SZÜLŐSÉG

Piálni a gyerek mellett

2008. április 22., kedd 15:45

Az alkoholról többször esett már szó itt a Porontyon. Shake szerint az anyák is isznak alkoholt, csak letagadják, Win írásából pedig az derül ki, hogy valamilyen módon minden családot érint az alkoholizmus. Iszunk-e a gyerek előtt? Heti kérdés.

Sok családban soha nem isznak alkoholt (vagy legalábbis ezt mondják), ennél viszont jóval több azoknak a száma, akik néha megisznak egy-egy pohárkával, vagy rendszeresen piálnak. Van, aki úgy véli, hogy ha a gyerek otthon van, teljesen mindegy, hogy alszik-e vagy ébren van, nem szabad alkoholt inni, mert mi lesz, ha váratlan esemény következik be, például bekruppol a gyerek és rohanni kell vele a kórházba.


Mások szerint teljesen rendben van, ha a szülők (mértékkel) iszogatnak, csak a gyerek ne lássa. És van, akit egyáltalán nem zavar a gyerek jelenléte, egy fárasztó nap végén simán leül sörözni mellette vagy akár le is részegedik. 

Mi a jobb: ha egyáltalán nem iszunk (míg a gyerek felnőtt nem lesz?), ha titokban tesszük vagy ha természetes módon kezeljük a kérdést és legurítunk egy pohárkával a gyerek előtt, amikor jól esik?

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2008.04.23 21:25:42Vierre_

    Akkor sem hiszem el nektek hogy csak havi egyszer és bla bla :))) szerintem aki szereti a piát, tök mindegy milyet, az nem havonta issza, aki meg nem, az max ha elmennek bulizni. Nem látom a köztes részt. És az én fiam is megkostolta az apjánál a sört, neki spec bejött. És igen, ő felteszi azt a kérdést hogy ha apának lehet neki miért nem.

    Az én szüleim nem ittak, mi sem iszunk-már az öcsémmel :))) az exem apja ivott, az ex és tesója is iszik nem kicsit. Nem azt mondom, hogy kibebaszott elméleteket gyártok, csak azt hogy én minden kifogásos felmentős dumát hallottam már erre az elmúlt 10 évben és ez a leggyengébb : csak néha, meg csak minőségit, meg csak keveset, meg bla bla.

    :)))))))))))))))))

    bocsi de nekem a reagok nagy része kamuszagu. A maradék az nem. :))))))

  • 2008.04.23 21:39:04Moira

    Vierre_: Íme itt vagyok a köztes rész.

    Ha megkívánom iszom egy pohár sört, (régebben vbk-t, de a bőröm nem csípi a bort, így lemondtam eme fantasztikus tinikoktélról :-)), nem minden nap, van hogy egy két hétig semmi, van amikor két egymást követő nap is lecsúszik az a Kozel.

  • 2008.04.23 22:04:31Vierre_

    Moira:

    idézek tőlem mert szeretem magam :)))))))))

    "az nem havonta issza, aki meg nem, az max ha elmennek bulizni. Nem látom a köztes részt."

    tehát te nem vagy a köztes. :)))))))) Te az vagy , aki iszik amikor kedve van. De. Nem havonta dumával. Hanem amikor éppen iszol, akkor iszol. :)))))))

    Nekem a havi meg igényes, meg egy egy korty meg úgy is megtudja a gyerek meg napi egy üveg sört nem alkesz dolog, napi két pohár bor nem alkesz dolog, bla-bla zagyva álszent dumával van bajom. Meg van olyan is hogy hétvégi alkoholista. Ez egy létező fogalom. Aki csak hétvégén iszik két üveg bort meg egy két felest. :))))))))

    Nem az az alkesz, aki lecsúszott suttyó és tabis bort iszik napi két litert. Az exem apja minden volt csak nem lecsúszott, kétezer forint alatt nem vett bort, naponta csak egy egy pohárral, ebéd után csak egy unikum és fel is adta a mája. Szerintem a fogalmakat helyre kéne tenni. :)))

    Nekem nincs bajom azzal ha valaki piál. Remélem ez lejött. Nekem azzal van bajom ami viszont annál aki rendszeresen iszik kikerülhetetlen kamuduma és el is hiszi, hogy az a napi fél üveg nem árt meg. Vagy a kétnaponta két sör. A faszt nem. :)))))) Akkor ajánlom a legalont mellé :)))))))))

    Semmivel nem kisebb vagy nagyobb dolog hetente háromszor meginni egy üveg bort, mint hetente háromszor elszívni egy marihuánás jointot, csak az egyik legális a másik nem. Az egyiktől májrákod lehet, hasnyálmirigyrákod és a többi, a másiktól paranoia, szorongás és tüdőrák.

    Annyira szeretem a magyar alkesz mentalitást :DDDDDDDDDDDDDd

  • 2008.04.24 09:43:55B-

    Vierre: hát akkor ne hidd el :-)



    Mondjuk szerintem Te is példa vagy arra, hogy annyira nincs Magyarországon ivási kultúra, hogy az emberek el se hiszik, hogy az létezik, és ha valaki erről számol be, akkor az "kamuszagú" meg "alkesz alibiduma".



    Azzal egyetértek, hogy a ganjázás kb az alkohollal egy kategória, de én nem a sörrel, hanem inkább a röviddel tenném egy sorba. Azért az nem ugyanaz.



    Igazából drogkultúra sincs hazánkban, a legtöbb ember azt hiszi, hogy néhány fűvescigi elszívása után már vénásan tolod a szart, mert az "kapudrog". Aha, a sör meg kapu a denaturált szeszhez...



    Disztingválni kéne, igen széles a paletta mind a piák, mind az egyéb tudatmódosítók körében.

  • 2008.04.24 09:58:22B-

    Ja, és a "csak minőségit" témához: szerintem van egy-két dolog az életben, amiből csak minőségit érdemes: kaviár, lazac, pezsgő, szarvasgomba stb stb stb. Az ilyen dolgok fogyasztása nem létkérdés, nem tartalmaznak semmi olyan vitamint vagy ásványi anyagot, ami miatt minden áron tolni kéne ezeket. Az ilyesmiből szerintem önbecsapás megvenni a majdhogynem hulladékminőségű olcsót. Vagy vegyük a csokit. Vehet az ember "kakaómassza jellegű ízesített terméket", de minek? Az íze pocsék, pedig pont az íz lenne a lényeg! Minek az ilyesmivel becsapni magadat? Minek megvenni egy olyan bort, aminek az íze/illata rossz, az aromája gyanús, egyetlen dolgot tud: kiütni? Oké, ha ez a cél, akkor hajrá, de szerintem egy vasárnapi ebéd lezárásakor az lenne a lényeg, hogy a bor hozzáadjon valamit az ízek hamóniájához, és nem az, hogy megsavanyodjon tőle a nyálad!



    Bár ez egy szélesebb társadalmi probléma szerintem. Valahogy az előző rendszerben az emberek hozzászoktak, hogy az azelőtt luxuscikknek tartott dolgokhoz széles rétegek gyakran hozzájuthatnak olcsó áron, de csökkentett minőségben. Aztán bejött a kínai áru, az osanos csomagolt croissant stb stb stb... Megveszed a látszatot, hogy kuglófot eszel habos kakaóval, közben a kuglóf nem vajból sült, hanem sütőmargarinszerű ragacsból, a kakaó hamisítvány, a tejből kivonták a zsiradékot hogy eladják vajnak és a tejszínhab növényi zsírból van... Ja persze, olcsó. Ha vajból, tejből, valódi kakaóból és tejszínből lenne az uzsonna, háromszor annyiba kerülne. De azt már nem vagyunk hajlandók megfizetni. De azért kuglófot akarunk... Akkor jöhet a műanyag. Holott lehet, hogy jobban járnánk, ha mi sütnénk vagy valami olcsóbb péksüteményt választanánk, de valódit....

  • 2008.04.24 10:11:05szövetszöcske

    Szerintem azert az addiktivitas nem abbol latszik, hogy ki milyen minosegu piat iszik. Vannak csak nagyon jo minosegu bort/tomenyet tolo alkeszok, ugyanugy mint en a tarsasag vagy az alkalom kedveert igenytelenul siman megiszom a soltvadkerti ketlapatost (marmint amiben hordonkent legalabb ket lapatnyi legjobb minosegu mutragya adja a fincsi izhatast a nyelvcsapon) , aztan ha utanna akar evekig nincs nagy buli, akkor csak szilveszterkor van pezsgo, mas sem hianyzik.

    Szoval szerintem szemelyiseg kerdese, vannak olyan emberek akinek valami kapaszkodo kell a vilagban, az ilyen alkatoknak a nagyritkan egy pohar bor is a lejto kezdete, es van aki igazsagtalan modon eleg halveru hogy vegigalkoholizalhat heteket, aztan utanna mintha mi sem tortent volna, felejtos a pialas, akar eleteben tobbet nem iszik, akkor sem hianyzik. Es nem gondolnam, hogy az addiktivitas attol alakulna ki, hogy milyen pialasi mintat lat a kolok a csaladban, ez inkabb lelki adottsag lehet szerintem.

  • 2008.04.24 10:21:30szövetszöcske

    Meg annyit a minosegi borrol, hogy a nagybatyam egyik cimboraja adta boraszatrol borpancsolasra a fejet, otthon pancsolja troger borokbol, alkoholbol, tablettabol a meno kinezetu (szep hosszunyaku felliteres uvegben, meno cimkevel, hiheto nevvel) a borokat, lehet venni a szupermarketekben neha az o muveit is (allitolag megy a bolt, exportal is...), ittam belole, kinaltam borszereto ismerosoket, mindenki szerint franko, mondjuk nagyobb mennyiseg a tobbi pancsolt borhoz hasonloan ebbol is fejfajast okoz.

  • 2008.04.24 10:24:26Maja Papaya

    B-, helyettem írsz, teljesen egyetértek :)



    Vierre, képzeld, mi szeretjük a jó borokat, de valahogy úgy alakult, hogy alkalomkor, illetve barátokkal borozunk. Ez lehet havi egy alkalom, vagy egy se, de pl április, május hónapban annyi ünnep van, hogy hetente születésnapozunk, tehát hetente borozunk. És ezt én teljesen rendjénvalónak találom.

    Buliban még töményezek is - imádom a Becherowkát, és aljas módon többet is dobok.



    Borkultúra kellene ide tényleg... Apám pl sörös, meg néha borozik, de valami rettenetes, ő szerintem a tipikus átlagmagyar, ami a borválasztást illeti (meg a pezsgő, egy ideje legalább édeset nem vesz). Az ultra májer a bikavér, ami, hááát, tud ordenáré szar is lenni. Mostanában vált világossá számára, hogy a száraz bor nem egyenlő a savanyú borral. De ő szerintem ultra sznobizmusnak tartja az 1000 forint feletti borokat, tuti, hogy az van benne, hogy ebből hány sört lehetne dobni...



    A gyerekeink elől meg nem titkoljuk, egyelőre csak a fiam fog fel ebből bármit is, de ahogy tiszta sor neki az, hogy a kávé felnőtt ital, azt is probléma nélkül vette, hogy az alkohol sem gyermekeknek való. Néha látunk részeget is - kocsma mellett lakunk, ja... -, akkor elmagyarázom neki, hogy ezért nem szabad ezt gyerekeknek, és hogy a felnőtteknek sem szabadna ennyit, betegek lesznek tőle, blabla. Nálunk egyébként a csokira is ez a duma, keveset szabad, a soktól beteg lehet (meg dagadt, ld. Gombóc Artúr). Szóval mindent csak mértékkel...

  • 2008.04.24 10:26:37Maja Papaya

    Szövetszöcske, a fejfájás tényleg jól mutatja a minőséget, kár, hogy késő bánat... Na de egy tapasztalattal több :)



  • 2008.04.24 10:30:21szövetszöcske

    Maja Papaya: En nem banom a fejfajast, kell a filinghez. Az utofejfajasos bor az egyetemi idoszakot juttatja eszembe, mig a rendes fejfajas nelkuli azt a szomoru tenyt, hogy azota pedans szigorufeju adofizeto, rendes vasarloero lettem...

  • 2008.04.24 10:33:17Maja Papaya

    Elgondolkodtam (tényleg:)) ezen a függés dolgon - érdekes, hogy össze szokták mosni a cigit az alkohollal, kávéval, mint legális drogokat. De sosem éreztem még azt, hogy innom kell egy pohárral, muszáj, ellenben a kávé hiányát megérzem, és rágyújtani sem mernék újra, mert képtelen lennék arra, amire sokan igen, hogy csak alkalomszerűen cigizzek. Akkor már inkább egy slukkot se, ha már megszabadultam tőle.



    Remélem, nem kell tíz év múlva mégiscsak azzal kezdenem, hogy MP vagyok, alkoholista...

    Ja, kólafüggő is voltam fiatalon :), jó ideje tiszta vagyok :))))

  • 2008.04.24 10:33:59Maja Papaya

    Azért fejfájás nélkül is jó a másnap...

  • 2008.04.24 10:48:47Coccinella Septempunctata

    B-



    azt hiszem, félreérthetően fogalmaztam. hagyták, hogy rájöjjek, hogy nekem ez nem ízlik. (attól ők még piáltak sátoros ünnepkor, meg szüretkor, öregapámnak van szőlője-pincéje, én ebben nevelkedtem.) ők is csak azt itták meg, ami jól esett nekik, szarokat sosem. anyu pl. kizárólag pezsgőzött, borozott, töményet még életemben egyszer sem láttam a kezében.



    és az én antialkesz párom is kapott olyan pet palackos bort, amit ugyan fintorogva (fúj, pet palack) megkóstoltunk (haver adta ajándékba, villányi válogatott) és gyakorlatilag egy hét alatt elszopogattuk az egyliteres borocskát...

  • 2008.04.24 10:52:25Coccinella Septempunctata

    ja, és nem összekeverni a kultúrált piálást (vasárnap-ünnepnap egy üveg minőségi bor, pezsgő, utazáskor különlegességeket kipróbálni) a masszív alkoholizmussal... nem mindegy.



    és szerintem egy körömhegynyi igényes pia a gyerekeknek sem árt, kipróbálás szintjén, hogy már gyerekkorában beleneveljük, hogy csak minőséget, csak kis mennyiségben, vigyázva a májára lehet, masszívan, töményet, denaturáltszeszt nem.



    sajnos ugyanazt a problémát látom a mostani alkoholisták nagy számában, meg bagósokban-drogosokban, és pocsék szexuális kultúrában, hogy a gyerekekkel ezeket a dolgokat nem ismertetjük meg és nem hívjuk fel a figyelmet a veszélyekre.

  • 2008.04.24 11:25:56mazsola84

    Nem akartam beleszólni, de nem bírom tovább. Tök jó, ez ahavonta egy deci bor, meg csak minőség bla-bla. Én ne haragudjatok, de nem hiszem, hogy ennyi amatőr műértő lenne köztetek. Ahhoz, hogy valaki meg tudja állapítani a minőséget, ahhoz éveken át tudatosan kell inni, pincéket járni, utazni. Azért, mert valami a tescoba egy ezres fölött van, meg jó savanyú is, és az okosok azt mondják, hogy az a jó, akkor az már minőség. Nem mondom, hogy én meg tudom különböztetni őket, de nem is dicsekszem, hogy csak minőséget iszom.



    Amúgy szeintem inkább igyanak a szülők a gyerek előtt, mint sutyiba, mert akkor a gyerek azt tanulja meg, hogy szégyellni kell, ha iszik kicsit. Nem is írom le, hogy a szüleim átlagban mit és mennyit isznak, mert rögtön le lennének alkoholistázva.

    Nincs ez kicsit túllihegve?

  • 2008.04.24 12:21:50Vierre_

    Nem mondtatok újat :)) Mert az, hogy "én szeretem a minőségi bort" ellentmond annak, hogy csak ünnepeken iszom. És ha sok az ünnep sokat iszom, ha nincs ünnep nem iszom. Ha szeretem, iszom. Ha nem, nem iszom. Ha szeretem, akkor meg van a rendszeressége. Remélem érthető, hogy én még mindig nem a piálás ellen beszélek, csupán a kamudumákat nem bírom. És bárhogy lehet csűrni, csavarni. A lényeg akkor is ott van. Ha szeretem x rendszerességgel iszom, nem alkalom adtán. Ha nem, néha ha úgy alakul legurítom, ld: szilveszter, de amúgy nem.

    Ilyen egyszerű. Ebbe belekavarni borkultúrát teljesen felesleges. Ha valaki a tabis bort szereti azt issza, ha valaki a minőségit, azt issza.

    Az én exem papája bőven megengedhette magának hogy a borkultúra szabalyai szerint igyon kultúrbort, de attól még alkoholista volt. Erről persze sosem beszélt a család és jó szemellenző módjára nem a pia miatti májrákban, hanem májcirózisba halt bele. Értitek? Kurvára mindegy, hogy te hogyan kulúrálódsz. Attól még rendszeresen iszol, ha szereted. A csokit is szeretjük de nem félévente esszük. Megkívánjuk, jó az íze, megvesszük.

    MÉg egyszer mondom, az alkoholizmus nem a suttyók "betegsége" csak a többi nem vesz róla tudomást.

    Teljesen lényegtelen a minőségi duma, az csak egy felmentés az alól, ami amúgy az orrunk elött van. Ennyi.

    És szerintem a gandzsa nem a töménnyel van egyvonalban, erről az oldalról is van tapasztalatom.

    Itt is van bőven átmenet. a gandzsa heti egy két alkalommal egy cigivel kb két sör.

    A gandzsa napi szinten egy cigivel, napi egy üveg bor per kopf.

    A gandzsa napi szinten három cigivel pedig nem tömény, mert bezony akik ennyit szívnak, azoknak a beszívott létezés a normális és a nem beszívott pedig a nem normális.

    Én a mérték híve vagyok ezügyben. A piában is és a joint ügyében is. És felőlem ihatják-szívhatják hetente , naponta, de akkor merjék a nevén nevezni a gyereket. De ez ördögi kör és nem teszik meg.

    Nekem mind két témában úgy 12 évnyi tapasztalatom van, nem a magam bőrén ellenben bőven a volt-családon belül.

    Jó lenne érteni, hogy nem ítélek el senkit ezügyben, de csak legyintek és kacagok a körítésen. A mérték pedig egy érdekes dolog. Mert mi a mérték. Mennyivel nem májrombolóbb napi egy pohár bor, bruhahahaha, érted, napi egy pohár, ha szereted.... aha, mint heti egy üveg. A rendszeresség a lényeg. És jó lenne feldolgozni, hogy ami rendszeresen történik évekig, évtizedekig, az addikció. Attól még hogy orosz kaviárral tolod be a minőségi bort, attól még az. Csak valahogy az érintettek ebben a témában nem látják az árnyalatokat.

    Tehát nekem addig, amíg valaki azt nem mondja, hogy én szeretem, ezért iszom és mivel szeretem x rendszerességgel iszom, addig a többi kamuduma. A körítések meg az egymásratalálások a témában amúgy cukik. De a dolgon nem változtatnak. Ha valamit szeretek, akkor szeretem. Ha nem nem. És minőségi heti egy üveg bor is ugyan olyan addiktív történet mint a napi egy lityós tabis fos.

  • 2008.04.24 12:31:17mazsola84

    Vierre_ erről van szó!

    Van, hogy hetekig-hónapokig nem iszom. De, ha megkívánom és még buli is van, akkor jöhet tequila, whisky, és a 3-ik után már tulajdonképpen mindegy is, hogy minőségi-e vagy nem.

    Évente 2x berúgok, mint a csacsi, és akkor mi van? Nem érzem magam alkoholistának.

  • 2008.04.24 12:46:22Aprika

    mazsola, én is hasonlóan vagyok vele, illetve voltam a gyerek előtt. Havonta-kéthavonta, ha buli volt, vagy csak beültünk valahova társaságostul, bizony nem álltam meg 2 deci minőséginél, mert pont az szeret(t)em, amikor már hat. Amikor megered az ember nyelve, meg a másiké is, összeborulás van, ilyenek. Otthon soha eszembe nem jutott inni, nem izgatott. Mióta gyerek van rászoktam a mértékletességre, a pár havonta 2 deci miatt is lelkifurdim van (még szoptatok). Hogy mi lesz majd, ha a gyerekek nagyobbak lesznek, és újra megengedhetem majd magamnak a „züllést”? Nem tudom, azért elég gáz, ha anyu részegen jön haza, ha csak pár havonta is...

  • 2008.04.24 12:50:07mazsola84

    Még nincs gyerekem Aprika. De én is láttam már apámat-anyámat piásan, és az égvilágon nem lett tőle semmi bajom.

  • 2008.04.24 12:58:41Vierre_

    mazsola. Ha szórakozó helyen iszol, akkor szórakozol. Ha hetente háromszor szórakozó helyen iszol, akkor van addikció :DDD érted. Tök mindegy. Nálam bulisabb, züllöttebb kamasz és ífjú titán korszakkar kevesen rendelkeznek, de attól még pontosan látom a dolgokat. Én nem bántok senkit. Arról beszélek, mi micsoda. Az, hogy az ember néhanapján becsűr istenesen és hányásig issza magát, vagy nagyon megszeretgeti azt a cimbijét, aki amúgy nem is az és nem mellesleg még sosem látta, az nem addikció. Ha csak nem függ rá arra, hogy ismeretlen ismerősöket gyűjtsön markáns határozottsággal :DDDDDDDD

  • 2008.04.24 13:29:28mazsola84

    Vierre_ csípem a fejed :)))

  • 2008.04.24 13:42:00"izé"

    "Ha hetente háromszor szórakozó helyen iszol, akkor van addikció"



    Ez faszság. Nem egy haverommal éveken át - utalok itt a valaki által már felhozott egyetemi évekre - hetente több alkalommal nem iszogattunk, meg minőségi borokat vadásztunk, hanem ocsmány boroktól és mégocsmányabb rövidektől úgy bebasztunk, mint az atom, és így mentünk a hét majd minden napján az béppen aznapon köztudotta nüzemelő szórakozóhelyre, az sem volt ritka, hogy egy-egy napsütötte délben már benne volt az emberben három-négy VBK, és azzal vigyorgott ki a fejéből, egy-egy nyári közös tíz nap alattpedig minden áldott nap ugyanez. Éveken át.

    Egyikünk sem alkoholista, sem most, sem akkor nem volt az még akkor sem, ha akkor is voltak olyan konczzsuzsások, akik az ilyen típus alkoholizmusáról szentül meg voltak győződve.

    Bulifüggés...? Esetleg. De ezek csak szavak. Az addikció jellemzően nem múlik el magától, ebből a típusú bulizásból pedig már akkor elegem lett, amikor még csinálhattam volna és a többi haver is azóta öreg, fogatlan farkassá vedlett, nyoma sincs semmilyen addikciónak. Mert nincs és nem is volt.

    Az addikció nem attól az, hogy milyen gyakran VAN, hanem attól, hogy mi van, ha NINCS. Nem kis különbség.

  • 2008.04.24 14:17:34cozumel

    Ize,

    Koszi Neked, mostmar tudom, hogy evekig bulifuggo voltam (ugy 14-34 kozott).

    Eeeeees, sokaktol elteroen, nekem a bulihoz hozzatartozott a pia. Nem volt szokasom atomra inni magam, de 2-3 por bortol en mar jot vigyorogtam es batran notaztam a leghangosabban a tarsasagbol:-)



    Igen, nyilvan, ettol meg jol ereztem magam pia nelkul is, gimiskent pl. minden du. beultunk a varoskozponti talponalloba kavet es baracklevet inni, es marha nagyokat rohogtunk.



    De a buli, az mas volt....





    Vierre

    Neked igazad van abban, hogy sokan "kulturalt" meg "minosegi" cimkeket akasztanak az alkoholizmusukra, es akkor az ugy mar rendben is van.



    De nyilvan vannak olyanok is, akik tudnak kulturaltan piazni es nem alkoholistak, meg akik csak minosegi cuccot isznak es nem alkoholistak. Szoval tobbfele halmaz letezik itt is...



    En spec kepes vagyok hetekig nem inni egy kortyot sem, aztan meg egy heten at minden este 1 pohar bort...bebaszni mar nem, nekem ugy nem eri meg, hogy masnap kematoxos legykent cirkalok a gyerekek korul es meg irritalnak is...

  • 2008.04.24 18:16:06Maja Papaya

    Vierre, szeretem a tortát, de csak alkalmakkor eszem. Nagyon szeretem a süllőt, de csak bizonyos alkalmakkor eszem. Mondjam még?



    Azt meg már írtam fentebb, hogy ha berúgni akarok, azt nem otthon teszem, és nem "minőségi borral".



    Az a felvetés jogos, hogy sok idő, mire az ember kitanulja a borokat, nem is állítottam magamról, hogy szakértő lennék, de egy jó borkereskedésben alkalmaznak olyan embereket, akik képesek arra a bravúrra, hogy kiismerjék magukat a különféle fajták között, és ajánlani tudnak. És előfordul, hogy a nagykirálynak tartott bor nem ízlik, hát akkor nem veszünk abból többet. Mert azt azért elég könnyű eldönteni, hogy valami ízlik-e vagy sem. És megesett már, hogy úgy nyitottuk ki, hogy ez valami szenzációs cucc, aztán inkább megvártam a következő versenyzőt.



    De kacagnivaló felvetés az, hogy valaki, akinek fontos, hogy mit iszik, pusztán az ára alapján választ valami "drága savanyút". Itt megint az a béna hiedelem jön elő, hogy egy jó száraz bor savanyú. Aki szerint így van, az igyon szörpöt.



  • 2008.04.24 23:06:55Vierre_

    Úgy látom még mindig nem tiszta a kép.

    Izé öcsém. Az, hogy x ideig heti fasztudja hányszor a fekete lyukban rommá ittam magam, az valóban csak akkor válik addiktív esetté, hogy ha nem teszem, hiányzik. Nahmost. Én akkor VBK-t ittam, fos volt, ruppótlan volt, nem szerettem, de hozzá tartozott a filinghez, le is pattantam róla.

    Aki ellenben szereti, és nyomja évekig és ha nem nyomja az neki nem jó, de ezt sosem vállalná be így susmákol idióta dumákkal, az addiktív.

    Pontosan itt a lényege a mondandómnak, hogy aki SZERET inni, az nem havonta teszi. Aki SZERETI az ízét, az nem havonta teszi és nem kortyolgatja a kristálypohárból. Iszik. MI ebben a dráma? Iszik. Leírtam már, láttam én kultúr alkoholistát. A különbség az volt csupán, hogy tilos volt ezt még gondolni is. Hiszen a kultúr az nem alkesz. Ő csupán a minőséget kedveli napi fél üveggel.

    De ha heti négyszer iszol évek óta, az is addikció. Ha nem így lenne, nem innál.

    Ha heti kétszer iszol, az is az, mert különben nem innál. Valóban nem mindegy, hogy ha nincs akkor mi van, de a kettő ugyan azt jelent, csak az egyik jobbról, a másik balról.



    Maja Papaya sántít a hasonlat, mivel ha szereted, nem havonta eszed. És nem állsz neki egy melós nap után süllő sütni baszki :DDDDDDD

    Ha kedveled, néha jól esik, az egy dolog.

    Szeretni más dolog.

    Szereted az urad. CSak néha vagy vele? Havi egy kettyintés? hm? :D:)))))))

    fogalmak, fogalmak, fogalmak.

  • 2008.04.24 23:07:50Vierre_

    a hobbi a legjobb szó az alkeszre eddig :DDDDDDDDDDDDDD jeeeeeee. :)))))))

  • 2008.04.24 23:21:26Maja Papaya

    Ja, ja, fogalmak, fogalmak, nagyon nem vagyunk egy hullámhosszon...

    Pl. nekem nincsen uram. Kedvesem van, szerelmem, sőt: párom - csak hogy irritáljalak kicsikét :P



    Egy a tény, nem liheg a nyakamba az alkoholizmus réme, ezért nem érzem úgy, hogy tovább kellene magyaráznom a bizonyítványt.



  • 2008.04.24 23:30:48Vierre_

    Maja Papaya



    látod, ez a baj, hogy szerinted bizonygatni kéne bármit, én meg azt mondom, senkinek semmi köze ahhoz ki mit csinál, csupán nem ártana néha helyre rakni az dolgokat. Nekem nincs bajom, leírtam ezerszer, azzal aki iszik. Nekem a kamuhablattyal van bajom. És abból meg akad dögivel. :) MInd a mellett a kérdést kikerülted, a Kedvesed szereted? :) És a bort? Tortát? :))))))))

  • 2008.04.24 23:32:16Maja Papaya

    Szerinted szereti az ember a szerelmét?

  • 2008.04.24 23:42:35Maja Papaya

    Én pusztán érveket keresek, amik megdöntik a te bebetonozott elméletedet, miszerint aki alkoholt vesz magához, az alkoholista. Nem vagyok szakember, tehát maradjunk annyiban, hogy ha az alkoholista szót az alkoholbetegre használjuk, akkor ez az elmélet egy kolosszális csúsztatáson alapszik.

  • 2008.04.24 23:42:58Vierre_

    És?

    id tőled:



    "Vierre, szeretem a tortát, de csak alkalmakkor eszem. Nagyon szeretem a süllőt, de csak bizonyos alkalmakkor eszem. Mondjam még?

    "



    Ő is csak alkalmakkor a Kedvesed? :))))))

  • 2008.04.24 23:47:55Maja Papaya

    A szerelmünk permanens, a szexuális életünk alkalmi.



  • 2008.04.24 23:49:39Maja Papaya

    Mint ahogy alkoholt sem bármikor ihat az ember a diákkora elmúltával, úgy a szexuális élete is változik valamennyit két gyermek mellett. Bizony, alkalomfüggő mindkettő.

  • 2008.04.24 23:50:59Maja Papaya

    De ha esetleg aggódnál értünk, azzal nem várjuk meg a barátainkat :)

  • 2008.04.24 23:59:37Maja Papaya

    ...sem az esedékes név- és születésnapokat.

  • 2008.04.25 00:12:26Vierre_

    tehát a szereteted ez vagy az felé alkalomfüggő? :))))))) magyarán a szeretet valami felé alkalom függő? hm? :)

  • 2008.04.25 00:16:31Maja Papaya

    Na, ez már nekem magas, vagy csak késő van. Miért, ti folyamatosan dugtok????

  • 2008.04.25 00:18:33Maja Papaya

    Egyébként olvass: 2008.04.24 23:47:55 (ez esetben a szerelemmel szeretést is szeretetnek vettem, ha nem baj)

  • 2008.04.25 00:21:06Vierre_

    Maja Papaya most komolyan. Ki beszél itt dugásról? A kérdésem így szólt:



    tehát a szereteted ez vagy az felé alkalomfüggő? :))))))) magyarán a szeretet valami felé alkalom függő? hm? :)



    Csak hogy tisztán lássuk, hogy én miről beszélek. fogalmak.

  • 2008.04.25 00:36:20Maja Papaya

    1. kérdés: Vierre: "Szereted az urad. CSak néha vagy vele? Havi egy kettyintés? hm? :D:)))))))"



    2. kérdés: ismétlem: egyébként olvass: 2008.04.24 23:47:55 (ez esetben a szerelemmel szeretést is szeretetnek vettem, ha nem baj)



    Lehet a fogalmakon lovagolni, de értelmesebb dolgok is vannak a világon.



    Jó éjt.

  • 2008.04.25 06:29:19Rozina

    Ezek (legalábbis orvosi értelemben) tisztázott fogalmak, mit nevezünk alkoholbetegnek, alkoholistának. A civil szóhasználat más.

  • 2008.04.25 16:28:59B-

    Azt szeretném tökre tudni, hogy azok (pl Vierre), akik szerint csak alibidumát nyomunk itt a minőségi borok alkalmi élvezetéről, vajon mit gondolnak? Úgy képzelik, hogy ezeket ide szépen leírom, de közben már remeg a kezem az újabb adagért? Minőségi piáról papolok, de a hűtőben ott figyel két rekesz aranyászok, és a kamrában már nibcs hely a bébiételes üvegeknek a féldecisektől?



    Szóval komolyan, hogy képzeltek el minket? Mit gondoltok, hogy miért írjuk azt, amit? Titeket akarunk becsapni? Magunkat?



    Hát igen, ki mint él, úgy ítél...



    Azért valahol mindig szórakoztat, amikor valaki ennyire képtelen elhinni, hogy a másik is mondhat igazat. Vagy belehelyezkedni a másik nézőpontjába. "Én nem így csinálom, ergo biztosan kamuzik."



    Igazából ez számomra annyira megdöbbentő, hogy inkább szórakoztat. Ilyesmivel ritkán találkozom, és akkor is főleg elvont dolgok esetében, amikről egyikünknek sincs tapasztalata (pl amikor az ember eutanáziáról vagy melegházasságról vitatkozik, esetleg az UFÓkról). De olyan, hogy valaki kétségbe vonja, hogy egy másik ember tényleg azt szokta csinálni, amit állít, csak mert szerinte olyan nincs... És értitek, nem vízenjárásról volt szó vagy kanálhajlítgatásról, hanem alkalmi alkoholfogyasztásról :-))



    Ezen is látszik, hogy mennyi előítélet tapad a dologhoz. Vierre, te se arra reagáltál ám, amit mi mondtunk, hanem a fejedben élő képre.



    Egyébként szerintem teljesen hihető, hogy valamit szeretsz, de csak ritkán fogyasztasz, ha az a dolog drága, vagy émelyítő, tömény, esetleg mérgező. Ezekből a dolgokból nem tudunk rendszeresen nagy mennyiséget bevinni, és ha sokat ettünk-ittunk belőle, legközelebb ösztönösen nem kívánjuk. Nálam az alkohol is így működik (elég érzékeny vagyok rá, egy üveg sörtől énekelek, frankón). Ha halmozódnak a családi ünnepek, a második-harmadik alkalommal már inkább gyümölcslével koccintok.



    Na mindegy. Azért ezt tök érdekes pszichológiai jelenségnek találom :-) Igazából nem is értem, hogy mi az állítás. Az, hogy alkoholista vagyok, vagy az, hogy igazából nem is szeretem? Mert ugye átmenet nincs (vagy van, csak nem úgy, ahogy állítom magamról?) Vagy az, hogy sznobizmusból iszom meg valamit, ami szar? Amikor pont az volt a sztorim lényege, milyen megdöbbentő élmény volt rájönnöm, hogy - míg addig azt hittem, természetes, hogy az alkohol savanyú, de legalább nagyot üt - igenis vannak finom borok, sörök? És mióta erre rájöttem, már nem iszom meg a gagyit, mert minek...



    Na mindegy, kicsit belezavarodtam, hogy akkor most én sznob vagyok vagy alkoholista (vagy sznob alkoholista). Mindenesetre tök jó ez a távdiagnózis, bár úgy érzem, ez inkább amolyan Rorchach-teszt: aki engem elemez, inkább a maga életét elemzi, vagy a körülötte élőkét, hiszen rólam elég keveset tud, de roppant könynen belémvetíthet bármit.

  • 2008.04.25 17:45:02Rozina

    B-

    Szerintem a kultúránk része az alkoholok ismerete és élvezete. Ezt is tanulni kell, mert ez nem egyenlő a berúgással.

    Terhességem alatt a dokim (II. Női Klinika) mondta, hogy nyugodtan igyam tovább a kedvenc vörösboraimat. Jobban szívódik fel ebből a vas, mint a tablettából. Sőt, a nem csillapodó méhkeményedések kezelése az alkoholos infúzió. Mert abban a helyzetben a babának az a legjobb (inkább puha méh kis alkohollal, mint teljes absztinencia feszes méhizomzattal).

  • 2008.04.25 20:51:12Maja Papaya

    B-, lehet, meggyőzöm magam gyorsan, hogy aki iszik, az sznob, aki meg szereti a finomat, az alkoholista. Vagy fordítva, ... még nem döntöttem.

    Így egyszerű az élet, nem? :))

  • 2008.04.26 17:26:56Vierre_

    B- kedves, akkor még úgy látom mindig nincs szövegértelmezés :DDDD Mert hogy nekem kurva mindegy, iszol e vagy sem. :))))) És nem ítélek el senkit ha iszik. Pláne, hogy én aztán beszélhetnék a drog- és nem a bor- kultúráról.

    Az irónia és a felháborodásból szórakozásba átlendülő reagoknak az az érdekessége, hogy nem tudom mire válaszolnak, miközben a feltett kérdésekre nem.

    Felőlem te lehetsz kultúrboros, ha vennéd-vennétek a fáradságot arra, hogy fel is fogjátok amit írok és arra válaszolnátok, hitelesek lennétek, de úgy reagálni valamire hogy közben nem arra reagálsz és így igazolni azt amit csinálsz, viszont minden csak nem az :DD

    Nem véletlenül kérdeztem Maja Papayát de ő sem volt képes arra, amire te :)))) ő kihegyezte a kefélésre, én nem.

    Én még mindig ott tartok, hogy szeretsz e inni vagy sem, szereted e a bort vagy sem, hogy ha szeretsz valamit, valakit, az alkalomfüggő e vagy sem és hogy még mindig nem az az alkesz aki suttyó bort iszik naponta :))))))))))))))

    Az, hogy te és a többiek ebben a témában még mindig csak ismétlitek önmagatokat, de sima egyszerű kiváncsi kérdéseimre nem válaszoltok, miközben nem magyarázkodtok, de amúgy folyamatosan mégis, de hogy miért azt nem tudom, hiszen nincs miért :)))), az nekem mond valamit, nektek nem. Nincs ezzel baj .

  • 2008.04.26 18:18:34B-

    Vierre: akkor összefoglalom röviden, hogy nekem mi jött le eddig, és aztán te kijavítva-pirossal aláhúzva visszaadhatod a szövegértelmezési dolgozatomat.



    Szóval: te elég keresetlen szavakkal kifejtetted, hogy amit én írok, az úgy kamuduma, ahogy van. Mire én kifejtettem, hogy mókásnak találom, hogy ennyire képtelen vagy elhinni, amit mondok. Kérdésem lényege az lenne, hogy szerinted miért állítom azt, amit, hogy ha kamu? Szerinted téged akarlak becsapni, vagy magamat, vagy olyan sötét vagyok, hogy a saját szokásaimat nem veszem észre?



    Kérdésedre válaszul elárulom, hogy szeretem a jó bort (vöröset főleg, vagy a fűszeres-édeskés fehéreket), és nagyon szeretem a belga söröket (az erőseket, mint a Chimay vagy a Mort Subite pl).



    Mégsem iszom minden nap, mert a bornak nemcsak jó íze, de elég komoly élettani hatása is van :-) Márpedig utálok magányosan spicces lenni. Fáradtan sem mindig esik jól a bor (azért ne feledjük, hogy az alkohollal, ha kis dózisban is, de mérget veszünk magunkhoz). Egymás után többször sem szeretek alkoholt inni, nekem van rá igényem, hogy az alkohol kitisztuljon a szervezetemből.



    Egyébként a dunakavicsot is nagyon szeretem, és évente kb 6-10 alkalommal veszek. Akkor most mi van? :-)



    Szerintem attól, hogy az ember valamit szeret, nem kell minden nap azt zabálni/vedelni. Sőt. Akkor marad meg a különleges élvezet, ha nem tesszük mindennapossá.



    "Bélyeget gyűjtöttem. Apu hozott egyszer egy kilót. Azóta nem gyűjtök bélyeget."



    Nnna, én így látom, várom a javított-aláhúzott verziót meg a válaszokat a kérdéseimre, addig is csók: -B



    (A hűtőben épp egy retzina van behűtve, amit másfél éve hoztunk Görögországból. Most jött el az alkalom, hogy kibontsuk. Vagyis most kívántuk meg :-) )

  • 2008.04.27 01:18:43Vierre_

    oké. :))))



    Elmondom akkor nekem mi a bajom. És nem, nem a pia a bajom.

    Nagyon csúnyán általánosítva három típusú egyed létezik. Aki nem iszik, aki okosan iszik és aki nem okosan iszik. Itt van a három bé, aki nem okosan iszik de azt gondolja, pontosítok, hiszi-hiteti el magáról, hogy okosan iszik.

    Azt gondolom, hogy a tipizálás nagyban függ az egyed korától és attól, hogy mennyire szereti azt amit iszik.

    És nagyon fontos tényező, hogy mennyire szereti annak a hatását, amiről pediglen mélyen hallgatunk.

    Egyébként ugyan ezek a kategóriák a majd alant felsorolt határmezsgyékkel megjelennek ha valaki spanglit szív.

    Azt gondolom, hogy aki nem iszik, az adott. Nem iszik mert nem szereti az ízét, a hatását.

    Van az az ember, B- ezekszerint ide sorolható, aki nagyon átgondoltan pontosan a határokat megtartva iszik.

    És az én mondandóm arról szól, hogy az az ember aki ostobán iszik és még nem is tudja magáról, ez a csoport 90 százalékban besorolja magát különböző- igen, kamudumákkal az okosan iszom kategóriába azért, hogy ne kelljen látnia, hogy ez bizony nem így van.

    Erre ő gyönyörű meséket gyárt, stressz, vörösvérsejt, minőség, kultúra és a többi.

    És nagyon fontosnak tartom azt, hogy ez baromira nem inteligencia és életszinvonal függő. Ez egész egyszerűen tisztánlátás kérdése, és mint minden ami ebbe a témakörbe tartozik, bizony feltételez egy fajta bátorságot. Az ilyen tipusú ember ritka. Általában kiszúrja önön szemét valami olyan jellemhibával, melyet merészen vállal azért, hogy elfedje azt, amit viszont nem bír felvállalni.

    Azt gondolom, hogy a rendszeres alkohol fogyasztás, ami akárhonnan nézek, a rendszeressége által bizony addikció egy olyan mély és zsigeri tabu, ami nagyon nehezen feloldható. Így a statisztika és a valóságosan létező alkoholizmus között véleményem szerint szakadék tátong.

    Mert az alkohol és a spangli is egy olyan dolog, csinálok azért mert szeretem, bejön az íze és igenis- a hatása is, ellenben az a buktatója, hogy függéshez vezet. És ott áll meg a tudomány. Azt már nem látjuk.

    Az én múltamat végig kísérte a marihuána, egy- azaz egy emberrel beszéltem csupán, aki kimondta, hogy rá van pukkanva, az összes többi folyamatos kamuszarokkal tömködte saját és szívópajtijai agyát csak hogy ne kelljen látni, hogy itt már nem azért szív mert lelazul tőle, hanem azért mert ha nem, idegbeteg. A spanglitól testi függés nem alakul ki, így a mentális kattanást szépen elmismásolják cikkekre és tudományra hivatkozva. Pedig kő kemény mentál-függés van. És az bizony jóval nehezebben kezelhető mint a fizikai, mert nincsenek testi tünetek, így kézzelfoghatatlan. Ellenben az évekig taró szívása olyan frusztráltságot, antiszociális létezést és memoriaromlást eredményez ami rettenet. Volt olyan, hogy megkértem az ex egyedet, hogy hozzon kenyeret, a bolt száz méterre volt és elfelejtette, minden kiment az agyából, az állandó- mit gondolnak rólam az emberek, hogy a hirtelen változást képtelen volt kezelni, a stressztől összeomlott, hogy orvoshoz kell menni este 11kor az bizony olyan mint ha arra kérném, menjünk el az Orionra.

    És hogy még mielött meg lennék kövezve hogy én az ilyen vagy olyan kultúra ellen lennék, pontosan azért mentem mindennek ellenére a drogtörvény elleni tüntetésekre mert

    1:mindenkinek a maga dolga mit csinál magával

    2:mert van ennek is kultúrája, nem is kicsi és nem is újkeletű.

    Ugyan ez a kör ivott is.

    És ennek a körnek a tágabb vonzata kő kemény értelmiségi.

    Pontosan láttam, hogy mi az, amikor csak minőségit és csak ennyit. És a függés akkor is van, ha nem mindennap teszem, ellenben rendszeresen. Mert az addikció nem napi történet. Az addikció a rendszerességen alapul.

    Az, hogy ez heti, napi teljesen mindegy.

    És a többség hiába jön azzal, hogy az íze kedvéért. Mert a valóság az, hogy a hatása kedvéért. A többség nem tenné, ha nem lenne hatása. De van hatása és a hatásra függünk, nem magára a fogyasztandó akármire.

    És itt kanyarodok vissza. Az amit te B- az elmondásod alapján képviselsz és jó napom van, az mondom elhiszem neked ;)))))))))))) az valójában egy olyan keskeny sáv, amiből kicsúszni baromi könnyű, hiába gondoljuk magunkról hogy nem, bennmaradni pedig valóban csak markáns tudatossággal lehet.

    És ezért van az, hogy nem hiszem el a poszthoz írt reagok kilencven százalékát. Mert ha az ember madártávlatból, még is bőven rendelkező, halált is megjárt tapasztalatból figyeli, akkor nem hiszi el.

    Mert az alkohol ugyan olyan mentális függést okoz, mint a spangli bár a függése fizikailag jóval markánsabban jelenik meg, mint a spanglinak. Viszont ahhoz hogy, megjelenjen nagyon sokat kell inni és naponta. Így esik bele az ember a saját csapdájába, hiszen ha én csak heti két üveg bort iszom meg, akkor bizony fizikailag annak nincs jele. Kivéve a májában, de az nem látszik ugye :D

    És ezért szettem szét azokat, akik félévente, pár havonta bebasznak mint a kurvaélet, és ezért vettem külön azokat akik a kultúrsznob dumával takaróznak a heti, párnapontai, napontai rendszerességgel fogyasztott borocskájuk, söröcskéjük miatt.

    És én szerintem, B- , bár te egyértelműen lepontoztad, te hogy csinálod, a valóságon ez mit sem változtat. Mert a rendszeres ivás, az alkohol, akár egy pohár alkohol, akár csak egy slukk spangli után is , de van. Ha egy olyan történetről beszélnénk, melyet rendszeresen mívelünk, úgy, hogy az amúgy nem tudatmódosít, akkor a rendszeresség bármikor elengedhető, de ott, ahol nem csak egy üveg után, hanem egy két pohár után is van , mert a végleteken kívül ld józanság-szanaszétbebaszás között nagyon árnyalt a történet, csak megnyugtat, csak ellazít, csak jobb, csak könnyebb, ott akár milyen szépen is csináljuk, akár milyen okosan is csináljuk, az addikció és a rendszeresség nem szétválasztható.

    Remélem érthető voltam és végre világos, baromira nem izgat hogy ki mit csinál magával és én sem tűröm, ha abba beleszólnak, hogy én mit teszek magammal, baromira nem az alkohol és a spangli és bármi más ellen ugatok. Azért nyomom a monológom, hogy tisztába tegyem, hogy miért gondolom azt amit. :))))

  • 2008.04.27 09:58:17B-

    Hát köszi a kifejtőset :-)

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta