Egy kilenckilós gyerek szívével él tovább Zsófi

Egy kilenckilós gyermek szívét kapta Zsófi, Magyarország első szívátültetésen átesett csecsemője. A szívbeteg kislány születésétől kezdve folyamatos ellenőrzésre szorult, legutóbb nyolc hónapos korában került be a Kardiológiai Intézetbe, ahol a várólista harmadik helyén várta a megfelelő szívet.

Nézze meg képeinket!
Három hónappal később műszívbeültetést terveztek végezni a kislányon, ám az utolsó pillanatban egy egy év körüli gyermek szíve megfelelőnek bizonyult az átültetéshez és március 14-én elvégezték a hazai első csecsemő-szívtranszplantációt. A szívátültetésben, amely több mint három órán keresztül tartott, egy húszfős, orvosokból és nővérekből álló csapat vett részt. A műtét után 107 perccel a beültetett szív már önállóan működött. Az új szíves kislány várhatóan három hét múlva elhagyhatja a kórházat.


„A gyermek transzplantáció szakmailag és technikailag sokkal nehezebb, mint egy felnőtt” – mondta el Dr. Szatmári András szakmai igazgató a szerdai sajtótájékoztatón. Az igazgató felhívta a figyelmet a szervdonáció fontosságára, hiszen egy csecsemőbe a méretei miatt csak egy másik kisgyermek szíve ültethető be, a várólista pedig igen hosszú, olykor 3-8 hónapot is kell várni, amíg felhasználható szervet találnak. A várólistán lévő páciensek 30-40 százaléka meghal, mielőtt beültetésre alkalmas szervet találnak neki. Az orvosok ezt azzal magyarázzák, hogy nem megfelelő a hazai donációs kultúra.

A szívtranszplantációk igen fontos része az utókezelés, amely a beteg élete végéig tart, hiszen legalább háromféle gyógyszer kombinációját kell szednie a kilökődés megelőzésének érdekében. „A transzplantált gyermekek utókezelésének legfontosabb feladata a gyógyszerek pontos szedetése. Ha két napig kimarad a gyógyszer egy hányás-hasmenéses betegség miatt, akkor azonnal kilökődési folyamat indul el, ezért őket bármilyen betegség jelentkezésekor központilag kell gondozni.” – mondta Dr. Ablonczy László gyermekkardiológus főorvos.

Tavaly két gyermek került a Nemzeti Szívtranszplantációs várólistára, egy hatéves gyermeket közel 15 napi várakozás után donor hiányában veszítettek el, tudtuk meg a sajtótájékoztatón. Magyarországon az első gyermekszív-átültetést 2007. október 18-án végezték egy nyolcéves kisfiún, aki azóta is jól van. A sikeres csecsemő-szívátültetést követően az orvosok lehetségesnek tartják, hogy a későbbiekben újszülötteken is végezzenek hasonló műtéteket.

Tekintse meg képeinket!
Nagy-Britanniában először 1985-ben hajtottak végre szívátültetést egy csecsemőn: az akkor öthónapos Kaylee Davidson ma már 23 éves, egészséges fiatal nő. Angliában azóta kilenc csecsemőn hajtottak végre szívátültetést, azok közül, akik még ma is élnek, a második legfiatalabb Andrew McAskie, akin tavaly novemberben, öthetes korában hajtottak végre szívtranszplantációt. A brit kisfiú, aki a születése után szívinfarktust kapott, egy egyéves német csecsemő szívét kapta meg.

A kanadai Loma Linda kórházban 1987-ben egy mindössze pár órás csecsemőn hajtottak végre szívátültetést: Paul Holc egy egyéves kislány szívét kapta meg, születése után pár órával. Paul Gabriel Bailey Holc (középső neveit az egyéves szívdonor kislányról és az őt operáló orvostól kapta) máig egészséges, erős fiú. Különleges sorsáról az NBC filmet is forgatott.

Donáció
Szervadományozás, szerv kivétele egy másik emberbe való beültetés céljából.

Agyhalott donor
A hatályos jogszabályok és az orvosi gyakorlat Magyarországon dobogó szívű agyhalottakból teszi lehetővé a donációt. Vagyis ha életében az elhunyt nem tiltotta meg, hogy halála után a még működő, egészséges szerveit gyógyítás céljára (szervátültetésre) felhasználják, akkor adományozó válhat belőle. Magyarországon azonban - más országokhoz hasonlóan - a család tiltakozása esetén a műtétet az orvosok nem végzik el.
(Forrás: http://www.szervatultetes.hu)
Oszd meg másokkal is!
Mustra