Kiborít a gyerek? Kérdezd a csillagokat!

Na, igen, most sokan a fejükhöz kapnak, eszükbe jut isten állatkertje és az alacsony kerítés, mégis sokan hisznek benne. Talán az sem véletlen, hogy ősi kultúrák emelték naggyá a csillagásztatot már az idők kezdetétől fogva, s ha nagy sorskérdéshez érkeztünk, évezredek óta a csillagoktól vártuk a választ. Persze sok tudományt nem kell keresni egy-egy női újság heti, vagy akár havi előrejelzésében, hiszen valószínű, hogy a jelentős hányadát botcsinálta „asztrológusok” készítették, hogy meglegyen a lapszám.


Nem is tudjuk pedig, hogy a filozófia milyen mélységeibe merül bele maga az asztrológia! Ha az apály-dagály jelenségre, vagy a női holdciklusra gondolunk, nem is tudjuk, hogy igazából mindannyiunkra ugyanaz az erő hat, az idő. Az asztrológus tulajdonképpen nem más, mint az időjárás jelentő, az egyik a hőmérőt nézi, a másik a csillagokat. A bolygók helyzetéből ugyanis pontosan ki lehet számítani a múltat vagy a jövőt, mivel mindegyikhez valamilyen minőség csatlakozik, gyors, lassú, viharos, vidám, és sorolhatnánk. Az asztrológiában tehát az idő mennyisége helyett a minőségét mérjük, vizsgáljuk. Mi is az józan paraszti ésszel, hogy az idő minősége? Ha jól szórakozunk, gyorsabban telik az idő, olyankor a minősége hat ránk. De ne is menjünk bele ebbe ennyire mélyen, gyakran elég, ha csak kihasználjuk mások, tanult asztrológusok tudását. S amennyiben hihetünk nekik, sok problémánkra megkaphatjuk a logikus választ.

De milyenekre? Nem feltétlenül arra, hogy nyerek-e a lottón az elkövetkező egy évben, vagy Karcsi a pénzügyről végre belém szeret-e, bár kétségtelen, hogy az asztrológusokat felkeresők nagyobb százalékban ezekkel a kérdésekkel érkeznek.

Ha nem akarunk minden nevelési problémánkkal pszichológushoz, nevelési tanácsadóhoz rohanni, de kíváncsiak vagyunk az anyósunk kedves tanácsán kívül más véleményre is, megpróbálhatjuk a gyerek valódi személyiségén keresztül kibogozni a gubancokat. Hogy miért is sír mindig az a büdös kölyök, mitől félhet egyedül az ágyban, vagy miért kergült meg az elmúlt időszakban. Lehet, hogy pofonegyszerű választ fogunk kapni, s tényleg rájövünk olyan nyilvánvaló megoldásokra, amik eddig is a szemünk előtt voltak, de nem láttuk a fától az erdőt.

Az asztrológia iránt érdeklődők minden különösebb megelőző probléma nélkül is felkereshetnek egy szakértőt, csak a kíváncsiság kedvéért, hogy mankót kapjanak az újszülött gyerekükhöz, miután a baba személyisége még ismeretlen. Nagy segítség lehet a gyermekünk nevelése közben, ha tudjuk, hogy milyen irányba érdemes terelni, milyen dolgokra lesz fogékony, s mi az, amivel a későbbiekben, óvodában, iskolában nehézségei adódhatnak. Aki valóban hisz az asztrológiában, már egészen korán megtudhatja, hogy milyen pályára lehet alkalmas a gyereke.

Úgy tűnhet, hogy az asztrológia olyan, mint a régi vietnámi kenőcs, amely mindenre jó, s sokunkban felmerülhet, hogy minek kísérletezni az ilyen elrugaszkodott dolgokkal. Nem árt azonban, ha tudjuk, hogy egy magára valamit adó asztrológus éveket tanul, s tanulmányait pszichológusok, orvosok s más szakemberek segítik, így támogatja a tudomány is a csillagokat, s nyilván a mi hitünket is végül.

Ugyan egy teljes elemzés elkészítése sem felnőttnél sem pedig gyereknél nem olcsó mulatság, mégis érdemes megcsináltatni, mert évekig élhetünk belőle. S hogy hová forduljunk, ha valóban szeretnénk a gyereket jobban megismerni? Érdeklődjünk, bújjuk a netet, ne bízzuk a véletlenre, s a legjobb, ha olyan szakembert találunk, aki kifejezetten gyerekasztrológiával foglalkozik. (ezen a helyen rövid kérdéseinkre ingyen és bérmentve válaszol a +1-ben a szakértő)

S hogy segít-e végül? Ki tudja, sok minden hit kérdése, egy csodás gyógyulástól egészen egy szerencsés életútig. Egy azonban bizonyos: soha nem árt egy kis önismeret, személyiségfejlesztés, még ha a csillagok segítenek is benne.
Oszd meg másokkal is!
Érdekességek