünk, hogy ha akarunk, annyi tábort találhatunk a csemeténknek, mint égen a csillag, én is teletölthetnék egy egész posztot linkekkel (vagy akár kettőt is), de inkább részletesen kapjátok a dózist, külön cikkekben. Addig is adunk egy kis támpontot, hogy milyen fajta szórakozást nyújthatnak a gyerekek számára az egyes táborfajták. Persze nem mindegy, hogy ottalvós táborba megy, vagy naponta elcipelősbe, a kisiskolások számára még sokszor az utóbbi a legideálisabb.

Ha már emlegettük a forróságot, a nyár legsablonosabb szórakozása a vízparti mókázás, Balatonnál, Velencei tónál, Fertő-tónál, Tisza-tónál és egyéb vizes helyeken. Ha visszagondolunk saját nyarainkra, emlékezhetünk rá, hogy néhány balatoni hetet biztosan töltöttünk már bundába csomagolva, tíz centire a méteres hullámokat vető víztől, így könnyen lukra futhatunk a nyár "nagy durranás" táborával, ha kifogjuk az egyetlen fagyos nyári hetet.

Ha azonban vízi táborba szánjuk a gyereket, és miért ne tennénk, akkor jó választás lehet egy úszótábor, ahol két legyet is üthetünk egy csapásra. Ha még nem tud a kölök úszni, megtanítják, ha pedig tud és szeret, űzheti a kedvenc sportját. S a "rossz idő"-problémánk is meg van oldva, mert a táborok nagy része fedett uszikban zajlik.

Amikor már kicsit nagyobb a gyerek, más alternatívája is van a víznek, például az evezős táborok. Én, mint lelkes Tiszán evező, csak javasolni tudom, az azonban tény, hogy mire élvezni is fogja a gyerek ezt a fajta nyaralást, már rég nem mi szervezzük a programját.

Ha mozgás, akkor gondoljunk a táncra is, bár nem biztos, hogy egy amúgy nem táncoló gyereknek nagy élmény. Kisebb stúdióknál könnyen beleszaladhatunk olyan szervezésbe, ami mondjuk tánctábor ugyan, de egy iskola termében és folyosóján zajlik az egész. A semminél persze jobb, főleg egy amúgy összeszokott társaságnak, de nem biztos, hogy a gyerek egy kis teremben akar dekkolni egész héten.

Mozgással, sporttal kapcsolatos táboroknak igazán széles választékával találhatjuk szembe magunkat, karate, vívás, foci, lovaglás,vagy vándortábor (igen, erre mindenki eljutott legalább egyszer és tuti, hogy el is tévedt a legrövidebb utat keresve) formájában.

De ne csak testre, gyúrjunk agyra és kreativitásra is! Ha tanult már legalább egy évet a gyerek valamilyen nyelven, kézenfekvő lehet beíratni nyelvi táborba saját, vagy egyéb szervezéssel. Nem biztos, hogy csöpp gyerekünk élvezni fogja a hirtelen töményen érkező angolszász, vagy egyéb nyelv áradatát, azonban a legtöbb nyelvi táborban rengeteg kézműves és szabadidős tevékenységet is tartanak.

Ha már kézműveskedés, akkor irány valamilyen művészeti tábor, ami nagy élmény lehet a gyerekeknek! Agyagozhatnak, tűzzománcolhatnak, festhetnek, gyöngyöt fűzhetnek még a legcsekélyebb művészvénával ellátott gyerekek is. Néhány múzeum pedig igazán színvonalas programmal készül, akár régésztábor, akár múzeumi belső, különleges foglalkozások keretében.

Következő posztunkban részletes táborajánlók olvashatók. Várjuk táborszervezők, pedagógusok jelentkezését, akik szívesen mesélnének nyári táboraikról a Poronty olvasóinak.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2008.04.24 09:57:42Illatos nyár

    Speciel én egy nyári sátoros táborozáskor ismerkedtem meg a párommal :-)

  • 2008.04.24 12:53:27wish73

    táboroztatási tapasztalataim nincsenek, csak az érdekelne, hogy a fizetésemből hogy lehet megoldani két gYerek nyári táboroztatását úgy, h még a napközis táborok is 20-25 ezer körül vannak/fő. ebből kettő= 40-50. ha még egy ottalvósba is elküldöm őket, az kettőnek 50-60 rugó. és két hétre eltapsoltam egy havi fizetésemet, én még nem nyaraltam, és ugye az összes itthoni költésg maradt a szoksásos. mer tévhit, h nekünk is 10 hét lene a szabi, mint a diákoknak, viszont elő- és utószezonban, amikor jelentősen olcsóbb, akkor esélyünk nincs, olyankor még/már dolgozunk. vagyis a feláras időszakok jutnak. ahogyan télen is csak a karácsony-szilveszter és tavsszal is a húsvéti szünet, amik szintén drágábbak, mint egy mezei februári síelés vagy április kiruccanás.

    úgyhogy klassz dolog a táborozás, de brutál drága mulatság.

  • 2008.04.24 15:19:26Illatos nyár

    Amit én ismerek gyerekfoglalkozásokat, azok napi 2000 ft-nál kezdődnek, ezért meg is etetik a gyerekeket, pl. egy művházban kézműves foglalkozás.

  • 2008.04.25 06:22:14Rozina

    Az enyéim úszótáborba járnak, 12-13E/hét/gyerek. Időben kell jelentkezni (kb. most) és igyekszünk beszervezni a barátokat, barátnőket.

    Úszás mellett szól, hogy vízbiztonságot ad és estére jól elfárad a kölök. Nálunk nyáron a tanulós táborok nem jönnek szóba, kell nekik az önfeledt tombolás.

  • 2008.04.25 06:23:48Rozina

    Én sítáborban ismertem meg a férjemet - ez sajnos már felbomlott. És egy másik sítábor alkalmával a legkisebb gyerekem papáját - vele élünk.

  • 2008.04.25 06:30:29Rozina

    És nagyon várom a táborötleteket és élményeket!!

  • 2008.04.25 07:36:36B.Timea

    Most szólok hozzá először, eddig csak olvasgattam a cikkeket, hozzászólásokat.

    Én már nyolcadik éve szervezek hagyományos sátortábort 7-11 éves gyerekeknek. Leginkább kézműves foglalkozások, játékok, sport tölti ki az időnket. A gyerekek évről-évre visszajárnak...és nagyon kevés az olyan gyerkőc, aki rosszul érezné magát attól, hogy a szülők az egy hét alatt csak egyszer látogathatják őket. Tulajdonképp a szülőnek sokkal rosszabb a gyerek nélkül-ezt tapasztaltam :)

    Mivel nem Magyarországon élek, ezért csak hozzávetőleges árat tudok írni, mi kb. 6000 ft/hét kérünk az egy hétért, napi 5 étkezéssel. Természetesen a gyerekek felügyelete és a foglalkozások vezetése önkéntes alapon működik.

  • 2008.04.25 10:06:50Diablo6633

    Pedig kezdtem örülni, mikor Timi hozzászólását olvastam. De sajnos nem Magyarországon van, pedig milyen jó is lenne.

    Nálunk marad a szokásos tábor, úszás, vagy foci, de az egész olyan mint egy sima ovi, vagy suli. Ott van 8-16-ig, a csoporttársaival, és az edzőjével. Mikor kezdődne az igazi buli, szülő érkezik és haza.

    Persze élvezik, de mindig mondják, hogy még úgy maradtak volna.

  • 2008.04.25 11:41:35Illatos nyár

    Emlékeim szerint mindig zavarban voltam, ha a táborban a szüleim meglátogattak. Anniyra a sajátom volt az élmény.



    Márpedig egyszer egyszer meglátogattak, s zavart, hogy amíg ott vannak, kimaradok a tábor programjaiból. De ezt nem mondtam meg nekik.



    EGyszer büntetésben voltam, mikor megjöttek. A felügyelőtanár elengedett hozzájuk, nekem pedig lelikismeret furim volt, hogy a saját magam által begyűjtött büntetést (tök jogos volt) a szüleim miatt kikerülöm.



    Mai eszemmel nem értem miért aggódtam, de én alapvetően becsületes vagyok, csak sok hülyeséget csináok.



Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta