13. hét Nyugodt hét volt, csendesen vonszoltam át a belem az életemen. Hiába, nem vagyok már a régi! A vérnyomásom el-eltűnik, csukott szemmel közlekedem, írok, mosogatok, pelenkázok. Ha nem lenne a Kisvakond, már hagytam volna az egészet a fenébe.
Pedig a második trimesztert a terhesség mézesheteinek tartják. Az elsőnél tényleg így volt, megszűntek az első tünetek, eltűnt a kóma, majd kicsattantam. Igaz, hogy az nyáron volt, február végén meg egy egészséges ember is néha elkezdi hurkolni a kötelet. De ez a dupla műszak, a félnap felnőttmunka, félnap gyerekmunka nagyon lefáraszt. Tulajdonképp azért dolgozom még, mert az irodában tudok pihenni. Üldögélek a kompjúterben, háborítatlanul, és a magam ura vagyok. Délutánig. Mert akkor kezdődik az igazi műszak! Nem csoda, hogy fél tízkor én már alszom, míg Samu még hangosan üvöltve motorozik fel-alá a lakásban.
Az orvosok nyugodt életmódot, egészséges ételeket javasolnak. Nagy séták a szabadban, délutáni alvás, komolyzene... tudom, láttam már ilyet a tévében. De egyelőre sajnos marad a rinyálás, az álomkór, meg a férj szekálása.
Amúgy épp most olvastam, hogy a magzat épp akkora, mint egy Sport szelet! De gondolom, moon nem az XXL-re gondolt, hehe. Nagyon várom, hogy megtudjam a nemét, de az minimum a 18. heti ultrahangon lesz, és azt is várom, hogy rúgjon. Állítólag a másodikat hamarabb fogom érezni. És addigra már ki fog tavaszodni és minden csodás lesz, hajrá.
