SZÜLŐSÉG

Kis családi valóság: gyenge idegek, erős koalíció

2008. április 6., vasárnap 11:00

Amikor régen a több gyerekes anyukák elkalandozó tekintettel mondták, hogy el nem tudják képzelni, mit csináltak, amikor még csak egy gyerekük volt, én magamban a hirtelen felindulásból elkövetett emberölést fontolgattam. Mert, hogy a jó életbe jön ahhoz, hogy lekicsinyelje az én problémáimat. És egyáltalán, nem látja, hogy én mekkora kakiban vagyok?

Azóta két gyerekem van és egy bitang nagy egóm, miszerint nekem van a városban, a kerületben, de legalább is az utcában, azon belül is a páratlan oldalon a legnehezebb dolgom. A gyerektelen barátnőimnek pedig elképzelése sincs arról, hogy milyen is a való világ.



Ha most becsukom a szemem, egy napsütötte réten vagyok, ahol madárkák csicseregnek versenyt a méhzümmögéssel. Meleg van, de legfőképpen béke. Senki nem kér tőlem csokis golyót, nem meséli el harsogva a táncóráját, nem kell kitörölnöm, levennem, megkennem, becsomagolnom, leszerelnem, figyelnem. A ráncaimat kisimítom, engedem, hogy kimenjen belőlem a csí, majd egy jól irányzott rúgással kinyírom az ébresztő órának nevezett mobil szörnyet. Hajnali hat óra van. Minden kezdődik elölről, s ennek sosincs vége. A dolgok abszurditásából adódik, hogy ennek drukkolok. Többgyerekes, ügyes és békés anyukák ne olvassanak! Tömény önsajnálat következik.

Hogy mekkora űr tátong a független, gyerektelen létem és a mostani betört háztartási alkalmazott létem között, végülis csak én tudhatom. Mindenesetre az első filmtörténeti cím, ami eszembe jut mostanában, a Rabszolgasors.

Kicsiny otthonunkban négyen élünk és a kutya. Az szám szerint öt. Már a reggeli bebizonyítja, hogy ahányan vagyunk, annyi félét akarunk. A Remek Ember csak teát hajlandó inni, de még véletlenül sem gyümölcsből (mert azt mi is megisszuk). Panna olyan szorgalommal issza a kakaót, mintha fizetnének érte, ám öcsike torkán nem folyhat le ez a finom nedű, ő csak gyümölcslevet hajlandó inni. Szerény személyem tejeskávéval indítja be a motorját. A kutya csak este kapja meg a magáét, reggelente csak ürít. Köszönjük. A reggeli is annyiféle, ahányan vagyunk. Mert az egyik utálja a felvágottat, lekvárt kér, a másik gabonapelyhet, a harmadik bepróbálkozik a főtt étellel, de ellenállok, s vannak, akik elfelejtenek enni. Ezek az összes étkezésre behelyettesíthető allűrök. Plusz a kutya.

Aztán a ruhák koordinálása is rám hárul, első körben gazdájukra való felkerülésükkor, második körben pedig a lakás különböző pontjairól, kisgolyó formában levadászva. Az utóbbit saját kudarcomnak tudom be. Hogy ki hányfelé megy hétköznap, tulajdonképpen evidens és természetes. Ami megsokszorozza a sötét hajamban lelhető ősz szálakat, az az egyéb programok igénye.

Ha az egyik kézműveskedni akar, akkor a másik játszóterezni menne. A múzeumban egyeskét a harmadikon érdekli egy látványosság, a kisebbik pedig az alagsorban keresi a büfét. Az egyik motorozna, a másik gyalogolna, de néha fordítva, esetleg valamelyik ragaszkodik az autóhoz, míg a másik mindenképpen buszozna, vagy a mínuszok ellenére gyalogolna.

Itthon sem jobb a helyzet. Amíg a nagy csöndesen elvonulna, a pici állatkert módjára tombol, vagy az egyik a kertben lenne velem, míg a másik a házban, szintén velem. A tévében egyszerre kéne mennie egy nagyobbaknak szóló mesének egy kisebbeknek szólóval, a fürdőszobában pedig össze kellene logisztikázni a zuhanyozni vágyót a fürdeni óhajtóval. Egyszerre. Az esti mese is maratoni: több oldal Annipanni (több könyv), Marék Veronika, Bartos Erika után, tíz centi vastag kiskamasz regény következik.

A fenti mozzanatok közé természetesen nyugodtan illesszük be a beszerzem, megfőzőm, kialmolom, elhozom, elintézem, megírom, megbeszélem részeket, s teljes lesz a kép. A Remek Ember és én várjuk a nyugdíjas éveket, akkor talán találkozunk is egymással majd békés körülmények között.

Tíz óra lesz lassan. Ha nagyon koncentrálok, eszembe jut a teljes nevem és megtalálom az ágyat is, amit néhány óra múlva megtöltünk teljes létszámmal az éjszakai invázió következtében. Arra pedig egyáltalán nem emlékszem, hogy milyen volt egy gyerekkel, pláne gyerek nélkül. Bizonyára agyhalott voltam.

Lehet fújjogni, hogy nem tudom megbecsülni amim van, pedig dehogynem. Nincs is itt semmi baj, csak egy kicsit puhány vagyok. A családi koalíció azonban erős. Én pedig nem fogok lemondani.

Ne maradj le semmiről!

KOMMENTEK

  • 2008.04.06 22:49:50fűzfavirág

    cena

    Én alig vártam, hogy anya legyek. Nem sírtam soha vissza az előző életem. Azóta sokkal érdekesebb, változatosabb és sosem unatkozom:-)

  • 2008.04.06 23:36:24Vierre

    Sztem ha a faszink hajlandó a felét bevállalni pl míg én a lekvárt kenem ő a májkrémet, míg én a teát nyomom , ő a kakaót, míg én a nagyot gyötröm cipőbe ő meg a kicsit, akkor egy sima reggeli és öltözködéses indulás ami egymagamban cirka negyed óra, így megvan egy óra alatt. :)))))))))) Amúgy lenne másfél :))))))))

    A faszim felöltözik magától, kajál magától, kiszolgálja magát, ruhát választ magának, még kakilni is tud egyedül :))))))) és hajlandó segíteni a csicskácskák koordinálásában. Így csak fél hangrővel üvöltök imitt amott és csak egyszer szívom vissza hogy sziszegésbe fúljon és ne legyen felismerhető hogy: "a faszomba hogy nem lehet hiszti nélkül egy kibaszott gatyát felrángatni magunkra!" monológot. :)))))))))

    Én ilyenkor érzem, hogy egy gyerek kánaán, vele az öltözködés mindig megvan tíz percen belül, kettővel ez a tíz perc a második hatványra emelkedik. :))))))))

    És nem szolgálom ki minden igényüket, mert ha megtenném, én lennék a zöldszemesostoros. Így van, hogy nem úgy van ahogy az egyik kitalálta , mert hogy attól még hogy ő azt kurva jól kitalálta, nem biztos hogy az úgy is lesz :)))))))

    És lőn, működik, sőt baromi büszke vagyok arra, hogy a nagy egyedül öltözik, hogy magának keni amit akar, hogy a kicsi hisztijét csírában fojtom el egy szemrehányó tekintettel, ha pedig nem, bemegy szépen a szobába MAGÁTÓL (olyan ééééééééééédes, majd meg zabálom, bejelenti ám!) amíg abba nem hagyja, hogy két kéz alapú- két fülmarkolászásos módszerrel még a legdurvább , botrányos és a denevérek hanglejtéséhez közelítő, minden esetben kánonban felcsendülő és mindenképp két másodperc után az elmeosztályt elővetítő kakofóniát lerendezem, mert velem baszki, nekem baszki egy kibaszott ---- most nem ezt a mesét most az a mesét összecsapást nem játszunk óránkon keresztül :))))))))))

    Ennek eredménye hogy a nagy lassan de biztosan.... a kicsi pedig egyenletesen kezdi feldogozni, hogy mindent lehet egy légyszivel, egy kérem szépennel de semmit nem lehet a kiskirályoskodással, ahhoz bezony a muter nem elég szolgalelkű :))))))))))))

  • 2008.04.07 08:46:01Meni

    Vierre :))))



    Az én fiam (21 hós) is bemegy magától a szobájába hisztizni. Most már annyi is elég, ha megkérdezem tőle: akarsz bemenni a szobádba egyedül, vagy abbahagyod a hisztit? Erre hirtelen csend lesz, és szépen érthetően közli, hogy mit szeretne. Na, innen már van tárgyalási alap....imádom érte :)

  • 2008.04.07 09:21:29ipmics

    Meni, ezt hogy érted el? szükségem lenne a receptre. bár az enyém még csak 13 hónapos, de hihetetlen akaratos már most... felékészült szeretnék lenni mire beköszönt a dackorszak

  • 2008.04.07 09:21:58ipmics

    mondom felkészült :)

  • 2008.04.07 10:18:51cena

    Fűzfavirág,

    én is nagyon készültem rá, vártam, és akartam. Aztán amikor benne találtam magam hirtelen az egyirányú utcában, mégiscsak elbizonytalanodtam. Ne érts félre, mindig szerettem a gyerekeimet és meg se fordult a fejemben, hogy ne gondoskodnék róluk, de bizony kellett az idő, hogy elfogadjam, hogy megváltozott az életem. Én tervezős típus vagyok, aki szereti előre szépen kikalkulálni a dolgokat, felkészülni mindenre, stb. A kisbabás lét meg olyan, amire nem lehet igazán felkészülni, mert az ember nem is tudja elképzelni, milyen, amíg valóban nincs benne.

    De nem akarom, hogy úgy nézzen ki, mintha elégedetlen lennék, mert egyáltalán nem így van. Épp azt akartam írni fentebb, hogy minden OK.

    Kis gyerek kis gond.... Nem voltak még kamasz gyerekeim, de ez az a mondás, ami mindig halálra idegesített. Még a legnehezebb időszakokban se bírtam volna azt mondani a gyerekeimre, hogy "gond". És mióta átlépték a bűvös hat hónapos korhatárt, és a hasfájást magunk mögött hagytuk, minden nap egyre jobb. Remélem, nem csalódok kb hat év múlva, mikor a nagyobbik lányom már kamaszodni kezd... Mindenesetre nem látom benne a potenciális "gond"-ot.

  • 2008.04.07 10:35:05fűzfavirág

    cena, gond nélkül nincs élet:-) és két gyerek hihetetlen mennyiségű gondot képes generálni. Hova járjon iskolába, milyen és mennyi különórája legyen, ez a hasfájás gyomorrontás vagy vakbélgyulladás stb. És akkor a pénzügyekről még nem is beszéltünk...

    Én elképzelni sem tudnám az életem a kölkek nélkül. De ahogy az angol mondja: Never a dull moment (vagyis nincs unalmas pillanat). És én nem vagyok tervezgetős, már rég leszoktam róla:-)

  • 2008.04.07 11:20:31ruju

    Vierre, ez ma nálunk lejátszódott, egy db gyerekkel és 1 db apával - aki az ágyban fekve néha nyögött egyet, hogy majd ő elviszi gyermeket az oviba, aki két nyögés között nem mellesleg felöltözött, fogat mosott, ugrált az ágyon, reggelizett, felhúzta a cipőjét és elindult velem az óvodába. A baj ott van, hogy én mindeközben sík ideg vagyok, mert hétfő reggel mindig 9-re kell mennem órára, amit én tartok, ergo nem késhetek, ezért viszont hasonló módon indul a nap, mint ahogy leírtad. ÉS hétfő reggel van, és pattogok, és ma még a kocsit is meghúztam - bassza meg!!!! (most kijött - a reggeli indulás óta volt bennem, elnézést).

  • 2008.04.07 11:22:02ruju

    Ja, és a "kisgyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond" mondás monnyon le.

  • 2008.04.07 11:32:51fecske

    Lányok, ezek tényleg használható ötletek, köszönöm! Most kicsit elgondolkodtam, hogy valóban megfelelő állapotban vagyok-e disszertációt írni, ha ezek az ötletek nem jutottak magamtól az eszembe. Azt hiszem, kicsit beszűkültem az utóbbi időben.



    A BKV sztrájk most segített mindenesetre, egyedül vagyok az irodába, senki nem látja, hogy igazából mit olvasok ;)...

  • 2008.04.07 11:50:13verkaverka

    A kis gyerek kis gond mondás szerintem sokkal inkább arról szól hogy mikor nagyobb még többet kell aggódni érte. Nyilván gyakorlati értelemben kevesebb tennivaló egy iskolás mint aki napi 24 órában veled van. De szerintem ha valaki máshogy értelmezi és mást hív gondnak, hát nem tudom, azzal sincs baj ha valakinek gondot jelentenek a gyerekei, mind tudjuk hogy rohadt nehéz, ha valaki ezt gondnak hívja az szerintem tök oké. Azért írom az egészet hogy nehogy már valaki rosszul érezze magát ha bizony gondnak _is_ érzi a gyerekeit. Az is normális.

  • 2008.04.07 11:52:04Cobold

    2008.04.07 09:21:29 ipmics

    Az én lányom is erős egyéniség, mindenféle pedagógusok vannak a családban, bölcsitől általánosig, már előre ijesztgetnek a dackorszakkal. Jártunk ilyen-olyan dokikhoz, dsgm-re, mert muszály volt, ott is mondták, hogy ilyen kicsik nem szoktak ilyen erőszakosak lenni.

    Én meg vigyorgok, inkább büszke vagyok, mint ijedt, és csak korlátozott demokrácia van nálunk (szal, van, hogy engedek, van, hogy nem).

  • 2008.04.07 11:52:22Cobold

    2008.04.07 09:21:29 ipmics

    És az enyim is pont ennyi idős :P

  • 2008.04.07 11:53:29amarilo

    A cikk nekem is a szívemből szólt.



    A régi életünknek ÖRÖKRE oda.



    Nekem is sok idő kell ahhoz, hogy ezt feldolgozzam, most egy éves a lányom, még nem sikerült. Még vívom a szélmamlomharcaimat magammal, "de én nem akarok sétálni!", "én most olvasni akarok!" stb.



    Ami meg bosszant, hogy ezt a totális átállást úgy érzem, egyedül kell megtennem, mert a férjem továbbra is fenntartja magának a jogot, hogy NE változtasson az életén, és mindig azt csinálja, amit akar, ahogy eddig. (Itt most tessék kiérezni a neheztelést.)



    Szóval még ezzel a nehezteléssel is kezdenem kell valamit a lelkemben, még ez sem kristályosodott ki bennem, hogy mit...



    Sziasztok.

  • 2008.04.07 12:01:40Mocoria

    Az előbb írtam Nektek egy hosszút, de elszállt.

    Ruju, attól, hogy egy mondás "lemond", a tény nem változik. Elhiszem, hogy mindenki abban reménykedik, hogy később könnyebb lesz. Nem valószínű. Legfeljebb más lesz, magyarán: másként lesz nehéz.

    Emlékezzetek csak vissza: a babavárás időszakában kevés kismama hiszi el a kisgyerekes szülőknek, hogy a kisbabázás nehéz, fárasztó, egész embert követelő feladat. Mindenki úgy gondolja, hogy ezt csak a többiek mondják, mert: ügyetlenek, rosszul osztják be az idejüket, esetleg rosszindulatból ijesztgetik a várandós anyukákat... Később meg a kisgyerekesek morognak, ha az "öregek" a kis-gyerek-kis-gonddal nyaggatják őket.



    A nagyobbik lányom a harmadik házasságát nyüvi (az én idegeimmel és a mostani férje idegeivel együt...), ráadásul folyton extrém pasikat választ magának, a kicsit naponta kell rugdalni, hogy esetleg 7 év után ha méltóztatna befejezni az egyetemet (ja, a tandíjat persze én fizetem, mert futok a pénzem után).... - és ez csak a jéghegy csúcsa. Nem akarja velem valaki elcserélni őket két fogzó, nem alvó, kúszómászóra??!! (Jóvanna, csak vicc volt, dehogy cserélném el őket!!!)

  • 2008.04.07 12:01:48ipmics

    tényleg, szerintetek az normális, hogy a férj kérhet kimenőt, hogy bulizni menjen, én meg nem? költői kérdés, csak tegnap, amikor kimenőt kért, elgondolkodtam, h nekem menyi szabad estém volt az elmúlt évben és neki mennyi... jó lenne kicsit kirúgni a hámból

  • 2008.04.07 12:08:39Hűbele

    Ipmics, szerintem azért ha kéri, és nem mondjuk bejelenti, az jó:-))) Ld. fentebb amarilo hsz-ét.

  • 2008.04.07 12:25:51ipmics

    igazad van, bár a lényeg uaz. vagyok olyan hülye/jófej, hogy még sose mondtam, h ne menjen

  • 2008.04.07 12:28:19verkaverka

    Nemnormalis, dehogy normalis!!! A mulatsag felesben jar. Miert is rughatnanak ok ki jobban? A kerdes lehet hogy koltoi volt, a valasz nem. De ha nem szolsz neki hogy nem oke akkor nem fogja tudni magatol... ahhoz meg hogy szolj elobb neked kell elhinni hogy neked ugyanannyi jar. Es tenyleg jar. :))

  • 2008.04.07 12:29:06verkaverka

    Sztem nem azt kell mondani hogy ne menjen, hanem hogy osszatok be hogy a heten kinek melyik a kimenonapja. mindjart mashogy hangzik...

  • 2008.04.07 12:30:02ipmics

    köszi, megvan a ma esti beszélgetés témája :)

  • 2008.04.07 12:30:57UnA

    ipmics: akkor ezt meg kell beszélni. Párom szokott kimenőre menni elég sokat (régebben tanult, most másféle), addig én vigyázok a gyerekekre (3 db). Ja és én vagyok az apukájuk :)

  • 2008.04.07 12:36:25Coccinella Septempunctata

    Vierre,

    imádlak, ez nagy volt!!! valami ilyesmi anyuka akarok én is lenni. szerintem az a baj a mostani világ gátlástalanságával és szocializálatlanságával, hogy kevesen vannak ilyen anyukák, akik (oké, nem beleverik, de azért móresre tanítják a kölyköket) szocializációra nevelik a kölyköket, hogy megtanulják, hogy nem mindent kaphatnak meg...

  • 2008.04.07 12:39:12Coccinella Septempunctata

    múltkor leugattam (amúgy udvariasan, szépen) egy kb. ötéves ovódás szocializációs szintjén levő munkavállalónkat, aki már sorozatban a 3. alkalommal "aludt el", és nem jött be dolgozni, ezt végighallgatta a felettese, aki priviben kétgyerekes apuka, és csak annyi volt hozzá a megjegyzése, hogy "nálatok nem szeretnék gyerek lenni..."

  • 2008.04.07 12:43:22Coccinella Septempunctata

    egyébként szerintem az a normális, hogy az otthonülő nő kapjon igenis szabadnapot, kimenőt, szabadságot, ki hogy hívja (ugyanez a kétgyerekes apuka épp most készül a válására, mert anyóca megzakkant a 6 év otthonlevésben... pedig mondtam neki idejében, hogy anyócát paterolja ki egy hétvégére chill-outolni valahova, ahol nem lógnak rajta a kölykök, dehát beszélhet is ezeknek az ember...) mert bizony a hosszútávú otthonlevésbe elég gyorsan belegárgyul az ember (vagy legalábbis én már két hét után kaparnám a falat), kell a barátnőzés, kell egy kis wellness-masszázsos pezsgőzés (zsé hiányában egy üveg sör a jános hegy tetején) egyedül lenni, stb... erre nem csak a férfiaknak van szüksége, hanem pl. egy otthonlevő, gyerekező nőnek szerintem sokkal nagyobb szüksége van egy-egy olyan félórára, amikor nem basztatja senki májkrémes kenyérrel.

  • 2008.04.07 13:08:52cseresznye

    Én sem akarok szétszakadni, meg a család cselédje lenni a nagy demokráciában, úgyhogy bizonyos dolgok azért vannak úgy, mert én úgy döntöttem.

    DE, ezt nem bírom teljesen következetesen csinálni, mert egyszerűen megértem őt. Ráadásul magammal is engedékeny vagyok, ezt akkor veszi nagyon észre az ember, amikor gyereket nevel. Úgyhogy vagy engedek, vagy magamat is nevelem. Mert a nagyon nyílt ellentmondásban elszégyelem magam.

    Meg vannak dolgok, amikben nem kötöm az ebet a karóhoz, hogy úgy kell lennie, mert egyszerűen nem érzem mélyen a fontosságát.

    Pedig nem vagyok biztos benne, hogy a gyereknek jó, hogy kevésbé sematikus a döntésmechanizmus, inkább az egyedi elbírálás a jellemző.

  • 2008.04.07 13:09:06ipmics

    no, egész felbátorodtam, talán nyáron hazaköltözünk Magyarországra, ahol társaságom is jobban lesz a görbe estékhez :) itt csupa kismama barátnő van, akik esténként otthon gubbasztanak, pfffff

  • 2008.04.07 13:15:21ruju

    Mocoria, nyilván így van. Engem a mondásban nem az értelme zavar, hanem ami a sorok között van, azaz a legyintés: "ugyan mit tudsz te!" Mert mindig ez van mögötte, holott tudomásul kéne venni, hogy mindenkinek mindig vannak problémái, és ami az egyiknek jó, az a másiknak lehet, hogy nem, és senkinek sem esik jól, ha lelegyintik/-kicsinylik. Ez a mondás pedig tipikusan ilyen. Nálam ez után a "csak, mert én vagyok az anyád", az "ezek a mai fiatalok" és tsai jönnek.



    A kimenő meg nem mindig a legjobb megoldás sztem, mert én úúúúgy szeretnék emberrel kimenőzni néha. Na jó, olyankor jön a bébiszittyó, ha éppen ráér. Ha nem, akkor nem megyünk sehova...



    Nálunk is fél-diktatúra van, bár hál' istennek egyre kevesebbszer kell hozzá folyamodni. Útáljuk mindannyian, de néha muszáj, mert működik.



    A németeknél most nőtt föl egy generáció, akiket a szüleik korlátozások nélkül hagytak nőni (mint a dudva). Ezzel párhuzamosan jelennek meg a cikkek, hogy ez mekkora melléfogás volt, mert a gyerekeknek meg kell adni a korlátokat. (Nem mellesleg azért kötél idegek kellenek ahhoz, hogy vki valóban ne akarja korlátozni bizonyos dolgokban a gyerekét, sztem - ld. fentebb Vierre írását.)



  • 2008.04.07 13:20:50verkaverka

    Szerintem ahhoz is kotelidegek kellenek hogy kedvesen hatarozottan korlatozzuk a gyereket. :) Ettol meg muszaj megprobalni... es nyilvan nem kell mindenben korlatozni, ami megint allando onvizsgalat. Persze tudom, senki nem igerte hogy konnyu lesz...

  • 2008.04.07 13:24:37ruju

    verkaverka: igen, ahhoz talán még inkább :-DD

  • 2008.04.07 13:30:58cseresznye

    Ja, az is az anyaszerep tanulásához tartozik, hogy holt komolyan, szigorú arccal adod a hajthatatlant, mikor magadban mosolyogsz az egészen. De sokszor kell.

  • 2008.04.07 13:34:50cseresznye

    Ha elbizonytalanodom, akkor arra gondolok, mennyire nem akarom, hogy azért ne szeressék nagykorában, mert én elkényeztetett kis majomnak neveltem.

    Én alapvetően nagyon bírom a gyerekeket, de egy-egy nagyarcú kis dög le tudja építeni a természetes védelmező hozzáállásomat. Arról nem beszélve, hogy felnőttként már nem érdekel, hogy az anyja nevelte rosszul.

  • 2008.04.07 13:42:55cseresznye

    És hány, de hány felnőttet ismerek, aki nem ismer más mércét, mint hogy most ebben a pillanatban kellemes-e számára valami, és aszerint hozza a döntéseket.

    Na, ők kimaradnak a nagyobb lélegzetű javakból, mert azok összetettebb, hosszútávú projektek. Aztán marad a kezükben egy élet, amiben a kis forgácsok nem alkotnak semmilyen formát.

    Ezt is gyerekkorban kell megtanulni, hogy anya most nem jópofizik ugyan, de szeret engem, stb.

    Na, most, hogy megmondtam a tutit, befejezem. :)

  • 2008.04.07 13:49:25kiskati7

    Ruju! Igazad van! A lenézés az irritáló a kisgyerek kis gond... kezdetű szólamban. Főleg, hogy hiába mondják egy újszülött anyukájának, hogy csak a hasfájás a gond? Mi lesz, ha majd drogozik? Az anyukának a hasfájás akkor, ott az élete legnagyobb problémája.



    És korlátok igenis kellenek a gyereknek szerintem is. Én azt tapasztalom, hogy az ilyen gyerekeknek nagyobb a biztonságérzete a világban való eligazodásban. És tényleg nem árt minél előbb megtanulni, hogy nem csak az van, amit akarunk, hanem más dolgokat is el kell végezni. És pont az a jó, hogy ha ezt tanítja a szülő a gyereknek, maga is fegyelmezettebbé válik.

    Mielőtt valaki félreértene, nem arról van szó, hogy állandóan meg kell mondani a gyereknek, hogy mit csinálhat, hanem, hogy vannak helyzetek, mikor vitának helye nincs. Attól még a gyerek a többi esetben dönthet, vagy vélaszthat maga.

  • 2008.04.07 13:51:28kiskati7

    választhat

  • 2008.04.07 14:11:02tulip

    sziasztok!

    ez a poszt lesz ma nálunk az estimese. felolvasom a férjemnek, aki AZ IDEGEIMRE MEGY A HÜLYE IDEALIZMUSÁVAL!!!!!!

    ó, hát őt nem fogja zavani, ha a gyerekünk esténként óránként felsír, ó hát őt nem fogja zavarni, ha korán felkelt minket. ő nem fog ügyet csinálni abból, ha összefickálja a falat, ő minden konfliktust olyan de olyan könnyen meg fog oldani. a mi gyerekünk nem lesz allergiás, sem beteg, sem hisztis, sem válogatós...szerinte annyira egyszerű lesz minden!



    nem hiszem el, hogy ennyire ne legyen képes csak egy kicsit is reálisan gondolkodni!

    nem akarok úgy gyereket szülni, hogy egy kisbaba mellett még egy idegroncs férjet is ápolnom kell, aki a valósággal való szembesüléstől kapott sokkot.



    szerintetek hogyan tudnám elérni, hogy gyerekvállalás előtt gondolja végig hogy valóban mi vár rá?

  • 2008.04.07 14:53:56mormi

    tulip: nem lehet, hogy csak nagyon szeretne mar gyereket es ezzel probal teged is meggyozni a gyerekvallalasrol, hogy megprobalja elhitetni veled azt, hogy nektek, illetve legfokeppen Neked Vele ez konnyu lesz es nem kell felned tole? Valoszinuleg sok no nagyon orulne ennek a hozzaallasnak, akinek a parja fel a gyerekvallalastol:)

  • 2008.04.07 14:54:12k.arika

    cseresznye nagyon örülök, hogy megmondtad a tutit!!!

    Mennyire várom már, hogy egyre több így gondolkodó szülő jöjjön, és akkor talán kevesebb lesz az akarnok kis szörnyetegekből is, akiket egyébként nagyon sajnálok, de a falramászást kihozzák belőlem...

    A fiacskám egy csoda - mint minden gyerek -,így amikor nehezen, de betartom a következetes nevelés irányelveit, arra gondolok, hogy maradjon is ilyen csoda.Szerintem nem is olyan nehéz, mert a normálisan értelmezett szeretet alkalmazom, és tanítom, oszt mán kész is a megoldás a nyugodt napokra.

  • 2008.04.07 14:57:24cena

    tulip,

    lehet, hogy a férjednek valóban nem fog problémát okozni, ami sok kismamának tönkreteszi az idegeit. Az enyém is nagy örömmel és lelkesedéssel csinálta végig a hasfájós első időszakot, és bár néha van ugyan rossz napja, azóta is kb minden nap elmondja, milyen hálás a sorsnak, hogy ilyen gyerekei lettek.

    Nem hiszem, hogy el kéne rontani a férjed gyerekvárási örömét. Ha így áll hozzá, jó esélye van rá, hogy a rá váró konfliktusok nagy részét tényleg jól oldja meg. Talán inkább az lenne a baj, ha előre színezgetné magában, hogy milyen rettenetes lesz az élet a gyerekkel. Dehát nem is az, és ahogy nézem, itt is a legtöbben azt mondják, hogy vannak ugyan problémák, de alapvetően nem rossz gyereket vállalni. Az meg teljesen normális, hogy a gyerekek élet nem egy örömünnep az első órától az utolsóig. De legalább a napok többségén az.

  • 2008.04.07 15:14:06verkaverka

    Nekem ugy tunik hogy az elcseszett gyerekeknek nem mindent szabad, hanem random hol szabad nekik olyat is amit nem kene mert pl veszelyes hol meg leuvoltik a fejuket olyasmiert amit nem kene meg tudniuk (nem adnak az egyevesre pelenkat es odaszarik a szonyegre stb). A legtobb "elkenyeztetett" gyerek az inkabb elhanyagolt, ugy szabad neki sokmindent hogy nem figyelnek ra igazan. Az igazan hisztis gyerekek azok akik hol megkapjak azt amit nem kene (edesseg stb) hol meg uvoltenek veluk. Az igazan agresszivek azok akik azt latjak hogy meg szabad utni mast stb. Szoval ha valaki jo mintat mutat es odafigyel a gyerekeire szerintem tokre nem kell felni hogy baj lesz vele.

  • 2008.04.07 15:16:48tulip

    ó hát persze, hogy szeretne gyereket! ahogy én is, csak még várnom kell, hogy a gyedhez szükséges munkaviszonyom meglegyen.

    ezt az időt szeretném arra fordítani, hogy felkészülök a dologra lelkileg.

    de az a baj, hogy amit a férjem szeretne, annak nem sok köze van egy valóságos gyerekhez. inkább az amerikai filmekhez és reklámokban boldogan mosolygó és tofifit vagy kindertojást evő mű családokhoz.



    őt féltem, hogy tényleg bekattan, ha majd szembesül a problémákkal. nem akarom, hogy csalódásként élje meg a gyerekünket.

  • 2008.04.07 15:26:23tulip

    valami ilyesmi történt az ő családjában a bátyja és az apja között. a várva várt első fiúgyermek marhára nem olyan lett, ahogy azt az apósom elképzelte. hisztis, félős, válogatós, csendes, magányos, nem sportolós gyerek volt a sógorom és emiatt állandó problémái voltak az apjával, aki hol pofonokkal, hol lelki terrorral próbálta a "helyes" útra terelni a gyereket. persze állandó önváddal is kűzdött.



    az eredmény egy olyan koplexusokkal teli, idegbeteg apa-fiú kapcsolat, amit senkinek se kívánok. még nézni is rossz.



    ezért harcolok a meg nem született gyerekek idealizása ellen. könnyen rossz vége lehet.

  • 2008.04.07 15:35:17fűzfavirág

    Akkor fogalmazzuk át a nagy közhelyet: kis gyerek kis para, nagy gyerek nagy para.

    tulip: a szülői szerepre a felkészülés a megszületéssel kezdődik. Rá fogsz jönni, hogy sokmindenben zsigerből a szüleidtől tanult mintát viszed tovább, vagy nagyon tudatosan ügyelsz arra, hogy NE úgy csináld. Külön felkészülés nincsen, mert egy gyerek úgysem olyan, mint amilyennek elképzeled/elképzeli a leendő apa. Az idealizmus inkább jó, szerintem. Most brutál leszek: ha összeomlik, azt TE nem fogod tudni megoldani. Ilyen családi háttérrel meg pláne. Itt jön a súlyozás: mi/ki a fontosabb: apa vagy gyerek (ezen már volt egy hosszú veszekedés egy régebbi posztban). Az ember idővel megtanulja, hogy vannak dolgok, amiken tud változtatni, és vannak, amiken nem. Mint az egyszeri ima mondja: Istenem, adj bölcsességet, hogy a kettőt mindig meg tudjam különböztetni.

  • 2008.04.07 15:39:43tulip

    fűzfavirág

    meg tudnád írni, melyik poszt volt ez az apa-gyerek témás? csak kb a címét...

  • 2008.04.07 16:07:18ruju

    tulip, nekem úgy tűnik, hogy inkább te parázol. Nálunk is a férjem bírta jobban a hasfájós időszakot. Sztem szarabb is egy anyának, mert úgy vagyunk beprogramozva, hogy ha a gyerekünk sír, azonnal segítsünk és csitítsuk el - elégítsük ki az igényeit. Ez a hasfájásnál nem megy, a gyerek csak sír, sír, akármit is csinálunk. Ettől egy anya megőrül. Egy apa meg tudja - akár mosolyogva is - hosszú időn át ringatni a baba fenekét... (Már ha jelen van, persze). És a férfiak úgyis mindig álmodoznak, hogy mi lesz a fiukból, mert persze biztos fiuk lesz (haha), akivel nagyokat focizhatnak, teszem azt. A szemét meg isten őrizz, hogy felnyisd, a végén mégsem akarna gyereket :-D

  • 2008.04.07 16:24:51Vierre_

    Coccinella Septempunctata



    :))))))))))))))))))



    Amúgy. Én leszarom ha összefirkálják a falat. Nekem az nem dráma. Leszarom ha kupi van, majd összeszedjük, egyre gyakrabban együtt. Leszarom, ha törik ez-az, mivel a családban minden fogyóeszköz, nincs is plazmatévénk :)))))))))))

    Két dolgot nem tűrök és ezt égetem az agyukba:

    - hogy mindent én csináljak

    - hogy a semmiért drámázzunk.



    Nem. Ha kitaláltunk hogy megyünk, fakk öltözés pörgés, nem szötyögés hogy egy hét meg egy három éves gyereket öltöztessek, aztán lemegy a nap mire indulunk. Éhes? Tudja hol a hűtő, élvezi is hogy önálló. Vásárol. Öltözik. És kiengedem a hangom ha kitalálja hogy ő nem tudja felvenni a cipőjét pedig fél napja még tudta. A lófaszt. Mert a kamu-hisztit egy percig sem tűröm. Kell valami? Oké. TEszel érte? Oké. Akkor szinte bármit.

    És én úgy látom, hogy a mentális szabadság e részére rákapnak. HOgy ők dönthetnek. HOva, mikor hogyan mennyiért és ha belefér az -időbe- anyagiakba akkor megyünk. De-csak-ha-tesz-is-érte.

    Amíg kisebbek voltak sem volt gond, a mostani férjem önálló lény és pontosan tudja hogy nem vagyok hajlandó kiszolgálni :) Már az elején is tudta. Kölcsönösség. Ő is készít kávét, én is satöbbi.

    Én azt gondolom, hogy sztem kis gyermek nagy gond, nagy gyermek kisebb gond pontosan az önállóság miatt. ÉN MÉG emlékszem milyen voltam kamasznak és arra is , hogy mindenki a maga sorsának pogácsa.

    De egy kisgyermek olyan védtelen olyan kis tundér, sokkal jobban féltem, mint a nagyot.

    És ha eljön az idő amikor egyetemet , párt és munkahelyet választ az már nem az én életem lesz, az már az övé. Helyette nem dönthetek, nem is fogok, max elmondom miért faszság amit csinál :))))))



    MÁs: az én faszim bármikor vigyáz a gyerekeimre és simán benne van hogy menjek ide oda, mindig szerelemmel teli hangon mondja, hogy : cicám menj, tudod hogy nem zavar. Bármikor, bárhohová elmehetnék... akár több napra is...

    CSak nélküle nincs kedvem :))))))))))))))

  • 2008.04.07 16:26:47mormi

    rujuval nagyon egyetertek, parom orakig a legnagyobb lelki harmoniaval setalgatott fel-le a hasfajos kicsivel hajnali 3-ig is akar, amig en teljesen kivoltam, hogy miert sir meg mindig szegenyke. Es elobb-utobb sikerult is megnyugtatnia. Ja es elotte o panikolt, hogy nem fogja tudni megfogni sem a babat. Szoval szerintem aki mar elotte ilyen lelkes, annak nem fog elmenni kozben sem a kedve. Melypontok persze mindenkinel vannak, de ez nem jelenti azt, hogy kiszall az apasagbol, mert o nem erre szamitott...

  • 2008.04.07 16:40:16cseresznye

    tulip, csatlakozom a bíztatók táborához!



    1. nem fog csalódni, mert a valóság mindig szebb mint az elképzelés, értsd: megszületett gyereket jobban lehet szeretni, mint az elképzeltet, mert Ő az.



    2. nálunk is a férjem volt halál nyugodt a hasfájásnál, éjszakázásnál, és a mai napig mosolyogva tűri a gyereksírást. Anők tényleg máshogy vannak programozva.



    3. olyan igazán idegesítő dolog nagyon ritkán van egy gyerekkel, legfeljebb anya ideges :)

    A nyugalom pedig átszáll a gyerekre, örül a férjed nyugalmának.



    4. SZERINTEM ne erőltesd a felkészülést, mert amikor ott lesz a kezedben a TE GYERMEKED, az egészen más lesz. Napról napra együtt alakul az életetek, minden prekoncepció csak a valóságot takarja el.

    Nem azt mondom, hogy ne legyenek leképzeléseid, de azok úgy is vannak, ha nem rögzíted őket magadban. Persze, álmodozz, tervezgess, az jó ráhangolódás. De amit most nehéznek, vagy rémisztőnek hiszel, az valószínűleg élőben sokkal könnyebb és természetesebb lesz, a nehézségek meg kiszámíthatatlanok, és baromi hamar felülíródnak.

  • 2008.04.07 17:06:20Cobold

    2008.04.07 12:01:48 ipmics

    Nekem extra normalis ferjem van, neha nekem is van kimenom, es o se gyakran megy el. Nekem ez a normalis.

  • 2008.04.08 22:43:50tollseprű

    Iiiistenem, az első két bekezdést mintha én írtam volna! :)))) A többitől meg most jól megijedtem, hogy később se lesz jobb... ...

Blogok, amiket olvasunk

FOODY A világ 10 leggazdasabb séfje

A világ leghíresebb séfjei sokkal többek, mint szakácsok, ôk már márkák. Na de ki vezeti azt a listát, ahol Nigella csak az utolsó helyet tudta megcsípni?

ZEM 8 tanács kezdő futóknak, hogy ne hagyd abba a harmadik héten

Bárki elkezdheti, majdnem bárhol végezhető, és egy jó cipőn kívül semmi sem kell hozzá. Adunk néhány tippet, hogyan találhatod meg benne az örömödet, azaz hogyan nem fogod abbahagyni a futást pár hét után.

GADGETSHOP Így válassz okoskarkötőt

Az értékesítési adatok alapján az okoskarkötők az idei év slágercikkei lehetnek. Én is az okoskarkötők szerelmese vagyok, így elárulok néhány titkot, hogy tudj választani a több száz elérhető fajtából.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés

Bookline - Szívünk rajta